Mindenki Magyarországa Mozgalom
Pálinkás József: Nekünk nem voltak Kubatov-listáink ahhoz, hogy 60 ezer ajánlást gyűjtsünk össze az indulásomhoz
Pálinkás József: Nekünk nem voltak Kubatov-listáink ahhoz, hogy 60 ezer ajánlást gyűjtsünk össze az indulásomhoz

Megvan az első nagy név, aki elhasalt a miniszterelnök-jelölti előválasztáson: az Új Világ Néppárt vezetője, Pálinkás József nem tudta összeszedni az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást. Az MTA volt elnöke szerint a pályát az ellenzéki pártok eleve úgy alakították ki, hogy az nekik lejtsen, de nincs ezért harag, és azt sem bánta meg, hogy elindult a miniszterelnökségért, noha ennek az előválasztásnak sose volt híve. Ha mégis bejutna 2022-ben a parlamentbe, csak bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna kormányzati szerepet, de már úgy gondolja, a nála fiatalabb generációnak kell átvenni a stafétát a politika élvonalában. Interjú!

Petróczi Rafael
Választói adatgyűjtést szolgáló szavazásimitáció az előválasztás ott, ahol csak egy jelölt indul

Önmagában a tény, hogy egy előválasztáson, ami definíciószerűen előírja több jelölt versengését, előfordulhat akárcsak egy helyen, nemhogy 11-ben, hogy egyetlen jelölt neve szerepeljen a szavazólapon, az finoman szólva is bohózat, és az előválasztás szellemiségének megcsúfolása.

Négy civil jelölt maradt ki az előválasztásból, bár egyikük maga nem akart frakciót választani
Négy civil jelölt maradt ki az előválasztásból, bár egyikük maga nem akart frakciót választani

Három jelölt a hat ellenzéki párt befogadó nyilatkozatának híján nem indulhat el az ellenzéki előválasztáson, egy pedig nem akart pártfrakciót választani. Márki-Zay Péter arra számít, hogy elindulhatnak az összellenzéki jelölt ellen jövőre.

Megtorpedózhatják Márki-Zay előválasztási jelöltjeit az ellenzéki pártok
Megtorpedózhatják Márki-Zay előválasztási jelöltjeit az ellenzéki pártok

Nem elég, hogy egy egyéni jelölt pártot választ: a pártnak be is kell fogadnia őt. Akit a hat ellenzéki párt közül senki sem fogad be, az nem indulhat el az előválasztáson. Jelenleg a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak hat ilyen jelöltje van és így jártak egy libertárius kispárt jelöltjei is. A Momentumnál azt mondták: az MMM egyik jelöltjét helyi konfliktusok miatt nem fogadták be.

Márki-Zay Péter Karácsonyék vagy Pálinkásék frakciójába ülne be, ha győzne egyéniben
Márki-Zay Péter Karácsonyék vagy Pálinkásék frakciójába ülne be, ha győzne egyéniben

Erre azért van lehetősége, mert aki a jobboldali kispártot jelöli meg, annak második lehetőséget is választania kell, ha nem tudnak frakciót alakítani. A miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely mellett ülve azt mondta: egyre türelmetlenebbül kérik, hogy minden jelöltet vegyenek be az előválasztásba.

Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet
Márki-Zay Péter az Azonnalinak: Egy bűnözőktől megszabadított Fideszre akár egy új alkotmány megalkotásában is számítani lehet

Márki-Zay Péter sok dologban nem ért egyet azzal a hatpárti ellenzékkel, aminek a vezetésére miniszterelnök-jelöltként vállalkozik: nem tetszik neki a többkulcsos adó, a közmunkás minimálbér és a gyónási titok feloldásának ötlete sem. Szerinte egyedül a Momentum gondolja komolyan az elszámoltatást, az ellenzéki pártok pedig rá sem hederítenek, hiába könyörög nekik. De akkor mit keres egyáltalán az összefogásban? Képviselne-e miniszterelnökként olyan programot, amivel nem ért egyet, és távozna-e a közéletből, ha az ellenzékkel együtt ő is bukna 2022-ben? Nagyinterjú.

Márki-Zay Péter: A Momentum az egyetlen ellenzéki párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást
Márki-Zay Péter: A Momentum az egyetlen ellenzéki párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást

A Mindenki Magyarországa Mozgalom által szervezett konferencián az is kiderült, hogy hogyan lehetne elszámoltatni egy kormányváltás után a NER közpénzlopó bűnözőit.

A Jobbik is beállt a baranyai mulatós polgármester mögé a szigetvári előválasztáson
A Jobbik is beállt a baranyai mulatós polgármester mögé a szigetvári előválasztáson

Így már két jelölőszervezet is támogatja Alpár Györgyöt, a 170 fős Drávaszerdahely polgármesterét, aki korábban mulatós lemezeinek bevételét a falujának adta.

Mi a jobboldali ellenzék baja a Fidesszel?
Mi a jobboldali ellenzék baja a Fidesszel?

Újpesten gyűltek össze a Fideszen kívüli jobboldali ellenzéki vezetői, Márki-Zay Péter, Bencsik János és Pálinkás József, hogy megvitassák a kormányváltás, illetve az ellenzék lehetőségeit. Mi pedig a helyszínen járva meg is kérdeztük őket minderről. Videó!

Előválasztás Hegyvidéken: a DK-s Komáromi Zoltán legyőzné a momentumos Hajnal Miklóst
Előválasztás Hegyvidéken: a DK-s Komáromi Zoltán legyőzné a momentumos Hajnal Miklóst

A Závecz Research és az IDEA Intézet közös közvélemény-kutatása szerint a budapesti 3-as választókerületben megtartott ellenzéki előválasztáson jelenleg a DK-s Komáromi Zoltán a szavazatok abszolút többségét is megszerezné.

1 2 3 4 5