Mike Bloomberg
Biden nyerte a szuperkeddet, Sanders szorosan mögötte
Biden nyerte a szuperkeddet, Sanders szorosan mögötte

Március 3-án tartották az amerikai előválasztások Super Bowlját, ahol a centrista Joe Biden 10 államban is győzött, míg Sanders sok helyen Elizabeth Warren miatt került a második helyre. De hogyan tovább? Mutatjuk az eredményeket!

Ki nyerhet a legnagyobbat, és ki esik majd pofára a szuperkedden?
Ki nyerhet a legnagyobbat, és ki esik majd pofára a szuperkedden?

Nyolcvankilencmillióan járulhatnak az urnákhoz az Egyesült Államokban kedden, irányba állítva az eddig nagyon fluid előválasztást. Mutatjuk, mire kell számítani!

A jelölt, aki nem Trumpot, hanem az egész rendszert döntené meg
A jelölt, aki nem Trumpot, hanem az egész rendszert döntené meg

A harvardi professzorból lett szenátor nem azért indul el az elnökjelölti címért, mert neki ez alanyi jogon járna, vagy mert az a tévképzete, hogy már 2016-ban is nyert volna, hanem mert már régóta tudja: a rendszer rossz és változtatni kell rajta, és egyedül csak ő tudja megvalósítani mindazt, amibe Bernie Sanders már harminc éve folyamatosan elbukik.

Itt a szuperkedd, de mit akarnak pontosan a demokrata elnökjelölt-aspiránsok?
Itt a szuperkedd, de mit akarnak pontosan a demokrata elnökjelölt-aspiránsok?

Négy esélyes, két centrista és két baloldali vág neki az Egyesült Államokban a demokraták közül a szuperkedd nevű megmérettetésnek, amikor egyszerre tizennégy államban szavaznak a demokrata elnökjelölt-aspiránsokról. De pontosan hogyan változtatnák meg az Egyesült Államokat az egyes jelöltek? Kinek van esélye, s ki az, aki akár már most kiszállhatna? Elmagyarázzuk és meg is mutatjuk.

Lehet-e program és vita nélkül, de egy tonna pénzzel elnökválasztást nyerni?
Lehet-e program és vita nélkül, de egy tonna pénzzel elnökválasztást nyerni?

A világ nyolcadik leggazdagabb emberének számító Mike Bloombergről, New York volt polgármesteréről nem sokat beszél a magyar média, pedig gőzerővel kampányol a demokrata elnökjelöltségért és már 19 százalékra, a harmadik helyre mérik. De milyen esélyekkel indul és miként kampányol a világ egyik leggazdagabb embere? És lehet-e csak pénzzel elnökválasztást nyerni? Kampányelemzés.