Marián Kočner
Oda jutottunk, hogy Szlovákiában Bugár Béla játssza ki a magyar kártyát
Oda jutottunk, hogy Szlovákiában Bugár Béla játssza ki a magyar kártyát

Noha a Híd és a Magyar Közösség Pártja (MKP) között nem jött létre az összefogás, egy ilyen nevű, új fiatal felvidéki szervezet biztosíthatja az MKP politikai túlélését. Mózes Szabolcsot, a Magyar Közösségi Összefogás választási párt elnökét kérdeztük a velük szembeni orbánizmus vádjáról, Bugár Béla felvidéki szerepéről és esetleges érdemeiről, valamint arról, milyen esélyei lehetnek egy olyan új kormánynak, amiben hangsúlyosabban jelennek meg a magyar érdekek is.

Ez nem demokrácijóóó! Bugár Béláék lakossági fórumán jártunk
Ez nem demokrácijóóó! Bugár Béláék lakossági fórumán jártunk

Az ötszázalékos bejutási küszöbért küzd Bugár Béla és pártja, a Híd, ezért az idei kampányba a párt az atomfegyverét, Érsek Árpád közlekedési minisztert vetette be a magyar szavazók lelkéért folytatott küzdelemben. Elmentünk egy lakossági fórumra, ahol kiderül, mit kezd Bugár a közönség kínos kérdéseivel, és félnek-e a Híd-szavazók az orbanizációtól.

A Kuciak-gyilkosságban meggyanúsított nővel szextelefonált a szlovák nacionalista házelnök
A Kuciak-gyilkosságban meggyanúsított nővel szextelefonált a szlovák nacionalista házelnök

Andrej Danko magyarázkodásra kényszerült: állítja, hogy Alena Zsuzsovával sosem találkozott, holott nemrég még olyanokat mondott neki, hogy „végre egész éjszaka az enyém lesz”.

„Soros gyermekeit” és vírusirtócéget sejt a szlovák ellenzék mögött Fico
„Soros gyermekeit” és vírusirtócéget sejt a szlovák ellenzék mögött Fico

Az exminiszterelnök közvetlen kapcsolatban állhatott a Kuciak-gyilkosság állítólagos megrendelőjével, erre válaszul összehívott sajtótájékoztatóján szinte mindenkinek nekiment.

Mi igaz abból, hogy Bugár Béla a Kuciak-ügy gyanúsítottjával reggelizett a Maldív-szigeteken?
Mi igaz abból, hogy Bugár Béla a Kuciak-ügy gyanúsítottjával reggelizett a Maldív-szigeteken?

A gyanú szerint Marián Kočner üzletember volt az, aki tavaly februárban megrendelte Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolását, egy most kiszivárgott online csevegés szerint pedig Kočner a Kuciak-gyilkosság után pár héttel a Híd-Most szlovákiai kormánypárt elnökével, Bugár Bélával reggelizett a Maldív-szigeteken. Bugár korábban azt állította erről, hogy csak köszöntek, pártja alelnöke most már azt mondta az Azonnalinak: társalgás volt, de nem a kormánykoalícióról.

Gyanús ügyeiről ismert üzletember ölethette meg a szlovák újságírót
Gyanús ügyeiről ismert üzletember ölethette meg a szlovák újságírót

Marián Kočner meg is fenyegette az oknyomozó újságírót, aki halála előtt éppen az ő simlis ügyeit göngyölítette fel. Most a gyilkosság egyik gyanúsítottja azt állítja: Kočner rendelte meg a bűncselekményt.

A szlovákok Pasa Parkja volt a meggyilkolt újságíró fő témája
A szlovákok Pasa Parkja volt a meggyilkolt újságíró fő témája

Pozsony Rózsadombján áll a Bonaparte luxuslakópark, amely az állam és a szürkegazdaság összefonódásának szimbólumává vált Szlovákiában, és amely sorozatos tüntetések színhelye az utóbbi időben. A komplexum tulajdonosa egy adócsalással gyanúsított nagyvállalkozó. Tőle bérel lakást Robert Fico szlovák miniszterelnök, és egy másik nagyvállalkozó, aki nemrég megfenyegette az ügyeivel foglalkozó Ján Kuciak újságírót: akinek a lelőtt holttestét vasárnap este találták meg.

1 2