március 15
A Békemenet annyira középen fog állni, hogy Moszkvának is, Kijevnek is üzennek
A Békemenet annyira középen fog állni, hogy Moszkvának is, Kijevnek is üzennek

A szervezők nem terveznek külön tüntetést az ukrajnai békéért, az ukrán zászlók megjelenéséről pedig nem döntöttek a Fidesz támogatóinak legnagyobb ünnepén.

Nyáry Krisztián
Nem a kolera maradt meg 1848-ból a történelem számára

De nem is a fiumei vasút ügye. Hanem az, hogy olyan társadalmi és politikai változások kezdődtek, amelyek gyökeresen átformálták egész Magyarországot, és évtizedekre, ha nem évszázadokra meghatározták a jövőjét is.

Öt márciusi ifjú, akiről alig hallott valaki – eddig
Öt márciusi ifjú, akiről alig hallott valaki – eddig

A márciusi ifjak között meglehetősen változatos hátterű fiatalok küzdöttek azokért a jogokért, melyek a mai demokráciák számára alapértelmezettnek számítanak. Miután útjaik elváltak, mindegyikük más-más pályát futott be. 173 évvel a forradalom után rájuk is emlékezünk!

Molnár Róbert
Mi tényleg nem tudunk tanulni a történelemből?

Vajon mit tennének ma ’48 ifjai? Vajon ők is szájukat húzva finnyáskodnának, és azon tanakodnának, hogy milyen feltételek mellett szavaznának csak az összefogás listájára?

A magyar már csak olyan, hogy ha el is próbálják taposni, csak erősebbé válik
A magyar már csak olyan, hogy ha el is próbálják taposni, csak erősebbé válik

Mi lenne, ha nem lenne koronavírus, és megtartanák a március 15-i bulikat? Alternatív március 15-i sorozatunkban elsőként a miniszterelnök aktuális világmagyarázatát képzeljük el, egyenesen a Múzeumkertből!

Örülnek-e az emberek, hogy nem fognak politikusokat látni március 15-én?
Örülnek-e az emberek, hogy nem fognak politikusokat látni március 15-én?

A koronavírus miatt idén kicsit nyugisabb lesz a március 15-e, hiszen a politikai tömegrendezvényeket mind lefújták. De mit szólnak ehhez az emberek, hogyan fognak politikai rendezvények híján ünnepelni, és mit gondolnak, ejteni kéne-e a politikát más nemzeti ünnepeinken is? Videó.

Tíz tévhit és mítosz március 15-ről, amiről most megtudhatod, igaz-e
Tíz tévhit és mítosz március 15-ről, amiről most megtudhatod, igaz-e

Az Azonnali összeszedte azokat a közkeletű tévedéseket, mítoszokat 1848-1849, március 15-e és persze az akkori események főszereplői kapcsán, amelyeket a gyengélkedő magyar közoktatásnak harminc év alatt sem sikerült eloszlatnia.

Petróczi Rafael
Mi az egyetlen dolog, amiért hálásak lehetünk a koronavírusnak?

Nem az, hogy a politikusaink felismerték volna, hogy a koronavírus pont nem az az ügy, amit felhasználva cicaharcolgatni kéne egymással. A koronavírusnak hála viszont lesz egy nemzeti ünnepünk, amin végre nem kell idegesítő politikusokat hallgatni, ahogy márciusi ifjaknak képzelik magukat.

A magyarokhoz jövünk, nem Orbán úrhoz! Lengyeleket kérdeztünk a lengyel-magyar barátságról
A magyarokhoz jövünk, nem Orbán úrhoz! Lengyeleket kérdeztünk a lengyel-magyar barátságról

Egy lengyel kormánypárti lap szervezésében több száz lengyel jött el Budapestre megünnepelni március 15-ét. De mit gondolnak ők a lengyel-magyar barátságról? Mi a közös a két népben? Akkor is jönnének, ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök? Március 15-én faggattuk a Budapestre érkezőket a pályaudvaron.

A Görgei-kiállítás érdeme legfeljebb annyi, hogy egyáltalán van
A Görgei-kiállítás érdeme legfeljebb annyi, hogy egyáltalán van

Nem sokat árul el Görgei Artúr tábornok életének valódi drámájáról a Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása, ahogy arról sem, hogy hogyan és miért lett teljesen átpolitizált a Görgei-kérdés mind a dualizmus, mind a kommunizmus időszakában. Azért jó, hogy megcsinálták Az ismeretlen Görgei című kiállítást, bár annak megnézése után Görgei ugyanúgy ismeretlen marad.

1 2 3 4