M1
Gumicsont vagy pofánverés? Hazai főszerkesztők a kérdéssel provokálásról
Gumicsont vagy pofánverés? Hazai főszerkesztők a kérdéssel provokálásról

Volt olyan kormánypárti főszerkesztő, aki pofánvágná az újságírót, ha nem nő lenne, más szerint ez simán nem téma, megint más szerint meg igenis el kell menni a falig. A Magyar Hang lapigazgatója eleve a kérdezést tartja a sajtó feladatának, a 444 főszerkesztője szerint addig se a járvány halottjairól esik szó, amíg ilyen gumicsontokon rágódunk.

A németeknél rasszizmus miatt felpanaszolta a kollégáját, Magyarországon a köztévén bemondó
A németeknél rasszizmus miatt felpanaszolta a kollégáját, Magyarországon a köztévén bemondó

Szőczi Árpád Berlinben élő magyar-kanadai újságíró az M1 állami televízió nemzetközi adásának bemondója, otthon pedig a német közszolgálati adó nemzetközi csatornájának, a Deutsche Wellének dolgozik.

Orbán: Kötelező maszkhordás jön a közterelüteken, belátható távolságban a vakcina
Orbán: Kötelező maszkhordás jön a közterelüteken, belátható távolságban a vakcina

Szerdától a közterületeken is kötelező lesz maszkot hordani, a gyerekekkel meg kell értetni, hogy sok múlik rajtuk, decemberben pedig már érkezhet is vakcina. Erről beszélt Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában, amelyben azt is elmondta, továbbra is Ausztria a „mi laboratóriumunk".

Valójában AfD-s politikusok a migránsoktól rettegő „átlagnémetek” a magyar köztévé riportjában
Valójában AfD-s politikusok a migránsoktól rettegő „átlagnémetek” a magyar köztévé riportjában

A jobboldali, bevándorlásellenes AfD helyi politikusai szerepelnek a migráció miatt aggódó átlagemberként a köztévé riportjaiban, amiket a választási kampány hajrájában adott le az M1 híradója, szúrta ki a német Correctiv. A politikusok többek között amiatt aggódnak, hogy a migránsok kiszorítják a németeket egyes negyedekből, ám a riportokban semmiféle utalás nincs arra, hogy ők az AfD tagjai, tisztségviselői lennének.