Luigi Di Maio
Ötezer euróért adott át NATO-dokumentumokat egy olasz katona Moszkvának
Ötezer euróért adott át NATO-dokumentumokat egy olasz katona Moszkvának

Letartóztatták az olasz tengerészet egyik kapitányát, mert ötezer euróért adott át titkos NATO-dokumentumokat Moszkvának. A katona már előzetesben ül, kémkedés és hazaárulás a vád ellene.

Öt dolog, ami miatt a Jobbik egyre inkább hasonlít az Öt Csillag Mozgalomra
Öt dolog, ami miatt a Jobbik egyre inkább hasonlít az Öt Csillag Mozgalomra

A Jobbik lassan, de biztosan helyet foglal a balközép ellenzéki térfélen – és még az is lehet, az egész tábornak ők adják a közös miniszterelnök-jelöltet 2022-ben. A párt mozgását és jelenét azonban sokszor ugyanolyan nehéz leírni, mint az olasz Öt Csillagét. A sajtóban használatos jelzők hamar érvényüket vesztik.

Nemzeti egységkormány vezeti ki Olaszországot a járványból, a síelésen már össze is vesztek
Nemzeti egységkormány vezeti ki Olaszországot a járványból, a síelésen már össze is vesztek

Több, mint egyhónapos kormányválság után a hétvégén felállt Mario Draghi, egykori Európai Központi Bank-elnök mögött az új olasz kormány, amelyet a neofasiszták és a szélsőbaloldaliak kivételével valamennyi parlamenti párt támogat. A kormányban a balközép és az Öt Csillag mellett Matteo Renzi, Silvio Berlusconi és Matteo Salvini pártjai is miniszteri helyeket kaptak. Mutatjuk az új kormánynévsort!

Conte lemondott, mire Berlusconi embereiből megalakult egy új frakció, amivel újra többsége lehet
Conte lemondott, mire Berlusconi embereiből megalakult egy új frakció, amivel újra többsége lehet

Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden benyújtotta a lemondását, ezzel véget ért a második kormányfői ciklusa is. Azonban eközben megalakult egy új centrista szenátusi frakció, amivel egy harmadik Conte-kormánynak már többsége lehet, azaz a firenzei jogászprofesszornak jó esélye van elkerülni az előrehozott választásokat.

Techet Péter
Van kínai vírus?

Két dolgot biztosan tudunk: a vírus Kínából indult, és a távol-keleti diktatúra most ennek kapcsán akarja erősíteni imidzsét és szerepét a nyugati világban. Erre rámutatni nem rasszizmus, hanem geopolitikai éberség.

Galavits Patrik
Fidesz-kommunikáció: magyarok, suttyók vagytok, de most viselkedjetek jól!

A koronavírus-járvány során derül ki igazán, mennyire nézi hülyének a magyarokat a saját kormányuk. Nagyon. Máshol bezzeg valahogy csak tudnak normálisan kommunikálni a vírusról.

Saját kormánya ellen tüntet az olasz külügyminiszter, amit Cicciolina zavarna meg
Saját kormánya ellen tüntet az olasz külügyminiszter, amit Cicciolina zavarna meg

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, az Öt Csillag egykori vezetője Rómába hívja tüntetni a szavazóit, mivel szerinte a kormány rossz irányba vezeti Olaszországot. Közben Matteo Renzi miatt eleve akár bukhat is római baloldali kabinet. De még Cicciolina is felbukkan a legújabb olasz kormányválságban.

Luigi di Maio lemondása az Öt Csillag bomlásának jele
Luigi di Maio lemondása az Öt Csillag bomlásának jele

Az Öt Csillag Mozgalom vezetéséről lemondott Luigi Di Maio szerint újjá kell építeni az egész mozgalmat, mert „a legrosszabb ellenségek már belül vannak“. A hétvégi olasz tartományi választások majd megmutatják: újjáépülés, vagy végleges leépülés következik-e.

Lemond az olasz Öt Csillag elnöke
Lemond az olasz Öt Csillag elnöke

Az egyik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom vezetőjét már régóta kritizálják pártján belül. Most öt nappal két kulcsfontosságú választás előtt hagyhatja ott a pártot.

Melyik politikust hívnák meg az olaszok karácsonyi vacsorára?
Melyik politikust hívnák meg az olaszok karácsonyi vacsorára?

Semmiképp sem a baloldaliakat, de azért a jobboldali pártvezérek sem örülhetnek: az olaszok többsége konkrétan nem akar politikussal együtt karácsonyozni.

Mi lesz Olaszországban, miután Salvini meghódította a baloldal egyik fellegvárát?
Mi lesz Olaszországban, miután Salvini meghódította a baloldal egyik fellegvárát?

A Lega egy középolasz, eddig mélyvörös tartományban triumfált a hétvégén. A Salvinivel szövetséges jobboldali pártok majdnem hatvan százalékot szereztek, miközben a balközép római koalíció pártjai helyben összeomlottak, az ötcsillagosok még a tíz százalékot se ugrották meg. Mit jelent ez az olasz belpolitikára nézve? Elmagyarázzuk!

Techet Péter
Orbán elment az olasz fasisztákhoz, és megmondta, ki olasz és ki nem

Negyedennyi bunkóságért Magyarországon a Rogán-minisztérium már kiplakatírozná az országot, hogy tessék tisztelni minket.

Már tárgyalnak az Európai Zöldek a populista Öt Csillag Mozgalom belépéséről a frakciójukba
Már tárgyalnak az Európai Zöldek a populista Öt Csillag Mozgalom belépéséről a frakciójukba

Ezzel az olasz kormánypárt végre európai partnert találna, a Zöldek pedig több pénzt kapnának azzal, hogy több képviselőjük van. Egy páran közülük mégis elégedetlenek az olaszok érkezése miatt.

Most már a Zöldek EP-frakciójába lépne be az olasz Öt Csillag
Most már a Zöldek EP-frakciójába lépne be az olasz Öt Csillag

Azzal, hogy az öt csillagosok már nem kormányoznak együtt Salvinivel, már a zöldeknek is elfogadhatóak lettek. Akiknek egyébként nem jönne rosszul a tizennégy új, olasz képviselő.

Itt az új olasz kormány: menekültpárti belügyminiszter, erősödő Öt Csillag
Itt az új olasz kormány: menekültpárti belügyminiszter, erősödő Öt Csillag

Az Öt Csillag online szavazásán nyolcvan százalék mondott igent a balközép Demokratákkal kötendő koalícióra, így már a héten jön a második Conte-kormány. A Lega által kirobbantott és elvesztett kormányválság eddigi legnagyobb nyertese a grilloista párt: kormányon maradtak, a kormányfő hozzájuk áll közel, és újra szárnyalnak a közvélemény-kutatásokban.

Balul sült el Salvini puccsa, már csak tüntetni tud az ellen, akinek eddig a belügyminisztere volt
Balul sült el Salvini puccsa, már csak tüntetni tud az ellen, akinek eddig a belügyminisztere volt

Az eddigi miniszterelnök, Giuseppe Conte alakíthat kormányt újra Olaszországban, vagyis nem jött be a kormányból kitáncoló Matteo Salvini számítása, aki megsértődött, és október közepére meghirdette az Olasz Büszkeség Napját. Rómába hívja a híveit Conte ellen tüntetni, mert szerinte a balközép és az Öt Csillag új kormánya „nem az olaszoké”, hanem „az erősebb hatalmaké”.

Ha az Öt Csillagon múlik, nem lesz új választás Olaszországban
Ha az Öt Csillagon múlik, nem lesz új választás Olaszországban

Matteo Salvini előrehozott választást akart, de korábbi koalíciós partnere most azon ügyködik, hogy nélküle alakítson kormányt.

Se Berlusconi, se Grillo nem áll be Salvini mögé. Kinek mi az érdeke az olasz politikában?
Se Berlusconi, se Grillo nem áll be Salvini mögé. Kinek mi az érdeke az olasz politikában?

Matteo Salvini felrúgta az olasz kormányt, de még nem tudni: új választás jön-e, vagy összeállnak a többiek a szélsőjobboldali politikus ellen? Egyvalaki már visszamászott a színpadra: Beppe Grillo, az Öt Csillag alapítója Salvini-ellenes népfrontot akar. Hasonlóan Matteo Renzi egykori balközép kormányfőhöz, aki egykoron az Öt Csillag legfontosabb ellenfele volt. A szenátusban ma már létrejött az új szövetség, amely leszavazta Salvinit. De a közvélemény-kutatásokban ő vezet. Mutatjuk az erőviszonyokat és érdekeket.

Új választások jöhetnek Olaszországban, Salvini felrúgta a római kormányt. De miért?
Új választások jöhetnek Olaszországban, Salvini felrúgta a római kormányt. De miért?

Matteo Salvini ma délután bejelentette: részéről megszűnt a római koalíció. A Lega mostanra érzi eljönni a pillanatot, hogy Berlusconi nélkül is tudjon egy előrehozott választásokon abszolút többséget is szerezni a neofasisztákkal együtt. Az Öt Csillag folytatná a kormányzást, mert számukra egy újabb voksolás teljes összeomlást hozna. Salvini azonban ezúttal nem viccel: Giuseppe Conte miniszterelnököt lemondásra szólította fel, és október közepét jelölte meg lehetséges választási időpontnak. Rajta kívül azonban az összes többi parlamenti párt okkal tart az előrehozott választásoktól. Elmagyarázzuk, mi is folyik most Rómában!

Balhék ide vagy oda, az olaszok többsége elégedett a kormánnyal
Balhék ide vagy oda, az olaszok többsége elégedett a kormánnyal

Hiába zajlik a teátrális balhézás a Lega és az Öt Csillag között a római kormányban, a Lega népszerűsége növekszik.

Mégse most dől be az olasz kormány
Mégse most dől be az olasz kormány

Egy nappal ezelőtt még olyanokat vágott egymás fejéhez Di Maio és Salvini, ami a koalíció végét vetítette előre. Most mindenki szépen lenyugodott.

Salvini az Öt Csillagnak: elég volt!
Salvini az Öt Csillagnak: elég volt!

Szakításig feszült a helyzet a római kormányban. Matteo Salvini a koalíciós konfliktus hevítésével tudja elterelni a figyelmet a múlt héten robbant orosz állítólagos pártfinanszírozási botrányáról.

Van más is Salvinin kívül az olaszoknál. Mutatjuk, kik, és mik az esélyeik!
Van más is Salvinin kívül az olaszoknál. Mutatjuk, kik, és mik az esélyeik!

Mi az egyes olasz pártok célja, álomeredménye a mostani választáson? Az Azonnali összefoglalta?

Berlusconi nem kizárná Orbánt a Néppártból, hanem még Salvinit is felvenné mellé
Berlusconi nem kizárná Orbánt a Néppártból, hanem még Salvinit is felvenné mellé

Az egykori olasz miniszterelnök szerint valamennyi jobboldali erőnek össze kell fognia Európában, de különösen Olaszországban. A Néppártnak azt javasolja: vegye fel Salvinit is a soraiba. Salvinitől meg azt kéri: lépjen ki végre a „kommunista“ Öt Csillaggal alkotott koalícióból. A Lega és az Öt Csillag között eleve hetek óta megy a balhé.

Hiányolja Matteo Salvini tökét a koalíciós partnere
Hiányolja Matteo Salvini tökét a koalíciós partnere

A szerdai római kormányülés előtt áll a balhé: a szélsőjobboldali kormánypárt, a Lega nem hajlandó visszahívni vesztegetési ügybe keveredett államtitkárát. A legkeményebben a párt koalíciós partnere, az Öt Csillag reagált: szerintük Salvininek nincs mersze szembeszállni a korrupcióval. Salvininek is érdek azonban a konfliktus: az EP-választási győzelme után erre hivatkozva akarhat előrehozott választást, hogy utána összeálljon a jobboldallal.

Olyan konferencián szólalt fel Novák Katalin, ami még az Öt Csillagnál is kiverte a biztosítékot
Olyan konferencián szólalt fel Novák Katalin, ami még az Öt Csillagnál is kiverte a biztosítékot

A pénteken kezdődött veronai Családok Konferenciájának egyik fő szónoka Novák Katalin. A semlegesen csengő konferencianév mögött szélsőjobboldali, antifeminista csoportok bújnak meg. Novák mellett többek között az olasz szélsőjobboldali belügyminiszter, Matteo Salvini az egyik díszvendég. Az ellentábor tüntetésekkel készül az északolasz városban.

Vége az olasz Öt Csillag Mozgalomnak, eddig tartott az elitellenes lázadás
Vége az olasz Öt Csillag Mozgalomnak, eddig tartott az elitellenes lázadás

Miután a szardíniai tartományi választásokon az ötcsillagosok a szavazóik háromnegyedét elvesztették, kijelenthető: Beppe Grillo mozgalma elindult megállíthatatlanul a lejtőn. A párt nem képes önálló arcélt felmutatni Matteo Salvini mellett, és teljességgel alávetette magát a kormányban a szélsőjobboldali Legának. Közben viszont kezd magára találni a hagyományos balközép – azaz Olaszországban a nagy káosz ellenére is minden újra a régi lehet.

Az Öt Csillag Mozgalom bejelentette, kikkel akar elitkritikus, de nem EU-ellenes frakciót
Az Öt Csillag Mozgalom bejelentette, kikkel akar elitkritikus, de nem EU-ellenes frakciót

Az olasz Öt Csillag Mozgalom ma bejelentette, hogy a májusi EP-választás után az új parlamentben ő is szeretne egy saját frakciót - mégpedig éppen az otthoni koalíciós partner Lega ellenében. Az Öt Csillag olyan elitellenes pártokat gyűjt maga köré, akik nem akarják az európai egység végét. Az eddigi szövetségesek listája azonban még elég gyér. Nézzük, kikről van szó!

Az olasz vezetés sárgamellényesekkel való barátkozása miatt mehet csődbe az Alitalia?
Az olasz vezetés sárgamellényesekkel való barátkozása miatt mehet csődbe az Alitalia?

Az Air France vette volna meg a csődközelben lévő légitársaság ötödét, a franciák azonban kihátrálni látszanak az üzletből. Csak nem az olasz-francia diplomáciai konfliktus áll a háttérben?

A római populista kormány azt akarja, ami ellen Orbán kézzel-lábbal tiltakozik
A római populista kormány azt akarja, ami ellen Orbán kézzel-lábbal tiltakozik

Noha a magyar szélsőjobboldali közéletben nagy szimpátia övezi a nyáron felállt római kormányt, amely az ideológia nélküli, pőrén populista Öt Csillagból és az idegenellenes Ligából áll, valójában ők is ugyanazt akarják, amit egykoron Matteo Renzi, és amit a visegrádi államok elvetnek: a menekültek európai uniós elosztását. Aki pedig ezt ellenzi, attól elvennék az EU-s pénzeket.

Berlusconi megvétózta az olasz közmédia élére jelölt oroszbarát újságírót
Berlusconi megvétózta az olasz közmédia élére jelölt oroszbarát újságírót

A korábbi miniszterelnöknek és médiamogulnak nem tetszik, hogy Marcello Foa csak a populista kormánytöbbség bizalmát élvezi.

Összeesküvéshívő putyinista került az olasz közmédia élére
Összeesküvéshívő putyinista került az olasz közmédia élére

Az EU- és bevándorlásellenes Liga és Öt Csillag Mozgalom megkezdte harcát a sajtó ellen is. Az Öt Csillag Mozgalom megalakulása óta csak ritkán ad interjút az olasz közszolgálati RAI adóinak vagy az olasz újságoknak, mert mindegyiket elfogultnak tartja. A párt elitellenes ideológiájába nagyon beleillenek az újságírók elleni támadások.

Olaszország túl nagy, hogy becsődöljön. De ahhoz is, hogy kimentsék
Olaszország túl nagy, hogy becsődöljön. De ahhoz is, hogy kimentsék

Berezelt Európa az új olasz kormánytól, miután a populistának nevezett Öt Csillag és a Lega alakított kormányt egy firenzei jogászprofesszor vezetésével. Az ország gazdasága régóta stagnál, nagy az adósság és a munkanélküliség, az új kormány ráadásul kiszámíthatatlan. Mi lesz most? Kilép Olaszország az eurózónából, újabbat rúgva a válságból válságba bukdácsoló EU-ba? Vagy következik a görög dráma újabb felvonása adósságelengedés formájában? Politológusok és közgazdászok jósoltak Firenzében.

Római béke
Római béke

Majdnem három hónap telt el, amíg Brüsszel, Berlin és a „piacok“ beletörődtek, hogy olyan kormány alakulhasson Rómában, ami a választók akaratát kifejezi. Márpedig Olaszország többségének elege van abból az Európai Unióból, amely csak akkor félti a demokráciát, amikor a német gazdasági érdekek vannak veszélyben. Az új római kormány esély lehet arra, hogy az európai egység több legyen, mint Adolf Hitler vágyálma: az Európa feletti német hegemónia.

Kardos Gábor
Az olaszok nyugdíjba küldték a maguk Orbánját

Az olaszországi választással egyre nyilvánvalóbb fő európai trend: a választók többsége a megújulás ígéretére és a fiatalításra voksol, a régi pártokat pedig nyugdíjba küldik. Mit üzen az eredmény Magyarországnak?

Olaszország: rendszer a káoszban
Olaszország: rendszer a káoszban

Olaszország ma választ. Egy biztos pont azonban mindig van az olasz politikában: a rendszeres káosz. De igazából nem nehéz rajta átlátni. Kik indulnak a választásokon? És mire számíthatunk?