liberalizmus
Mi a dolga a liberálisoknak az euroszkepticizmussal? Például hogy elmondják, most is liberális demokráciában élünk
Mi a dolga a liberálisoknak az euroszkepticizmussal? Például hogy elmondják, most is liberális demokráciában élünk

Budapesti konferencián olasz, szlovén, lengyel és magyar részvevők elemezték ki, miért nem egységes érték az euroszkepticizmus, és mit kéne tenni ahhoz, hogy értékeket lássunk az Unióban pénz helyett.

Vági Márton
Ne nevezzük liberálisnak azt az országot, ahol épp most tiltják be a dohányzást

A kormány célja nem az emberek megvédése, dehogy, a cél az egészségügyi költségek csökkentése, lévén a dohányosok nagyobb eséllyel lesznek betegek, kerülnek kórházba, kell kifizetni a kezelésüket.

Annyira ütni akarták a járvánnyal a kormányt, hogy a balliberális pártok helyet cseréltek a szélsőjobbal
Annyira ütni akarták a járvánnyal a kormányt, hogy a balliberális pártok helyet cseréltek a szélsőjobbal

A baloldali-liberális ellenzék és a hozzájuk közel álló médiumok szigorúbb lezárásokat és oltási szabályokat szorgalmaztak, míg a korábban rendezvények betiltását követelő szélsőjobboldali Mi Hazánk lezárásellenes tüntetést szervezett és felszólalt a kötelező oltás ellen. A jelenség furcsa, de nemzetközi összehasonlításban sem ismeretlen. A pártok egymástól is különbözni akartak, a balosok lemaradtak a liberálisok mögött, a szélsőjobb pedig talált egy rést, ahova befurakodhat. De hogy jutottunk idáig? Ceglédi Zoltán politikai elemzővel és Alex Hochuli Brazíliában élő kutatóval néztük meg, hogyan mozogtak a pártok a járvány alatt.

Bede Ábel
Ahogy a rendszerváltás után a liberálisok, most a Fidesz a Nyugat megszállottja

Hiába hirdeti magáról, hogy nem akar megfelelni a Nyugatnak, a Fidesz és értelmiségének egyik fő motorja a Nyugat irányába való görcsös bizonyítási vágy és a sértődött kisebbségi komplexus.

A német liberálisoknak nagyon jót tett, hogy következetesen lockdownellenesek voltak
A német liberálisoknak nagyon jót tett, hogy következetesen lockdownellenesek voltak

A német liberálisok idén kiugróan jó eredményt érhetnek el ősszel. A párt, amely történelme során sokszor gyengélkedett, a lockdownellenessége miatt stabilan 11-13 százalékon áll, amivel már a szocdemeket közelíti. Miközben az AfD kaotikusan reagált a járványra és a lockdownra, a liberálisok kritikái meghozták a népszerűséget. De kormányra jutnak-e 2009 után idén újra a Szabad Demokraták, és mit akarnának ott megvalóstani?

Béndek Ábris
A 2020-as évek nagy kérdése: temessük-e a liberalizmust?

Az állam és az óriáscégek tudása először a történelemben megközelítheti egyének tudásának összességét, ami versenyképes autokráciák megszilárdulását vonhatja maga után. A kilencvenes évek optimizmusa ráadásul azzal sem számolt, hogy a modernizáció az emberek közötti bizalmi kapcsolatok szétforgácsolásával talán meghaladja magát a liberalizmust.

Béndek Ábris
Identitások a politika ellen: mit veszíthetünk?

A modern identitáspolitika, mint bármilyen totalitárius eszmerendszer, valójában a politika – és a nyugati politikai hagyomány – ellenmozgalmaként lép fel.

Dan Barna az Azonnalinak: Nincs jelentősége annak, hogy valaki román vagy magyar
Dan Barna az Azonnalinak: Nincs jelentősége annak, hogy valaki román vagy magyar

A december 6-i romániai választás után valószínűleg kormányra kerülhet a román jobbközép-liberális USR PLUS. Dan Barnát, a párt társelnökét kérdeztük: mit jut az eszébe, ha meghallja az RMDSZ szót? Mit látott Budapesten, amikor meglátogatta a momentumosokat? Miért mond nemet Székelyföld autonómiájára? És mivel viccelődött, amikor megszakadt az interjú?

Ha valaki kilóg a hatalom seggéből, az a baloldal! Jeszenszky Zsolt az Azonnalinak
Ha valaki kilóg a hatalom seggéből, az a baloldal! Jeszenszky Zsolt az Azonnalinak

Hogyan lett a DJ Szövetség elnökéből a migrációs válság alatt „politikai hobbista”? Hogyan vette fel a kesztyűt a jobboldal a baloldallal szemben a trollkodással? Miért halott szerinte a humor nyugaton? Az Azonnali véleményvezérek-interjúsorozatában Jeszenszky Zsolttal beszélgettünk, akinél saját bevallása szerint „csak a Rolling Stones tudja keményebben tolni”.

Az Indexnél elfogadhatóvá tettük, hogy nem kell érvelni és helyet hagyni az ellenvéleménynek – Tóta W. Árpád az Azonnalinak
Az Indexnél elfogadhatóvá tettük, hogy nem kell érvelni és helyet hagyni az ellenvéleménynek – Tóta W. Árpád az Azonnalinak

Miért tartja meséknek a vallásokat, és miért provokálja a hívőket? Mit nem ért a fociban? Miért érzi az Index felelősségét a közbeszéd állapotáért? Mi a fő különbség közte, és készülő könyvének társszerzője, Bayer Zsolt között? Miért a fantasyt hibáztatja a világ újbóli irracionalitásba fordulásáért? Tóta W. Árpád az Azonnali véleményvezérek-interjúsorozatában.

1 2 3