Kunhalmi Ágnes
Vági Márton
Identitáspolitika az O1G B-középnek

Az identitáspolitikára nagyjából a törzsközönséget leszámítva senki sem kíváncsi, de véleményem szerint az egész inkább kontraproduktív, és semmiképpen sem erősíti a kormányzókészség látszatát az ellenzéki padsorokban. Azt a látszatot, ami eddig is véleményes volt, és amin ezek a hisztik nem segítenek. A rendszer a választások előtt sem volt teljesen demokratikus, éppen ezért azt már azzal legitimálta az ellenzék, hogy egyáltalán elindult rajta.

Kunhalmi Ágnes az Azonnalinak: a szavazóink egy része már nem NER-oligarchákat, hanem munkaadókat lát
Kunhalmi Ágnes az Azonnalinak: a szavazóink egy része már nem NER-oligarchákat, hanem munkaadókat lát

Nem tudja megmondani, hogy indul-e még valaha önállóan választásom az MSZP, de az biztos, hogy a párt nevének megváltoztatásánál sokkal több kell a megújuláshoz – mondta az Azonnalinak adott interjújában Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke a kevés egyéniben győzni tudó ellenzéki indulóként részletesen beszélt lapunknak az ellenzék belső működéséről a kampány közben, a szerinte elkövetett hibákról, a félreismert társadalmi reflexekről, és arról, hogy hogyan válhatnak 2026-ra a hagyományosan baloldali szavazók Orbán Viktor szilárd támogatóivá.

Tóth Bertalan távozik az MSZP éléről
Tóth Bertalan távozik az MSZP éléről

Az ellenzéki összefogás szerinte az MSZP szempontjából hasznos volt azért.

Már fel is gyógyult Márki-Zay Péter a koronavírusból
Már fel is gyógyult Márki-Zay Péter a koronavírusból

Ezt maga az ellenzéki miniszterelnök-jelölt jelentette be a Facebookon. A korábban szintén koronavírusos Kunhalmi Ágnest pedig kiengedték a kórházból.

Covidos Kunhalmi Ágnes is, kórházba került
Covidos Kunhalmi Ágnes is, kórházba került

Az MSZP társelnöke nehéz pár nap elég néz.

Az MSZP társelnöke döntött: Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztás második fordulójában
Az MSZP társelnöke döntött: Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztás második fordulójában

Tóth Bertalan még csütörtökön össze is fogja hívni a párt elnökségét annak érdekében, hogy az MSZP hivatalosan is soroljon be Márki-Zay Péter mögé.

Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!
Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!

Három javaslattal élt az MSZP, a Párbeszéd és az LMP az előválasztás második fordulója kapcsán, melyet még nem biztos, hogy megrendeznek. Ebben többek között olyat javasolnak, amit néhány napja a lebonyolító aHang kampányigazgatója már kész tényként közölt.

Mit keresett a Micimackó a Fudan Egyetem elleni tüntetésen?
Mit keresett a Micimackó a Fudan Egyetem elleni tüntetésen?

Nagyjából tizenötezres tömeg vonult a Hősök teréről a parlament elé, hogy a dél-pesti Diákváros helyére tervezett kínai elitegyetem ellen tiltakozzon. A transzparensek között ezért értelemszerűen többségben voltak a kínai diktatúra ellen tiltakozó jelképek és transzparensek. Fotóriport!

Az LMP társelnöke mögé áll be az MSZP Nagykátán az előválasztáson
Az LMP társelnöke mögé áll be az MSZP Nagykátán az előválasztáson

Schmuck Erzsébet így egyelőre az egyetlen megerősített jelölt Pest megye 9-es választókerületében, ami ha szorosan is, de nyerhető a hatpárti ellenzék számára.

Kunhalmi Ágnest és Szabó Tímeát is indítja az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson
Kunhalmi Ágnest és Szabó Tímeát is indítja az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson

A Párbeszéd társelnöke egyéniben, 2018-ban 48,15 százalékkal győzött Kunhalmi pedig 46 százalékkal, mindketten budapesti választókerületükben. Most elvileg ellenzéki vetélytársakkal is össze kell majd méretniük magukat. Karácsony Gergely arról beszélt, jelöltjeik az egy százalék helyett a 99 százalékot akarják majd képviselni.

1 2 3