Kun Béla
A „magyar Quisling” a vádlottak padján. Hetvenöt éve végezték ki a nácikat kiszolgáló magyar kormányfőt
A „magyar Quisling” a vádlottak padján. Hetvenöt éve végezték ki a nácikat kiszolgáló magyar kormányfőt

Sztójay Döme altábornagy 1944-ben mintegy fél évig volt miniszterelnök, ezalatt gyakorlatilag kérdés nélkül kiszolgálta a megszálló német csapatokat. Ekkor indult meg a magyarországi zsidók gettósítása és deportálása, emellett pedig növelték a keleti fronton harcoló magyar katonák számát. A háború után a népbíróság Sztójayt golyó általi halálra ítélte. Pere azonban nemcsak róla, hanem az egész Horthy-korszakról szólt.

A nosztalgiapark, amely egyben a kommunista rendszer kritikája is
A nosztalgiapark, amely egyben a kommunista rendszer kritikája is

A rendszerváltás után a kommunista ideológiát tükröző szobrokat eltávolították Budapest köztereiről. Mivel a szobrokat nem semmisítették meg, ezek később a Memento parkba kerültek. A szoborpark a nosztalgia és a diktatúrakritika sajátos egyvelege.

Amikor magyar kommunisták akarták Székelyföldet felszabadítani a román uralom alól
Amikor magyar kommunisták akarták Székelyföldet felszabadítani a román uralom alól

Kun Béla, Szamuely Tibor, vörösterror – körülbelül ezek jutnak eszünkbe a magyarországi tanácsköztársaságról. Hatos Pál az új könyvében bemutatja, hogy valójában a történet sokkal komplexebb. Elolvastuk – mutatjuk, milyen!

Tényleg patkány volt-e a patkányforradalmár?
Tényleg patkány volt-e a patkányforradalmár?

A kommunista eszmékkel szimpatizáló Károlyit, vagy inkább a hithű kommunista Kun Bélát lehet kárhoztatni a Tanácsköztársaság idején elkövetett bűntettekért? Fej vagy írás.