kultúrharc
Renczes Ágoston
Hé, FreeSZFE! Csináljatok forradalmat, és adjátok át az épületeteket a zeneiskolának!

Elég rosszul néz ki, hogy Niedermüller Péterék a FreeSZFE-t költöztették be egy zeneiskola helyett az épületbe, amit kimondottan az utóbbi számára újítottak fel. Az ügyet azonban a javukra is fordíthatják: csupán a nehezebb utat kell járniuk.

Azért nem készülnek nagyszabású történelmi filmek, mert a kultúrharc még nem tudta bevenni a filmgyártást
Azért nem készülnek nagyszabású történelmi filmek, mert a kultúrharc még nem tudta bevenni a filmgyártást

Miközben lassan az összes szomszédunk fel tud mutatni nagyszabású kosztümös történelmi filmeket, a magyaroknak még mindig az Egri csillagokkal kell beérnie. Miért várat magára a történelmi szuperprodukció, miközben az látszólag a Fidesz kultúrpolitikájába is tökéletesen beleillene? Utánajártunk.

Budapesten lerombolnák, Pozsonyban érték: miért más a szocialista építészet megítélése Szlovákiában és Magyarországon?
Budapesten lerombolnák, Pozsonyban érték: miért más a szocialista építészet megítélése Szlovákiában és Magyarországon?

Nálunk a kisebb épületek is áldozatul esnek a kultúrpolitikának, Szlovákiában pedig a gigantikus szocialista épületeket is értéknek tartják. Utánajártunk, mi az oka ennek.

Renczes Ágoston
Az összefogáson túl – mihez kezdjen a szlovákiai magyar politikum?

Az összefogás nemcsak a magyar ellenzéki nyilvánosság legfontosabb témája, hanem a szlovákiai magyar közéleté is, önmagában viszont ott sem lesz elég a sikerhez. A szlovákiai magyar politikának nem a kisebbségi sérelmekre, hanem a felszabadító közép-európaiságra kellene alapoznia.

Miért hagynák el a kereszténységre utaló C-t a svájci kereszténydemokraták?
Miért hagynák el a kereszténységre utaló C-t a svájci kereszténydemokraták?

A svájci Keresztény Néppárt (CVP) a liberálisokkal és protestánsokkal szemben a katolikus ellenállás pártjaként alakult egykoron. Mivel a párt ma nem találja a helyét a jobboldali liberálisok és a szélsőjobboldal között, a vallási identitás pedig egyre kevésbé politikaformáló erő, „C” nélkül fogalmazná magát újra szociálisan érzékeny, polgári pártként.

Tóta W. Árpád könyvet írna Bayer Zsolttal, aki várja hozzá a nyitólevelet
Tóta W. Árpád könyvet írna Bayer Zsolttal, aki várja hozzá a nyitólevelet

Ha egy üzlet beindul: Tóta W. Árpád is megszólítva érezte magát az Azonnali Bayer Zsolttal készített interjújában. Egy könyvnyi anyagot levelezne össze a kormánypárti publicistával.

Miért van szükség kultúrharcra tíz év Fidesz-kormányzás után is?
Miért van szükség kultúrharcra tíz év Fidesz-kormányzás után is?

Tíz év Fidesz után is ezerrel pörög a kultúrharc, Schmidt Máriáék pedig most konferenciát is rendeztek a témában. Elmentünk és megkérdeztük, hogy mi ellen is harcolunk még mindig Magyarországon. Videó!

Szakács András
Miért akarja valójában lebontani Dézsi Csaba András a győri színházat?

A gazdasági és társadalmi válság berobbanása előtt megpróbálja a politikai kommunikációs szempontból országos szinten a Fidesznek sikert hozó identitáspolitizálást helyi szintre levinni a polgármester.

Bakó Bea
Nem lehet akkora veszélyhelyzet, hogy a kormány ne tolja fullba a cinikust

Rendeleti kormányzás nélkül is összehozta a kormány a tökéletes gumicsont-listát a legújabb salátatörvénnyel: titkolózás, kultúrharc, osztogatás és persze diktatúra, ami aztán mégsem! Mit lehet erre lépni?

Szakács Árpád alkotói szabadságra megy, új főszerkesztőt kap a Mediaworks
Szakács Árpád alkotói szabadságra megy, új főszerkesztőt kap a Mediaworks

A jobboldali kultúrharcról elhíresült Szakács Árpádot a Veszprém Megyei Napló főszerkesztője, Néző László váltja.

1 2 3 4