kultúra
A Lenin-fiúk még teljesen más ligában fociztak, mint a kapitóliumi sámán
A Lenin-fiúk még teljesen más ligában fociztak, mint a kapitóliumi sámán

A magyar emlékezetpolitikát nem a konszenzusok jellemzik: az egyik oldal hősei a másik oldal szemében árulók. A vörösterror és a fehérterror során a hazai zsidóság egyenlően szenvedett, azonban a fehérterror hivatalos emlékezetkultúrájából mint áldozatok valamiért kimaradtak. A Vér/Tanú rádiós hangjáték ezt a témát járta körbe.

Ágoston Dániel
Sziauramisztán mulatói a lerombolt underground klubok romjaira épülnek majd

A Dürer Kerthez hasonló helyek bezárásával az az óriási probléma, hogy a kortárs kultúra és könnyűzene többnyire az undergroundban fogan, az úgynevezett mainstream pedig ebből eredően leginkább az underground farzsebéből tud kimászni.

Új Hét névvel támasztották fel online a legsikeresebb romániai magyar hetilapot
Új Hét névvel támasztották fel online a legsikeresebb romániai magyar hetilapot

Romániai román, erdélyi magyar és világpolitika, valamint kultúra, gazdaság és sok minden más is fog szerepelni az erdélyi/romániai magyarság új portálján, az Új Héten. A portál az ötven évvel ezelőtt indult A Hét hetilap hagyományát folytatja majd.

Ágoston Dániel
Mi jöhet a könyvdarálás után?

Akad még bőven ledarálnivaló, hiszen évszázadok óta ömlik ránk a mocsok. Ott van ezeknek még Pilinszky, ott van Oscar Wilde, Gobbi Hilda, egy rakás filmrendező és a fiatalokat mételyező külföldi zene.

Milyen mesét pusztít el legközelebb Dúró Dóra?
Milyen mesét pusztít el legközelebb Dúró Dóra?

Sok olyan mese létezik, amely megbotránkoztathatja Dúró Dórát, mert nem a keresztény értékeket és a klasszikus családmodellt hirdetik.

Szabó Zoltán
Miért van ennyire rossz véleményünk saját magunkról?

Zéró tolerancia: már az elnevezés is viszolyogtat. Árad belőle az a kioktató, konszenzusra képtelen, gyöpös attitűd, ami kijelöli az egyetlen helyes és üdvözítő utat.

Amikor meghalok, csak pörgessétek tovább a lemezeket
Amikor meghalok, csak pörgessétek tovább a lemezeket

Nem akartak neki gitárt venni, kidobták a hadseregből, az Egyesült Államokban eleinte nem is tudott befutni, majd örökre megváltoztatta a rockzenét. Jimi Hendrix gitárt égetett, feldolgozta az amerikai himnuszt is, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott fél évszázada ezen a napon.

Luxusintézetben lehet majd Kertész Imre hagyatékát tanulmányozni
Luxusintézetben lehet majd Kertész Imre hagyatékát tanulmányozni

Századfordulós villában, luxuskörülmények között fog működni az évi 600 millió forintos állami támogatásból működő Kertész Imre Intézet. Nemcsak az irodalmi Nobel-díjas névadó, hanem más írók hagyatékát is fel fogja dolgozni és közkinccsé tenni. Személyesen Schmidt Mária mutatta meg az intézet központját a sajtónak, ott voltunk mi is!

Techet Péter
Miért nem kell se elutasítani, se félteni a nyugati kultúrát?

A mostani amerikai és európai emlékezetpolitikai viták rámutatnak, hogy civilizációnk sikere nem elválaszthatatlan a barbárságtól sem. Az, hogy a mostani tüntetésekben is van barbár elem, ne zavarjon nagyon bennünket: így születik a kultúra. A szabadság nyugati kultúráját a ledöntött hősök ugyanúgy alakították, ahogy mostani ledöntőik teszik.

Mintha Horvátországban elfogadnák a kunokat vagy a jászokat önálló kisebbségként
Mintha Horvátországban elfogadnák a kunokat vagy a jászokat önálló kisebbségként

Ezzel a hasonlattal írta le Ikotity István, a Bunyevác Kulturális Intézet igazgatója azt az utóbbi évtizedben felmerült ötletet, hogy külön kisebbségként ismerjék el a bunyevácokat. Ő úgy van ezzel: még csak az kéne, hiszen akkor elkezdődnének a csaták a pénzekért is. A volt LMP-s parlamenti képviselőt frissen megjelent könyve kapcsán kérdeztük a Balkán magyarok által alig ismert népcsoportjáról, amelynek másik ismert tagja Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.

1 2 3 4 5