köztévé
Most, hogy vesztett, hirtelen fontos lett a köztévének Márki-Zay Péter
Most, hogy vesztett, hirtelen fontos lett a köztévének Márki-Zay Péter

Csütörtökön a korábbi összesen öt perc helyett kerek 48 percen keresztül beszélgetnek vele.

Történelem: Márki-Zay Péter megkapta az öt percét a köztévében
Történelem: Márki-Zay Péter megkapta az öt percét a köztévében

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Orbánt szidta, a saját terveit sorolta, illetve arra is utalt, hogy négy év először szólalhatott meg az ellenzék a közmédiában.

Nyolc biztonsági őr ugrott rá a „kicseszett állami tévénél” Szél Bernadettre és Hadházy Ákosra
Nyolc biztonsági őr ugrott rá a „kicseszett állami tévénél” Szél Bernadettre és Hadházy Ákosra

Ellenzéki tüntetés kezdődött vasárnap délután öt órakor a köztévé előtt az orosz propaganda elleni tiltakozásul.

Elfelejtette megemlíteni a köztévé, hogy az „erdélyi születésű fiatal” a Miniszterelnökség dolgozója
Elfelejtette megemlíteni a köztévé, hogy az „erdélyi születésű fiatal” a Miniszterelnökség dolgozója

2004. december 5-ről sikerült úgy megemlékezni a köztévében, hogy az akkor frissen Kanadába költözött Márki-Zay Péterről, a még meg sem alakult Momentumról és LMP-ről is beszéljenek, de közben elhallgassák, hogy Paizs Andrea „erdélyi születésű fiatal”, akinek a videóját közölték, a Miniszterelnökség dolgozója.

A németeknél rasszizmus miatt felpanaszolta a kollégáját, Magyarországon a köztévén bemondó
A németeknél rasszizmus miatt felpanaszolta a kollégáját, Magyarországon a köztévén bemondó

Szőczi Árpád Berlinben élő magyar-kanadai újságíró az M1 állami televízió nemzetközi adásának bemondója, otthon pedig a német közszolgálati adó nemzetközi csatornájának, a Deutsche Wellének dolgozik.

Közszolgálat lengyel módra: a kormánypárti jelölt hétszer annyi műsoridőt kapott a választás éjjelén, mint az ellenzéki
Közszolgálat lengyel módra: a kormánypárti jelölt hétszer annyi műsoridőt kapott a választás éjjelén, mint az ellenzéki

Andrzej Dudát a lengyel köztévé választási műsorában majdnem egy órán át mutatták, a második helyre befutó Rafał Trzaskowski nyolc percet kapott.

Kiadós zsidózással nyerne választást a kormánypártnak a lengyel közmédia
Kiadós zsidózással nyerne választást a kormánypártnak a lengyel közmédia

Szerintük az elnökválasztás ellenzéki jelöltje a lengyel családoktól venne el több százmilliárd złotyt, hogy a zsidóknak adja.

Őrület, de a köztévé végre tényleg közfeladatot lát el reggelente
Őrület, de a köztévé végre tényleg közfeladatot lát el reggelente

Persze nem a híradójában, és csak az M5-ön, de megtörtént a csoda a koronavírus miatt: a kifejezetten iskolásoknak szóló oktatási műsoraikban még a történelemóra rendszerváltásról szóló részében sem hazudtak!

Fekő Ádám
Unalmas zenével a korcs nyugat ellen!

A kultúrharc kitalálói nagy feladatot kaptak: el kell hitetni az országgal, hogy könnyűzenében is verhetetlenek és egyediek vagyunk. Nehéz lesz átvinni, de igény van rá.

Bohócruhás „bácsi” zavarta meg az ellenzék sajtótájékoztatóját a köztévé előtt
Bohócruhás „bácsi” zavarta meg az ellenzék sajtótájékoztatóját a köztévé előtt

Az ellenzéki képviselők beszéltek a közmédiavezér Papp Dániellel, majd az MTVA épülete előtti sajtótájékoztatójukon egy bohócsapkás idősebb férfi csinált műsort.

1 2