Az izraeli-palesztin konfliktusban megjelennek olyan európai narratívák is a harcoló felek oldalán, mint a holokauszt (zsidó) és a gyarmatosítás (arab) áldozatisága. Ennek hangsúlyozása azonban se nem tagadja a konfliktusok okait, se nem akarja az áldozatokat tettessé tenni.

Nem csak a holokauszt miatti félelem szülte Izrael államát, ahogy megalakulását sem lehet gyarmatosításnak tekinteni. Aki ilyen európai fogalmakkal akarja a helyzetet leírni, az nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, és annak tényét, hogy a helyi arab lakosságon belül is egyre többen már Izraellel azonosulnak, nem palesztinnak tartják magukat.

A holokauszt és a gyarmatosítás történelmi emlékei a jelenben élnek tovább az izraeli-palesztin konfliktusban – és főleg annak értelmezésében. A holokauszt miatti felelősség azonban nemcsak Izrael jelenlegi etnicista államiságának támogatását jelentheti, hanem kritikusabb hozzáállást: az emberi jogokat, az áldozatok áldozatainak védelmét is. Különben Izraelből éppen állítólagos védelmezői csinálnak egy új Spártát.

Az Izrael-kritikát is sokan be akarnák tiltani, mintha egy ország politikáját nem lehetne bírálni. Az Izrael-kritikus köröknél hasonló egyoldalúság látható, amikor a Palesztinát antidemokratikusan uraló szervezetekkel szemben megengedőek.

Nem lehet a mostani közel-keleti konfliktust az arabok egyetlen történelmi sérelmére visszavezetni. Egyrészről történelmi sérelmeket mindkét fél kapott és adott. Másrészről a palesztínok maguk is felelősek azon helyzetért, hogy Izraellel szemben egy totalitariánus rezsim alakult ki Gázában. Harmadrészről pedig ne a jobb- vagy baloldali propagandára, hanem a helyi civilekre figyeljünk. A történelmet nem leegyszerűsíteni kell valamelyik fél javára, hanem összetettségében megismerni és elfogadni.