kötelező maszkviselés
Sorra szigorítanak a magyar egyetemek, jövő keddtől az SZTE-n is kötelező a maszkviselés
Sorra szigorítanak a magyar egyetemek, jövő keddtől az SZTE-n is kötelező a maszkviselés

Az SZTE a tizedik egyetem, amely bejelentette, hogy előírja a kötelező maszkhordást hallgatóinak. Az ELTE-n már így kezdték a tanévet, több intézményben pedig már szeptember elején szigorítottak.

Az oltott amerikai diákoknak nem kell maszk szeptembertől, Magyarországon ez még nem dőlt el
Az oltott amerikai diákoknak nem kell maszk szeptembertől, Magyarországon ez még nem dőlt el

A magyar iskoláknak kockázatelemzést kellett végezniük, mielőtt kötelezővé teszik a diákoknak, hogy maszkot hordjanak. Arról azonban sem az illetékes minisztériumtól, sem a kormányinfón nem kaptunk választ, ez az elemzés elkészült-e, ahogyan azt sem tudni még egyértelműen, kell-e ősztől az iskolában maszkot húzniuk a diákoknak.

Közterületen már nem, de boltokban és vendéglátóhelyeken továbbra is előírható a maszkviselet
Közterületen már nem, de boltokban és vendéglátóhelyeken továbbra is előírható a maszkviselet

Érdemes továbbra is magunknál tartani egy maszkot, bárhová megyünk. Mutatjuk, miért.

Jön az éjszakai kijárási tilalom és a mindenhol kötelező maszkviselet Romániában
Jön az éjszakai kijárási tilalom és a mindenhol kötelező maszkviselet Romániában

Már napok óta benne volt a pakliban, hogy a román kormány újabb szigorításokat fog bevezetni, amivel a járvány terjedést fékeznék meg. Hétfőtől már fegyelmezettebben kell viselkedniük a Romániában tartózkodóknak.