kormányinfó
Március 15-ig biztosan maradnak a korlátozások, Orbánt a következő héten oltják, kínai vakcinát szeretne
Március 15-ig biztosan maradnak a korlátozások, Orbánt a következő héten oltják, kínai vakcinát szeretne

Elkezdődött a harmadik hullám, a kormány szerint kemény két hét áll előttünk. Hogy március 15. után mi lesz, azt majd a számok ismeretében döntik el, a szakemberek és a nemzeti konzultáció eredményeinek figyelembe vételével. Előkerültek a migránsok is.

Jön a védettséget igazoló okmány, bár továbbra sem tudni, hogy mire lesz jó
Jön a védettséget igazoló okmány, bár továbbra sem tudni, hogy mire lesz jó

Európa-szerte a schengeni övezet, a határok szabad átjárhatósága lesz az utolsó, amit visszaállítanak, legalábbis a magyar kormány így számol.

Két lépcsőben tervez nyitni a kormány, március és április elején
Két lépcsőben tervez nyitni a kormány, március és április elején

Már amennyiben nem üt be Magyarországon a harmadik hullám – mondta a kormányinfón Gulyás Gergely, ahol az is kiderült, hogy május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetnie az önkormányzati vagy állami bérlemények után az éttermeknek, kávézóknak és konditermeknek.

Március elsejéig nem lesznek lazítások
Március elsejéig nem lesznek lazítások

Arról, hogy utána mi jön, február közepén döntenek – oltóanyagok kellenének és kevesebb fertőzött, hogy változzon valami. Gulyás Gergely szerint a tömeges üzletnyitás nem polgári engedetlenség, a kinyitó vendéglátósokat és vendégeiket is büntetni fogják.

Hamarosan jön az immunitást igazoló plasztikkártya
Hamarosan jön az immunitást igazoló plasztikkártya

A kormányinfón megtudtuk azt is, hogy később a háziorvosnál sem lehet majd regisztrálni a vakcinára.

Küszöbön a megállapodás a kínai vakcináról, nyárra várható lazítás
Küszöbön a megállapodás a kínai vakcináról, nyárra várható lazítás

A kínai Sinopharm vakcinájára már csak a magyar hatóságoknak kell rámondaniuk az áment, és már hozhatják is őket Magyarországra. A kormányinfón azt is megtudtuk, hogy mikor enyhíthet a kormány a korlátozásokon, és hogy hogyan gondolkodik a vakcinaútlevelekről.

Gulyás Gergely: Most a németeken a sor, hogy biztosítsák a többséget a vétó elkerüléséhez
Gulyás Gergely: Most a németeken a sor, hogy biztosítsák a többséget a vétó elkerüléséhez

Gulyás a kormányinfón azt is elmondta, hogy változás jöhet az idősek vásárlási idősávjában, januárban újraindulhat a tanárok tesztelése, és egy ideig még nem kell aggódnunk a lejáró személyi okmányaink miatt.

A kormány nem találgatna Szájer-ügyben, a karácsonyi szabályokról december 9. után döntenek
A kormány nem találgatna Szájer-ügyben, a karácsonyi szabályokról december 9. után döntenek

A december 9-i kormányülés után várható döntés a karácsonyi időszak alatti járványügyi szabályokról.

Még a kormány sem tudja, hogy lesznek-e lazítások karácsonykor
Még a kormány sem tudja, hogy lesznek-e lazítások karácsonykor

Azt azért megtudhattuk a kormányinfón, hogy a jövőhét szerdai kormányülésig nem várhatóak további járványügyi szigorítások, ahogy azt is, hogy a kormány hamarosan változtathat a pedagógusok százszázalékos táppénzének részletszabályain.

Gulyás: Nem sérül Magyarország szuverenitása azzal, hogy Ausztriát figyeljük a járványkezelésben
Gulyás: Nem sérül Magyarország szuverenitása azzal, hogy Ausztriát figyeljük a járványkezelésben

Az újra online tartott kormányinfón az is kiderült, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem érti a kormány által hirtelen benyújtott sok törvényjavaslat kritikáját, hiszen nekik „ez a dolguk”.

4 5 6 7 8