kollégium
Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak
Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak

A Műegyetem és az ELTE is a kollégiumaval részt vesz az egyházi esemény résztvevőinek elszállásolásában. Sok diák így csak a félévkezdés után juthat majd kollégiumi férőhelyhez.

Az ELTE csak oltást vagy orvosi felmentést fogad el a nyári kollégiumi szállásaihoz
Az ELTE csak oltást vagy orvosi felmentést fogad el a nyári kollégiumi szállásaihoz

Az Azonnalinak azt írták azért, mert a nyári férőhelyek szétosztása fizetős szálláskiadási tevékenység, aminél az oltást, avagy immunitást meg lehet követelni.

Idén már másodszor lakoltatnak ki egyik napról a másikra
Idén már másodszor lakoltatnak ki egyik napról a másikra

A keddi kormányrendelet nyomán többezer kollégista kényszerült kiköltözésre a héten. Megmutatjuk, hogyan zajlott a költözködés, és hogy élték meg ezt a kollégisták.

Mi lesz most a koronavírus miatt bezárt egyetemekkel?
Mi lesz most a koronavírus miatt bezárt egyetemekkel?

A magyar kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alapján látogatási tilalmat rendelnek el az egyetemeken. De mit jelent ez a gyakorlatban?