jobboldal
Vági Márton
Ezért érdemes fideszesként is szavazni az ellenzéki előválasztáson

Ha az ellenzéki körzetben élő józan fideszesek tényleg tartanak attól, hogy az ablakon visszamászik Gyurcsány, fel kell állni a fotelből ősszel, elmenni az ellenzéki előválasztásra, és leszavazni arra a jelöltre, akivel még jobboldaliként is ki lehet egyezni.

Balogh Gábor
Létezik orbánizmus korrupció, jogtiprás és uszítás nélkül is – csak nem nálunk

Orbánék több mint tíz esztendeje zsarolják azzal a jobboldali érzelmű embereket, hogy „a haza megvédésének” ígéretéért cserébe mondjanak le legalapvetőbb erkölcsi elvárásaikról és jóízlésükről. Dánia elmúlt néhány éve arra mutat rá, hogy ezt az árat nem kötelező megfizetni.

Bordás Bertalan
Az amerikai YouTube legsötétebb szegletéből importálta gumicsontját a magyar kormány – már megint

A magyar politikai vezetés előszeretettel tematizálja az amerikai félelmeknek megfelelően a közvéleményt, hiszen nem kell fáradnia a homofób/transzellenes narratíva legyártásával.

Kimarad a német AfD a Fidesz európai terveiből?
Kimarad a német AfD a Fidesz európai terveiből?

Pénteken több európai szélsőjobboldali párt – köztük a Fidesz – egy közös nyilatkozatot adott ki Európa jövőjéről. Miközben Matteo Salvinitől Giorgia Melonin át Marine Le Penig sokan ott vannak az aláírók között az Európai Parlament két radikális jobboldali frakciójából, az AfD nem szerepel köztük. Sikerült Orbánnak békét teremtenie Salvini és Meloni között? És miért nem kell nekik az AfD?

Mi a jobboldali ellenzék baja a Fidesszel?
Mi a jobboldali ellenzék baja a Fidesszel?

Újpesten gyűltek össze a Fideszen kívüli jobboldali ellenzéki vezetői, Márki-Zay Péter, Bencsik János és Pálinkás József, hogy megvitassák a kormányváltás, illetve az ellenzék lehetőségeit. Mi pedig a helyszínen járva meg is kérdeztük őket minderről. Videó!

Tóth Csaba Tibor
A földön fekvőkbe rúgott bele a Jobbik

A Jobbik kifejezhetné jobboldaliságát, vagy egyes LMBT-követelések ellenzését úgy is, hogy közben szavazatával nem minősíti emberek százezreit pedofilnak. Mert lényegében ezt tette.

Tarnay Kristóf Ábel
Hogyan ne menjen félre a pedofilok elleni küzdelem?

Nem vita tárgya, hogy a pedofilok súlyosabb büntetése helyes. De legalább három területen figyelni kell, hogy ne menjen félre a törvény: ne a sextingelő fiatalokat sújtsa, ne a papokat zsarolja és főleg ne használja a kormány a melegek ellen.

Tamás Gáspár Miklós
Végtelenül sajnálom

Amit Kardos Gábor állít, azt soha egyetlen feminista se mondta vagy gondolta, a fölvetett probléma soha nem létezett, ez semmi egyéb, mint immár évszázada leleplezett ősreakciós rágalom.

Bencsik János
Jobboldali ellenzékiként nem lehet és nem is érdemes indulni az előválasztáson

Hat párt eldöntötte, ki és milyen feltételekkel lehet az „ellenzéki összefogás” részese, illetve hogyan fog kinézni az előválasztás. Ennek sokan örülnek, akik az „egységben az erő” jelszavával Orbán Viktort saját fegyverével győznék le. Én viszont azok közé tartozom, akik szerint ez rossz taktika, mivel Orbán Viktor hazai pályán verhetetlen.

Úgy néz az ország egyik fele a másikra, mint gyújtogató a vizes szénakazalra
Úgy néz az ország egyik fele a másikra, mint gyújtogató a vizes szénakazalra

A politikusok elhozták nekünk a fortyogó gyűlöletet, de még ebben a helyzetben is meg kell maradnunk embernek, vallja az ország legfoglakoztatottabb és legkarcosabb orgánumú színésze, Thuróczy Szabolcs, aki szerint, ha valami jó művészet, az úgyis el fog jutni az emberekhez. Az Aranyélet érző szívű maffiózója, az HBO legújabb, készülő sorozatának tartótisztje az Azonnali podcastjában mesélt a koronavírus alatt töltött időkről, nyírségi identitásáról, megmásított rendszerváltásról és arról, hogy mivel lenne érdemesebb foglalkozni egy sima hétköznapon. Interjú!

1 2 3 4