Izland
Az izlandi példa mutatja: nem kell rettegnünk a delta variánstól
Az izlandi példa mutatja: nem kell rettegnünk a delta variánstól

Izlandon éppen felívelőben van a delta variáns miatti újabb járványhullám, amiben ráadásul a teljesen beoltottak fertőződnek meg tömegével – viszont senki nem hal meg. Ennek oka, hogy a koronavírus – egyáltalán nem meglepő módon – olyan evolúciós utat jár be, ahol ugyan az újabb mutációk fertőzőképessége nagyobb, a megbetegítő képességük viszont alacsonyabb. Emiatt már nem jár akkora veszéllyel, ha az oltásoknak köszönhető védettség birtokában elkapjuk a fertőzést, cserébe viszont még erősebb immunitást kaphatunk.

Mi ez a balhé az AstraZeneca körül, most tényleg félni kell tőle? Elmagyarázzuk!
Mi ez a balhé az AstraZeneca körül, most tényleg félni kell tőle? Elmagyarázzuk!

Több országban is felfüggesztették az AstraZenecával való oltást, de az Európai Gyógyszerügynökség szerint a brit-svéd vakcina és a mélyvénás trombózisos esetek között nem áll fenn kapcsolat. Letoha Tamás kutatóorvos az Azonnalinak azt mondta, hogy a vérrögképződésre hajlamos és a rossz keringési állapotú egyéneknél kell mindenképp óvatosnak lenni.

Galavits Patrik
Sokkal többet érdemel ez a válogatott az értelmetlen orbánozásnál

Aki a magyar labdarúgó-válogatott győzelmekor is csak Orbán Viktorra tud gondolni, önkéntelenül magasztalja fel a miniszterelnököt, az ő sikerének beállítva az Eb-kijutást. Pedig Marco Rossi csapata éppen azt bizonyítja, hogy nem a NER-nek köszönhetően, hanem attól függetlenül lett karakteres és szerethető.

A pilóták lesznek egyben a légiutas-kísérők is egy izlandi légitársaságnál
A pilóták lesznek egyben a légiutas-kísérők is egy izlandi légitársaságnál

Nem jutott dűlőre korábbi légiutas-kísérőivel az izlandi Icelandair légitársaság, ezért inkább megszünteti a munkaviszonyukat. Emiatt viszont pilótáiknak kell gondoskodni az így keletkező plusz feladatokról.

Techet Péter
Európa kábé kétezer koronavírus-fertőzést köszönhet Sebastian Kurz pártjának

Az Osztrák Néppárt Tirolban olyannyira lekötelezett a turizmusiparnak, hogy az utolsó percekig elhallgatta a koronavírus megjelenését. De óriási képmutatás ezen pont a magyar kormánymédiának szörnyülködnie.

Egy tiroli síparadicsomból terjedt el a vírus északabbra, Ausztria nem lépett időben
Egy tiroli síparadicsomból terjedt el a vírus északabbra, Ausztria nem lépett időben

Megvan a koronavírus egyik európai gócpontja: Skandináviába és Németország több pontjára is a tiroli Ischglből terjedhetett el a vírus, ahol túl későn rendelték el a teljes karantént. Amikor már tudvalevő volt a fertőzés, akkor is folytatódtak a síelés utáni bulik számos helyen – a túlzsúfolt fülledtségben többen is elkapták a koronavírust.

Hiánypótló: tízéves mekis menü változását követhetjük élőben
Hiánypótló: tízéves mekis menü változását követhetjük élőben

Tíz éve tűnt el a gyorsétterem Izlandról, ezért az utolsó nap egy férfi még bevásárolt kicsit. Azóta már turistalátványosság a kiszáradt burger.

Hegyi Gyula
A nagy sarkköri játszma: pénz, hatalom és klímacinizmus

Hiába ütköztek meg, vagy épp röhögtek rajta sokan, mikor Trump bedobta, hogy megvenné Grönlandot, az ötlet mögött nagyon is valós geopolitikai érdekek állnak.

Milyen karakter legyen a magyar közlekedési lámpákon?
Milyen karakter legyen a magyar közlekedési lámpákon?

Århus városában felmenőikre emlékezve 17 helyen cserélték le a közlekedési lámpák karaktereit viking figurákra. Itthon milyen karakterrel lehetne építeni a nemzettudatot? Szavazz!

Miért lehet akár halálos is a sarki fényre vadászni Izlandon?
Miért lehet akár halálos is a sarki fényre vadászni Izlandon?

Nemcsak, hogy a turisták nincsenek hozzászokva a jeges, szűk, kanyargós izlandi utakhoz, de sokan a vezetés helyett az égre figyelnek, hátha feltűnik a különleges égi jelenség.

1 2