ivermectin
Újabb tanulmány jelent meg a covid elleni csodaszerről, ami elsőre nagyon meggyőzőnek tűnik
Újabb tanulmány jelent meg a covid elleni csodaszerről, ami elsőre nagyon meggyőzőnek tűnik

Idén decemberben egy újabb ivermectinnal kapcsolatos tanulmány került elő, ami valószínűleg hamar el fog terjedni az interneten, hiszen azt állítja, hogy a hatóanyag szedésével 7 százalékkal csökkentek a koronavírusos megbetegedések egy 200 ezres brazil kisvárosban, és hogy jelentősen csökkenti a halálesetek számát is. A kutatás alapjául egy érdekes brazil emberkísérlet szolgált, aminek a megítélése rögtön jelentősen megosztó.

Állami szinten lépnek fel az Ivermectint pártolók ellen Szerbiában
Állami szinten lépnek fel az Ivermectint pártolók ellen Szerbiában

A Balkan Insight oknyomozó portál cikkének szerzője bejutott egy 11 000 fős chatcsoportba, ahol a szert már oltások ellen javasolják dilettánsok és orvosok egyaránt.

Álhírek sorozatát tette közzé az amerikai sajtó a koronavírus ellen használt gyógyszerről
Álhírek sorozatát tette közzé az amerikai sajtó a koronavírus ellen használt gyógyszerről

Az ivermectint ugyan állatgyógyításban is használják, de Afrikában és Ázsiában emberek is szedik például szem- vagy fonálféreg ellen. Tudósok egy csoportja pedig a covid elleni harcban is esküszik a szabadalom alatt már nem álló hatóanyagra.

A szlovák kórházakban már használják az ivermectint, de a türelmetlen lakosság még nem jut hozzá
A szlovák kórházakban már használják az ivermectint, de a türelmetlen lakosság még nem jut hozzá

Ezért aztán van, aki állatgyógyszerrel próbálkozik, és álhírek is terjednek az ivermectinnel kapcsolatban.

Csuja László
Miért lenne jó az ivermectin a covid ellen?

Ha egy széles körben használható, a betegség korai fázisban is hatékony gyógyszerrel küzdünk bármely vírus ellen, akkor a vírus mutációs rátájánál gyorsabbak lehetünk, szűkíthetjük a vírus mozgásterét, és javítjuk a vakcinálás eredményességét.

Szlovákiában már ivermectinnel is szabad gyógyítani a koronavírust
Szlovákiában már ivermectinnel is szabad gyógyítani a koronavírust

Szerdán a szlovák egészségügyi minisztérium egy nappal a kérvény beadása után jóváhagyta az ivermectin nevű orvosság terápiás használatát koronavírusos betegeken. Egyelőre ideiglenesen, fél évre. A gyógyszer megítélése Szlovákiában is ellentmondásos: miért lehet jó egy férgek elleni gyógyszer a koronavírusra?