ipar
Menesztették a HIPA elnökét, más ember kell a „gigaberuházásokhoz”
Menesztették a HIPA elnökét, más ember kell a „gigaberuházásokhoz”

Új korszak jön, új kihívásokkal, ehhez új ember kell – indokolt az Azonnalinak a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Az atomra mint zöldenergiára építene Macron harmincmilliárd eurós terve
Az atomra mint zöldenergiára építene Macron harmincmilliárd eurós terve

Mindössze hat hónappal az elnökválasztás előtt Emmanuel Macron elnök előállt a francia állam nagy tervével a vidék és az ipar fejlesztésére. Elveszett, 1945 utáni dicsőséget ígér az elnök óriási állami beruházásokkal. De mit lehet ebből megvalósítani?

A bányászbalhé, ami megbénítja a visegrádi együttműködést
A bányászbalhé, ami megbénítja a visegrádi együttműködést

Addig romlott a héten a cseh-lengyel viszony, hogy a lengyel kormányfő azért bojkottálta Orbán demográfiai csúcsát, mert azon ott volt a cseh kollégája is. A háttérben azonban egy sokkal komolyabb probléma áll: mihez kezdjen Lengyelország a környezetszennyező szénbányáival, ha egyszer azok tízezreknek adnak munkát?

Bauer Tamás
Legyünk csak összeszerelő ország!

Tetszik, nem tetszik, a nemzetközi technológiai fejlesztésnek a huszadik században kialakult néhány centruma – az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán, és a tőlük kiinduló innovációs láncokba mások csak követőként tudtak bekapcsolódni.

Már az európai ipar vezetői is levélben reklamálnak Orbánék vétója miatt
Már az európai ipar vezetői is levélben reklamálnak Orbánék vétója miatt

A német, francia, olasz, spanyol, sőt még a lengyel ipar is rosszul jönne ki, ha nem lenne minél korábbi költségvetése az EU-nak és nem fogadnák el koronavírus-járvány miatti mentőcsomagot. Ebben az ügyben levelet is írtak az EU vezetőinek.

A világ második legnagyobb vasútipari multija jön létre, és ezt már az Európai Bizottság sem kaszálja el
A világ második legnagyobb vasútipari multija jön létre, és ezt már az Európai Bizottság sem kaszálja el

A francia Alstom bekebelezi a kanadai Bombardier vasúti üzletágát, és ezzel indul harcba az egyre erőteljesebben nyomuló kínaiak ellen. De sikerül-e nekik? És miért nézi az ilyesmi összeolvadásokat mindig szúrós szemmel az Európai Bizottság? Elmagyarázzuk!

Ésik Sándor
Nagyon olcsók vagyunk, csak kérdés, ez mire elég

Most üt vissza a kicsi fizetés, a lebutított munka törvénykönyve, a munkaerőimport megkönnyítése. A kérdés az, hogy majd ha újra kell indulniuk a gyáraknak, még mindig itt lesz-e nekik a legolcsóbb.

Mit tanít a koronavírus az EU-ról?
Mit tanít a koronavírus az EU-ról?

Kevés intézmény szenvedi meg annyira a járványt, mint az Európai Unió. Megszűnni nem fog, azonban ha az események nem vesznek hamarosan éles fordulatot, az ENSZ-hez hasonló sóhivatallá fog válni.

Hallottál már az SF6-ról? Nem? Pedig a legdurvább üvegházhatású gáz a világon
Hallottál már az SF6-ról? Nem? Pedig a legdurvább üvegházhatású gáz a világon

A villamosiparban szigetelőnek használt kén-hexafluorid bír a legmagasabb felmelegedési potenciállal a világon, és egyre több szivárog a levegőbe, részben a zöld energiára történő átállás miatt.

Tóth András
A sztrájkok tizenegy tanulsága

Hogyan lehet kiharcolni kétjegyű fizetésemelést? Leginkább munkahelyi szinten, és anélkül, hogy az ellenzéki pártok a sztrájkra rátelepednének. De ki segít a humánértelmiségi közalkalmazottakon?

1 2