Iowa
Úgy tűnik, hogy inkább kitart Trump mellett a Republikánus Párt
Úgy tűnik, hogy inkább kitart Trump mellett a Republikánus Párt

Újabb frontot nyitott egymás között a Republikánus Párt elitje és a korábbi elnök, Donald Trump: a párt ragaszkodik ahhoz, hogy Trump nevét továbbra is felhasználhassák az adománygyűjtőkön, míg Trump perrel fenyegeti a pártot.

Újabb államokban kapott ki Bernie Sanders, de tud-e még fordítani?
Újabb államokban kapott ki Bernie Sanders, de tud-e még fordítani?

Megtorpant Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-aspiránsi kampánya Joe Biden szuperkeddi meglepetésgyőzelmeit követően. Biden a március 10-i előválasztásokon is csont nélkül húzott be négy fontos államot is a hatból. De mik a tanulságok a Bernie-kampány számára, van-e még kiút a helyzetből, és mit tudtunk meg a Sanderst támogató bázisról?

Iowai előválasztás: 0,1 százalékra olvadt Buttigieg előnye Sanders előtt
Iowai előválasztás: 0,1 százalékra olvadt Buttigieg előnye Sanders előtt

Bár még mindig nem sikerült száz százalékos feldolgozottságot összehoznia az amerikai demokratáknak, 97 százaléknál tényleg csak egy hajszállal vezet a centrista Pete Buttigieg.

A centrista Buttigieg vezet Iowában, Sanders lohol a nyakában
A centrista Buttigieg vezet Iowában, Sanders lohol a nyakában

A demokraták óriási leégése után itt vannak az első hivatalos adatok Iowából: 62 százalékos feldolgozottság mellett Pete Buttigieg az élen, de Sanders még beérheti.

Kínos csúszás után végre kijöttek az első iowai eredmények, Sanders tarolhatott
Kínos csúszás után végre kijöttek az első iowai eredmények, Sanders tarolhatott

Borzalmasan sikerült az iowai demokrata párti kaukusz szervezése, de éjjelre csak befutottak az első eredmények: Bernie Sanders ezek alapján nagyot nyerhetett, de nem szomorkodhat Pete Buttigieg sem. Warren és Biden alulmúlták a várakozásokat.

Ilyen a világ egyik legprofibb politikai kampánya belülről
Ilyen a világ egyik legprofibb politikai kampánya belülről

Két ajtó per másodperces sebességgel kopogtattak Bernie Sanders önkéntesei a demokrata előválasztások első helyszínén, a hárommilliós Iowában. A többség által csak átrepülni szokott állam négyévente egyszer kerül csak be a hírekbe, de akkor kiemelt figyelmet kap. Az Azonnali a helyszínről mondja el nektek, mi folyik épp ott!

A demokrata előválasztás nem is olyan demokratikus
A demokrata előválasztás nem is olyan demokratikus

Az amerikai demokraták február 3-án, Iowában kezdődő előválasztási procedúrája fiatalabb, mint a republikánusoké, és az egész egy hippi vs. rendőr csatának köszönhető.

A lakógyűlés, amin a világ sorsa múlhat: pontosan hogyan néz ki egy kaukusz?
A lakógyűlés, amin a világ sorsa múlhat: pontosan hogyan néz ki egy kaukusz?

Február harmadikán kaukuszt tartanak Iowában: ez az amerikai előválasztások egyik legfontosabb állomása. De hogyan néz ki egy ilyen belülről, és kinek jó, hogy olyan bonyolult és átláthatatlan? Elmagyarázzuk!

Elhalasztják a világ egyik legpontosabb közvélemény-kutatásának publikálását egy amatőr baki miatt
Elhalasztják a világ egyik legpontosabb közvélemény-kutatásának publikálását egy amatőr baki miatt

Az iowai demokrata előválasztás kapujában fél szemmel kell tapogatózniuk a kampányoknak, miután egy híresen pontos közvélemény-kutató mérése során elfeledkezett Pete Buttigiegről.

Joe Biden egy 83 éves férfit nyomna le fekvőtámaszban
Joe Biden egy 83 éves férfit nyomna le fekvőtámaszban

A demokrata politikus túl öreg ahhoz, hogy elnök legyen – erre válaszul hívta ki fekvőtámaszpárbajra Joe Biden a 83 éves férfit.

Halloween Slipknot-módra: itt az első szám az új lemezről
Halloween Slipknot-módra: itt az első szám az új lemezről

Az All Out Life a Slipknot gyökereihez tér vissza, és arra emlékeztet, hogy a múltat nem kell megvetéssel eldobni.

Nyáron jön az új Slipknot-lemez
Nyáron jön az új Slipknot-lemez

Az extrém megjelenéséről híres metálbanda énekese, Corey Taylor azt is elmondta, hogy az új lemez elkészülte után turnéra indul a zenekar.