Instagram
Mérnök volt, de inkább a szovjet világ maradványait kezdte fotózni
Mérnök volt, de inkább a szovjet világ maradványait kezdte fotózni

Külföldre nem tudott menni, ezért Oroszországban kezdett el utazgatni Arzenyij Kotov, aki mostanra hivatásszerűen fotózza a korszak jelképének számító lakótelepeket és modernista épületeket. A fotós szerint a panelek látványa pozitív nosztalgiát ébreszt a legtöbb oroszban. Interjú és képválogatás!

Fekő Ádám
A magyarokat George Floyd érdekli, a cigány kisebbség meg nem

A sokezer kilométerrel arrébb megölt George Floydra tudunk közösen emlékezni az interneten, hiszen úgysincs semmi tétje, de a környezetünkben tapasztalt problémákkal már nem foglalkozunk ilyen lelkesen.

Véletlenül újmarxista ikont is adott a koronavírus: ismerd meg Britney elvtársat!
Véletlenül újmarxista ikont is adott a koronavírus: ismerd meg Britney elvtársat!

Az énekesnő a vagyon újraelosztásáról osztott meg egy gondolatot, ami eredetileg egy ismeretlennek számító Bernie Sanders-aktivistától származik, ráadásul vörös rózsákat is tett a kommentárja mögé. Ez épp elég volt az internetnek.

„Meg lehet nézni, a magas pozícióban lévő férfiak női miben különböznek a magamfajtától” – Kelemen Anna az Azonnalinak
„Meg lehet nézni, a magas pozícióban lévő férfiak női miben különböznek a magamfajtától” – Kelemen Anna az Azonnalinak

Mikor nem probléma kurvának lenni? Lehet-e csöcsös-segges képekkel okosítani az embereket a politikáról? Mi a gond a #metoo mozgalommal? Viszontláthatjuk-e valaha választási plakáton? Ezekre válaszolt az Azonnalinak Kelemen Anna, aki azt is elmondja, mi a különbség egy rendes jachtozás és Borkai Zsolt ladikozása között!

Önreklám miatt hekkelték meg a Facebook Twitter- és Insta-fiókjait
Önreklám miatt hekkelték meg a Facebook Twitter- és Insta-fiókjait

Az OurMine nevű hekkercsoport saját biztonsági szolgáltatásait promózta a Facebook feltört Twitter-fiókján keresztül.

Bréking: végre bárki lapozgathatja Rogán Cecília Instagramját!
Bréking: végre bárki lapozgathatja Rogán Cecília Instagramját!

Úgy tűnik, a válása után már nem kell rejtegetnie izgalmas életének apróságait sem az ország Rogáncilijének.

Bocsánatkérés a magyar fociban: „Ne üzengessél semmit, jó?”
Bocsánatkérés a magyar fociban: „Ne üzengessél semmit, jó?”

A debreceni csapatkapitány nem tűrte túl jól a felé irányuló kritikákat, úgyhogy személyes találkozót javasolt a felháborodott szurkolónak Instagramon.

Itt az idő, hogy belemélyedj a szocialista építészet csúcsdíszeibe!
Itt az idő, hogy belemélyedj a szocialista építészet csúcsdíszeibe!

Ha a kifejezetten a témának dedikált Instagram sem fog meggyőzni arról, hogy igenis vannak értékei ennek az irányzatnak, akkor semmi.

Az ember, aki influenszerré tette Gyurcsányt
Az ember, aki influenszerré tette Gyurcsányt

Olcsó közhely, hogy Gyurcsány Ferencet nem lehet megkerülni a magyar politikában, de ha a közösségi médiáról van szó, akkor tényleg olyan, mintha mindenhol a 2010 előtti világ főgonosza jönne szembe. Az Azonnali megtalálta, ki csinált influenszert a DK elnökéből: interjú Adámy Péterrel!

Négy év börtönre ítélték az influencert illegális szépséginjekciók miatt
Négy év börtönre ítélték az influencert illegális szépséginjekciók miatt

A terhes nőre harmincöt esetet sikerült rábizonyítani, de valószínűleg több követőjéről is nagyon sok pénzt gombolt le.

1 2 3 4