Ilyés Márton
Ilyés Márton lett a Momentum új elnökségi tagja
Ilyés Márton lett a Momentum új elnökségi tagja

A lemondott Körömi Attila helyére a Rajk László Szakkollégium volt igazgatóját és a párt gazdaságpolitikusát választotta be a párt az elnökségbe.

Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába
Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába

Szerdán a Momentum elnöke már hivatalosan is előválasztási miniszterelnök-jelölt lett – ennek apropóján kérdeztük arról, hogy milyen eredményre számít ősszel. Fekete-Győr elmondta: két miniszterelnök-jelölti vita lesz az első forduló végéig, és a kampányban minden miniszterelnök-aspiráns múltjából előkerülhetnek korábban nem ismert ügyek – az övéből is, csak a többieknek „nagyobb a múltja”. Interjú!

Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?
Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?

Az Azonnali információi szerint négyen is indulnak a posztért: Berg Dániel, Szemző Áron, Szigeti Flóra és Ilyés Márton. Közülük Ilyés Márton erősítette meg az Azonnalinak az indulását, mesélve a terveiről is – a többiek szerint a Momentum sajtóosztályától kell megérdeklődni, hogy ők mivel nyernék meg maguknak a küldöttek szavazatát. Igaz, a Momentum inkább annak örülne, ha nem a belső ügyeikkel foglalkoznánk.

Ilyés Márton
Tömegek szegényedhetnek el a magas infláció miatt

Nemrég kaptam számlát az MVM leányvállalatától: 2022-re az előző évi árhoz képest 20 százalékos áremelést ajánl fel a vállalkozásoknak! Ez nemcsak egy átmeneti, nyitáshoz kapcsolódó áremelés a kávézóknál és a vendéglátásban, hanem egy mélyebb inflációs nyomás.