harmadik tábor
Eldőlt az FPÖ szakadása: megalakul a Strache-párt
Eldőlt az FPÖ szakadása: megalakul a Strache-párt

Három bécsi FPÖ-s képviselő csütörtökön új frakciót és pártot alapított, másnap pedig kizárta az FPÖ Strachét. Az új párt alapítói teljesen ismeretlenek, de minden bizonnyal Heinz-Christian Strache egykori FPÖ-elnök új pártja született meg ezzel. Miben lesz más a Strache-párt, mint az FPÖ?

Még meg sem alakult a Strache-párt, máris öt százalékon áll
Még meg sem alakult a Strache-párt, máris öt százalékon áll

A Strache-történet nem ért véget azzal, hogy múlt héten az FPÖ bukott elnöke otthagyta pártját. Egyrészről továbbra sem eldöntött, beül-e a bécsi parlamentbe a felesége. Az FPÖ mindent megtesz ez ellen. Másrészről HC Strache visszavonulása is elég rövidre sikerült: a hírek szerint már szervezi saját pártját, amelyre akár a szavazók tizenhat százaléka is kész lenne voksolni.