Handó Tünde
Nem odázza el a kormány az ítéletek végrehajtását, mondja Handó utódja az Azonnalinak
Nem odázza el a kormány az ítéletek végrehajtását, mondja Handó utódja az Azonnalinak

Két hónapja van hivatalban az új OBH-elnök, Senyei György Barna, akit egy keddi sajtóbeszélgetés után arról kérdeztünk: érez-e elégtételt, hogy Handó székébe ülhetett, hiszen Handó az ő egyik korábbi pályázatát is érvénytelenítette, fogják-e véleményezni a kormány feltételes szabadság szigorítását célzó terveit, és mit szól a börtönkártérítés-ügyhöz.

Vége lehet a háborúnak a bírói karon belül: a bíráknak tetszik Handó utódja
Vége lehet a háborúnak a bírói karon belül: a bíráknak tetszik Handó utódja

A Handó Tündével korábban kifejezetten kritikus Országos Bírói Tanács szóvivője elmondta az Azonnalinak, miért támogatták a Handó utódjának jelölt Senyei György Barnát az Országos Bírósági Hivatal élére.

Ésik Sándor
Handó Tündét nem az ellenállás, hanem a bürokrácia buktatta meg

A bírósági rendszer rég reformra szorulna, de Handó Tünde csak kárt tett benne.

Elmondunk pár dolgot Handóék bírói kérdőívéről, amit nagyon nem akartak elárulni
Elmondunk pár dolgot Handóék bírói kérdőívéről, amit nagyon nem akartak elárulni

Három emberrel beszéltünk az OBH-nál, de senki nem akarta elmondani, miért nem válaszolják meg a kérdéseinket, sőt, a sajtótitkár még a saját főnöke nevét sem merte elárulni. Nem csoda, hogy titkolóznak, ugyanis kiderítettük: Handó Tünde kérdőíveit nem csak a bírók tudják kitölteni, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke pedig már körlevelet is küldött, amiben a kitöltést kéri beosztottaitól.

Ésik Sándor
Miért szállt be a Kúria Handó Tünde és a „renitens” bírók meccsébe?

Kicsit mintha egy pókerjátszmát látnánk, ahol az „OBT renitenskedő bíróival egyetértő” bíró jelentősen emelte a tétet, a Kúria meg, ahelyett, hogy hátradőlve figyelte volna, hogy mi lesz ebből, all in-t mondott.

Polt Péter nagyon nem szeretné, hogy az EU-s bíróság döntsön Handó Tündéről
Polt Péter nagyon nem szeretné, hogy az EU-s bíróság döntsön Handó Tündéről

Egy büntetőbíró az Európai Bírósághoz fordult többek közt azért, mert Handó Tünde érvényteleníti a neki nem tetsző bírók által elnyert pályázatokat. A legfőbb ügyészség gyorsan a Kúriához fordult, Polt Péterék szerint ugyanis az Európai Unió Bírósága nem is dönthet erről.

Íme, Handó Tünde egyik mellőzött bírójának bosszúja
Íme, Handó Tünde egyik mellőzött bírójának bosszúja

Az Európai Bíróság dönthet arról, hogy jogszerű-e, hogy Handó Tünde OBH-elnök nem hajlandó vezető pozícióba kinevezni a neki nem tetsző bírókat. Az általa korábban szintén ki nem nevezett Vasvári Csaba függesztette fel az egyik büntetőügyét, hogy kiderüljön: összeférnek-e az uniós joggal a magyar bírósági rendszer visszásságai. Az apropó: egy lőszert tartó svéd török.

Handó nem hajlandó aláírni az őt ellenőrizni hivatott OBT költségvetését
Handó nem hajlandó aláírni az őt ellenőrizni hivatott OBT költségvetését

Nem írta alá az Országos Bírói Tanács idei költségvetéséről szóló megállapodást Handó Tünde, helyette azt mondja az őt elvileg ellenőrző bírói önigazgatási szerv a tagjainak: kérjenek pénzt a bíróságtól, ahol dolgoznak! Az indok, hogy az OBT működése Handó véleménye szerint jogellenes, de ezt eddig semmilyen bíróság nem mondta ki.

Mennyire lesz para az új közigazgatási bíróság?
Mennyire lesz para az új közigazgatási bíróság?

Pártkatonák lesznek a közigazgatási bíróságokban, akik majd eltitkolják a közérdekű adatokat és betiltják a tüntetéseket? A miniszter fog kézivezérelni, ehhez képest az OBH-elnök Handó Tünde kismiska? Most lett vége végleg a jogállamnak? A múlt héten nem csak a rabszolgatörvényt fogadták el a parlamentben, hanem a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényt is. Kell-e tőle félni, és eléggé félünk-e tőle már most? Az Azonnali elmagyarázza!

Handó Tünde is írt egy törvényjavaslatot: még jobban leuralná a bírókat
Handó Tünde is írt egy törvényjavaslatot: még jobban leuralná a bírókat

Láthatóan nem tetszik Handó Tünde OBH-elnöknek, hogy az őt ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács törvényjavaslatot írt az ő túlhatalmának a korlátozására. Inkább Handó maga is írt egy javaslatot, hogy még erősebb kontroll alá vonhassa az OBT-t. Elmagyarázzuk, mi ez az egész, és miért para.

1 2