Hajnal Miklós
Gelencsér Ferenc lesz a Momentum új elnöke
Gelencsér Ferenc lesz a Momentum új elnöke

Információink szerint megelőzte a szavazáson az egykori budavári alpolgármester az országosan ismertebb Hajnal Miklóst és Kerpel-Fronius Gábort.

Vági Márton
Identitáspolitika az O1G B-középnek

Az identitáspolitikára nagyjából a törzsközönséget leszámítva senki sem kíváncsi, de véleményem szerint az egész inkább kontraproduktív, és semmiképpen sem erősíti a kormányzókészség látszatát az ellenzéki padsorokban. Azt a látszatot, ami eddig is véleményes volt, és amin ezek a hisztik nem segítenek. A rendszer a választások előtt sem volt teljesen demokratikus, éppen ezért azt már azzal legitimálta az ellenzék, hogy egyáltalán elindult rajta.

54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék
54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék

Az Azonnali birtokába jutott egy az ellenzéki összefogás kampányában használt táblázat, ami alapján az ellenzék 30 biztosan megnyerhető egyéni választókörzettel számolt magának, de emellé még „kötelezően megnyerendőnek” minősített további 24 körzetet, ráadásul az érdemi fideszes többséggel bíró választókörzetek közül is többet be akartak húzni. Az Azonnali saját – a változatosság kedvéért szintén táblázatba rendezett – számításai jól mutatják, a valósághoz képest még a megnyert körzetekben is hogyan apadt le az ellenzék korábbi előnye és hogyan billent simán hátrányba még ott is, ahol nyerni szerettek volna; valamint hogyan vált akár kétszámjegyű Fidesz-előnnyé az ellenzék által „csatatérként” azonosított körzetekben. Mi mehetett ennyire félre az ellenzék számára? Elemzés.

Egy délelőttre mintha összeállt volna az ellenzéki Power Rangers
Egy délelőttre mintha összeállt volna az ellenzéki Power Rangers

Utcafórumot tartott az egykori Moszkva, mai nevén Széll Kálmán téren az ellenzéki együttműködés, amire már csak azért is érdemes volt elnézni, hogy az ember legalább egy miniszterelnök-jelöltet lásson élőben. A délelőtt 11-re szervezett rendezvényen beszédet mondott többek között Tordi Bence, Hajnal Miklós és Csárdi Antal képviselőjelöltek, Donáth Anna, a Momentum elnöke és Lukácsi Katalin, aki jelenleg Márki-Zay egyháziügyi kabinetfőnöke.

Hajnal Miklós: Az egy százaléknyi külképviseleti szavazó is dönthet áprilisban
Hajnal Miklós: Az egy százaléknyi külképviseleti szavazó is dönthet áprilisban

Az április választáson Budapesten a 3-as egyéni választókörzetben lesz az egyik legszorosabb a verseny, ahol az ellenzék Hajnal Miklóst indítja a Fidesz-KDNP színeiben induló Fürjes Balázs, illetve a Kutyapárt elnökével, Kovács Gergellyel szemben. Hajnalt szerint ugyan Fürjes az emberarcú fideszes, de leginkább ő felelős azért, hogy Budapesten kórházak helyett stadionok épültek. Hajnalt arról kérdeztük, mennyire hátráltatja kampányát a hiányzó diplomája miatt kirobbant ügy, hogyan látja esélyeit, és hogy állnak az ellenzéki tárgyalások a közös listáról. Interjú.

A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!
A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!

Márki-Zay könnyebben ki tud lépni a politikából, Karácsonynak ez egy nagyobb presztízskérdés. A Jobbik viszont annyira túltolta a néppártosodást, hogy teljesen felhígult, ha fel akar állni, ideológiai téren kell erősíteniük. A Momentumot kezdik elválasztani a pártelnöktől, a pártok erőviszonyait pedig, ha át nem is rendezi, bebetonozza a mostani eredmény. Nagy Zsolttal, a Republikon Intézet projektkoordinátorával elemeztük az ellenzéki előválasztás első fordulóját. Interjú.

Ellenzék: Nem kampányfogás, hogy az előválasztás előtt támadjuk meg a tavaly elfogadott klímatörvényt
Ellenzék: Nem kampányfogás, hogy az előválasztás előtt támadjuk meg a tavaly elfogadott klímatörvényt

Schmuck Erzsébet LMP-társelnök szerint ennyi erővel a fiatalok is csak bohóckodnak, amikor klímatüntetést szerveznek, és az ellenzék amúgy is évek óta próbálkozik azzal, hogy a kormány komolyan vegye a klímaveszélyt. Az ellenzék szerint a tavaly elfogadott klímatörvénnyel ez nem történt meg, így most, több mint egy évvel később támadják azt meg az Alkotmánybíróság előtt – miközben ők is azt valószínűsítik, hogy mire az AB ebben döntene, kormányra kerülve már nélkülük is el tudnak fogadni egy szerintük normális klímatörvényt.

Hajnal Miklós: Az ellenzéki koalíció nem baloldali, én a jobboldali szavazóknak is elfogadható vagyok
Hajnal Miklós: Az ellenzéki koalíció nem baloldali, én a jobboldali szavazóknak is elfogadható vagyok

Mindegy neki, hogy Moszkva vagy Széll Kálmán tér, a pártja ugyanúgy támogatná a családokat, mint a Fidesz, a hatpárti ellenzéket pedig nem tartja baloldalinak. Hajnal Miklóssal, a Momentum elnökségi tagjával és hegyvidéki képviselőjelöltjével beszélgettünk. Interjú!

1 2 3