Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc: A hatpárti együttműködésnek folytatódnia kell, a vereségért az előválasztás a hibás
Gyurcsány Ferenc: A hatpárti együttműködésnek folytatódnia kell, a vereségért az előválasztás a hibás

Márki-Zay nevét egyszer sem mondta ki, Dobrevvel győztek volna. Gyurcsány Ferenc értékelte a választást.

54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék
54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék

Az Azonnali birtokába jutott egy az ellenzéki összefogás kampányában használt táblázat, ami alapján az ellenzék 30 biztosan megnyerhető egyéni választókörzettel számolt magának, de emellé még „kötelezően megnyerendőnek” minősített további 24 körzetet, ráadásul az érdemi fideszes többséggel bíró választókörzetek közül is többet be akartak húzni. Az Azonnali saját – a változatosság kedvéért szintén táblázatba rendezett – számításai jól mutatják, a valósághoz képest még a megnyert körzetekben is hogyan apadt le az ellenzék korábbi előnye és hogyan billent simán hátrányba még ott is, ahol nyerni szerettek volna; valamint hogyan vált akár kétszámjegyű Fidesz-előnnyé az ellenzék által „csatatérként” azonosított körzetekben. Mi mehetett ennyire félre az ellenzék számára? Elemzés.

Donáth Anna szerint nem szabad bűnbakot keresni, de több ellenzéki párt is Márki-Zayt okolja a vereségért
Donáth Anna szerint nem szabad bűnbakot keresni, de több ellenzéki párt is Márki-Zayt okolja a vereségért

Eltérően látják a pártelnökök, hogy mi az oka a vasárnapi vereségnek.

A „második innováció” hiánya: ellenzék a vasárnapi választáson
A „második innováció” hiánya: ellenzék a vasárnapi választáson

Az ellenzék kétségkívül innovatív volt, amikor meglépte a közös indulást, de – nekem nagyon úgy tűnik –, hogy ez az innovatív lépés bizonyos értelemben elszívta a teret, egy második és még az előzőnél is sokkal fontosabb innováció elől. Ez pedig az ellenzéki identitás tisztázása.

Videó: saját őszödi beszéde sem zökkentette ki Gyurcsány Ferencet az utcafórumon
Videó: saját őszödi beszéde sem zökkentette ki Gyurcsány Ferencet az utcafórumon

Az ellenzék szerint Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi jelöltje rendelte meg a trollkodást – írta laptársunk, az Ugytudjuk.hu.

Videó: megpróbálták megtrollkodni Gyurcsány Ferenc győri utcafórumát, de a DK elnöke állta a sarat
Videó: megpróbálták megtrollkodni Gyurcsány Ferenc győri utcafórumát, de a DK elnöke állta a sarat

„Én szívesen megmutatom, hogyan vagyok férfi, de nem az Orbán Viktornak” – mondta a DK elnöke Győrben laptársunk, az Ugytudjuk.hu szerint.

Orbán Viktor oroszbarát kommunikációjában is eljött az igazság pillanata
Orbán Viktor oroszbarát kommunikációjában is eljött az igazság pillanata

Meddig lehet, meddig érdemes elmenni a politikai ellenfél gyalázásában? Működik-e a „mini Feri” kampány, és hogyan fér meg egy ellenzéki szavazó fejében egyszerre az, hogy „Orbán Viktor nevetséges zsebdiktátor”, .s az, hogy „Orbán Viktor az EU elveszejtője”? Bőhm Kornél kríziskommunikációs tanácsadóval, a Karaktergyilkosság című könyv szerzőjével beszélgettünk.

Orbán Viktor évértékelőnek álcázott beszéddel indította el a 2022-es kampányt
Orbán Viktor évértékelőnek álcázott beszéddel indította el a 2022-es kampányt

Közel ötven perces beszédben indította el kampányát a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor. Beszédében ellenfeleit lekicsinyítette, míg az általuk jelentett veszélyt felnagyította, hogy magát az egyedüli megoldásként pozícionálja.

Lejárt az idejük, eljött a mi időnk – Gyurcsány Ferenc évet értékelt
Lejárt az idejük, eljött a mi időnk – Gyurcsány Ferenc évet értékelt

A volt miniszterelnök a Fidesz szavazóira is gondolt, szerinte Hunnia és Pannónia együtt kell hogy éljen.

Bata Attila
Orbán is nyerheti a miniszterelnöki vitát

Orbán Viktorról az ellenzéki oldal azt gondolja, hogy gyáva, rossz debattőr és védhetetlen, amit csinál, ezért nem vitázik, így egy vitán Márki-Zay Péter felmosná vele a padlót. A valóság ennél azonban jóval összetettebb.

1 2 3 4