Fudan
Ezért is futhat ki az ellenzék az időből a Fudan-népszavazással
Ezért is futhat ki az ellenzék az időből a Fudan-népszavazással

A Kúria 90 napos határidővel dönt, szinte teljesen ki is használták a rendelkezésükre álló időt.

Nem túlzás feltételezni, hogy vannak konspiratív technikák a kormányoldalon – Krekó Péter az Azonnalinak
Nem túlzás feltételezni, hogy vannak konspiratív technikák a kormányoldalon – Krekó Péter az Azonnalinak

Közéleti podcastunk vendége a héten Krekó Péter szociológus, politikai elemző volt, a Political Capital ügyvezető igazgatója, akivel a tribalizmusról, a politikai megosztottságról, és természetesen ezek fényében a választásokig várható időszakról beszélgettünk.

Karácsony Gergely az Azonnalinak: A polgári és konzervatív szavazóknak még több okuk van, hogy a Fidesz ellen szavazzanak
Karácsony Gergely az Azonnalinak: A polgári és konzervatív szavazóknak még több okuk van, hogy a Fidesz ellen szavazzanak

Péntek délelőtt tartott tartott utcafórumot Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, egyben a Párbeszéd, az MSZP, illetve az LMP miniszterelnök-jelöltje Kecskeméten. Karácsonytól megkérdeztük, hogy mit kezdene a közmunkaprogrammal? Hogyan győzné le a Fidesz-KDNP-t az olyan jobboldali városokban, mint Kecskemét? Milyen problémák vannak szerinte Kecskeméten? Interjú a helyszínről.

Molnár Róbert
Orbán kínaizásába belevásik az ükunokáink foga is

Nem vagyok Kína-ellenes, és természetesen senkit nem beszélek le a világhírű és gazdag kínai konyháról, viszont ez a történet annak kapcsán jutott eszembe, hogy mostanság igencsak felértékelődtek a ki tudja, miket, milyen összetevőket és adalékokat tartalmazó kínai-magyar kapcsolatok.

Techet Péter
Karácsony Gergely mindenki jelöltje, vagy a baloldalé?

Karácsony Gergely a kevéssé fontos kérdésekben megpendíti baloldaliságát, de ő is tudja: győzni csak akkor tud, ha mindenki jelöltje lesz. Ebbe a 99 százalékba Tóth Csaba hamarabb fér bele.

Karácsony Gergely: Ma valószínűleg az EU nehezebben venné fel Magyarországot, mint Szerbiát
Karácsony Gergely: Ma valószínűleg az EU nehezebben venné fel Magyarországot, mint Szerbiát

Az előválasztáson egyik legesélyesebbnek számító miniszterelnök-jelölt szerint az EU-s tagállamok csak beszélnek a jogállamiságról, de nem cselekszenek, első miniszterelnöki útja Brüsszelbe, majd Berlinbe vezetne, Szerbia EU-s csatlakozása akkor is támogatandó, ha azt éppen Putyin egyik bástyája vezeti, és az USA-Kína közötti újkeletű hidegháborúból Magyarországnak ki kell maradnia. Nagyinterjú a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjével.

Lényegesen megváltozhat Magyarország Kína-politikája szlovák Kína-szakértők szerint
Lényegesen megváltozhat Magyarország Kína-politikája szlovák Kína-szakértők szerint

Orbán Viktor Pekinggel szembeni politikájának Magyarországon nagyon alacsony a támogatottsága, amit egyre inkább kihasznál az ellenzék, ez a szlovák kutatók szerint változásra kényszerítheti Orbánt.

A követség. Tsúfos Tükör #22
A követség. Tsúfos Tükör #22

Az e' heti Tsúfos Tükör be-mutattya, mint voltak a' követek látogatásai a' régi idők királyainál.

Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam
Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam

A nagyrészt Budapest második kerületét felölelő egyéni választókörzet ellenzéki előválasztásán Berg Dániel, momentumos jelölt váratlanul visszalépett Tordai Bence, a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje javára. Ezzel viszont a polgári ellenzéki szavazóknak baloldali jelöltek közül kell majd választaniuk. Miért dobta be a törölközőt Berg? Akar-e listáról még a parlamentbe jutni? És mit vár el cserébe Tordai Bencétől?

Jól alszanak? Nagy stresszben kéne lenniük – így néz ki a kínai befolyás Szlovákiában
Jól alszanak? Nagy stresszben kéne lenniük – így néz ki a kínai befolyás Szlovákiában

A szlovák egyetemi szférában jelenlévő kínai befolyásról írt tanulmányt egy pozsonyi think tank. Ijesztő reakciót kaptak az egyik kínai intézet szlovák vezetőjétől, aki szerint az egész csak egy vicc volt.

1 2