Fővárosi Törvényszék
„Az elmúlt fél évben a teljes magyar vendéglátóipari szektor illegális kávékiadással provokálta a hatóságokat”
„Az elmúlt fél évben a teljes magyar vendéglátóipari szektor illegális kávékiadással provokálta a hatóságokat”

A pesti Központ kocsmát január 22-én büntették meg és záratták be a rendőrök, ők emiatt perelték is. A friss bírósági ítélet kimondja: zárt térben nem ivott náluk senki, és veszélyhelyzet ideje alatt tényleg nem tehettek arról, ki állt meg iszogatni a kocsma előtt, de italt adtak ki elvitelre, nem pedig ételt, amit nem szabadott volna – legalábbis így szól az indoklás. A Központ a Kúriához fordul az ügyben.

Másodfokon is kimondták: nem perelhetjük be Kövér Lászlót az újságírók szívatása miatt
Másodfokon is kimondták: nem perelhetjük be Kövér Lászlót az újságírók szívatása miatt

A Fővárosi Törvényszék szerint sem közigazgatási jogvita az, hogy Kövér László ellehetetlenítheti-e az újságírók munkáját a parlamentben, vagy sem, úgyhogy továbbra sem tudunk bíróság előtt az ügy érdeméről vitatkozni. Nem hagyjuk annyiban, felülvizsgálatot kérünk a Kúrián.

Ésik Sándor
Jó nagy disznóságra készül a kormány megint a bíróságokkal szemben

A lényeg, hogy az ügyet „baj esetén” még oda lehessen rugdalni a pártemberekkel feltöltött Alkotmánybíróság elé, ha már a közigazgatási különbíróságokat le kellett fújni az EU-s felzúdulás miatt.

Ésik Sándor
A számlagyáros és a papírhegy

A törvényszékek elsőfokú tanácsai a „nagy” ügyeket tárgyalják. Bizonyos szempontból ez a bírói szakma csúcsa, mégsem akar itt dolgozni senki. Hogy miért? A számlagyárak és gépkocsi-okosítók miatt.