Fodor Gábor
A Facebook vagy Orbán veszélyesebb a demokráciára? Ellenzéki képviselők megmondják
A Facebook vagy Orbán veszélyesebb a demokráciára? Ellenzéki képviselők megmondják

Soros György múlt héten bejelentette, hogy a Facebook szerinte aláássa a demokráciát, ezért eladja az összes részvényét, amiket korábban birtokolt a gigacégben. Megkérdeztük a képviselőket, mit szólnak ehhez. Soros tőzsdei ügyleteihez hozzá se szagoltak, de azt legalább elárulták: veszélyesnek tartják-e a Facebookot, pláne Orbán Viktorhoz képest.

Mi lesz a parlamenttel Fodor Gábor nélkül?
Mi lesz a parlamenttel Fodor Gábor nélkül?

Talán az utolsó parlamenti munkanapján kaptuk el egy interjúra a magyar politika legnagyobb életművészét, Fodor Gábort, aki állítása szerint eddig sem ügyeskedett, hanem politikai teljesítményt tett le az asztalra. Az MSZP-Párbeszéd összefogás mintha nem értékelné ezt a teljesítményt, mert inkább Fodor párttársát, Bősz Anettet teszik a közös listára. Mi lesz így Fodorral 2018-után? És a parlamenttel nélküle?

Bukovics Martin
Fodor Gáboron az ország szeme

Nagy nap lesz az a Magyar Liberális Párt életében, amikor végre kiderül, van-e más céljuk azon kívül, mint hogy Fodor Gábor valahogy parlamenti mandátumhoz jusson.

Hova menekülnének a politikusok, ha muszáj lenne?
Hova menekülnének a politikusok, ha muszáj lenne?

Háború, özönvíz, atomrobbanás vagy újabb Orbán-kormány: a parlament keddi rendkívüli ülésére ellátogató ellenzéki képviselőket arról kérdeztük, hova menekülnének, ha muszáj lenne elhagyniuk Magyarországot. Fideszeseket nem tudtunk kérdezni, ők már elmenekültek az ellenzék által összetrombitált ülésnap elől is.

Politikusi ígéretek, amiket tényleg be akarnak tartani
Politikusi ígéretek, amiket tényleg be akarnak tartani

Milyen újévi fogadalmat tesznek a parlamenti képviselők? Fogyás? Cigizés abbahagyása? Választási győzelem? Az Azonnali a Fidesztől a Jobbikon át a szocialistákig végigkérdezte a hazai politikusmezőnyt. Ígéretek, amiket tényleg be akarnak tartani.

Saját pártjából alig ajándékoznák meg Orbánt karácsonyra
Saját pártjából alig ajándékoznák meg Orbánt karácsonyra

Mit tennének a képviselők Orbán Viktor karácsonyfája alá? Van, aki csodaelixírt, van, aki igazságot, van, aki üdvözlőlapot. Az Azonnali által megkérdezett kormánypártiak többsége konkrétan semmit. A Facebookra posztolt Soros-disznóval egészen a világsajtóig jutó Pócs János szerint a miniszterelnök nem szorul rá az ő kolbászára, van neki sajátja.

Fodor Gábor megígéri, nem puccsolja meg Karácsony Gergelyt
Fodor Gábor megígéri, nem puccsolja meg Karácsony Gergelyt

És nagyon reméli, hogy a szocialisták sem fogják, ugyanis még a Botka-ügy után is a végsőkig reménykedik az emberek józanságában. Fodor az Azonnalinak elmondta: nem kíván ráhajtani a szintén liberális Együtt képviselőire vagy szavazóira, cserébe viszont mindenkivel összefogna, aki elejét akarja venni az illiberalizmusnak. Az sem zavarja, ha baloldaliak.

Fodor Gábor: Elég sokan fenték a fogukat Botka Lászlóra
Fodor Gábor: Elég sokan fenték a fogukat Botka Lászlóra

Ki puccsolta meg Botka Lászlót? Beállna-e Szél Bernadett mögé? Visszamenne-e a Fideszbe? Bejut-e pártja a parlamentbe 2018-ban? Fodor Gábor a Botka lemondása utáni ellenzékről fejtegette nézeteit az Azonnalinak hétfőn a parlamentben.

Trianon? Ki szeretnék térni a kérdés elől!
Trianon? Ki szeretnék térni a kérdés elől!

Határrevíziós vágyaikról kérdeztük a parlamenti képviselőket: a jobbikosok lépnének az ügyben, a fideszesek a nemzeti összetartozás napjáról beszélnek, a balosok az EU-ról. Fodor Gábor pedig dimenziókapukat átlépve a kilencvenes évek elejét csatolná vissza Magyarországhoz.

1 2