Ferenc pápa
Ágoston Dániel
A reformer pápa és a gyanús buzik

Ferenc pápa szerint a bűnös melegpárok nem méltóak az áldásra. Valódi reform az egyházzal kapcsolatban akkor lesz, amikor ténylegesen tökmindeggyé válik, mit mond a Vatikán a melegekről.

Karácsonyi ajándék a pápától: nem lesznek leépítések a Vatikánban
Karácsonyi ajándék a pápától: nem lesznek leépítések a Vatikánban

Megnyugodhatnak a vatikáni világi dolgozók, a koronavírus miatt biztosan nem fogják elveszíteni az állásukat – annak ellenére, hogy a pápai állam komoly pénzügyi gondokkal küzd.

Gulyás Gergely: Ha szükség lesz az utcai maszkviselésre, akkor a kormány képes lesz bevezetni
Gulyás Gergely: Ha szükség lesz az utcai maszkviselésre, akkor a kormány képes lesz bevezetni

Az Azonnali kérdésére a miniszter a kormányinfón azt is elmondta, hogy terveznek új szabályokat bevezetni a magyarországi síszezon megmentésére, valamint hogy majd akkor hozza meg a kormány a határozatot a Lánchíd felújítására adott kormányzati forrásról, ha már egy „kapavágás” történik végre a hídon.

A pápa szerint joguk van a melegeknek is arra, hogy családot alapítsanak
A pápa szerint joguk van a melegeknek is arra, hogy családot alapítsanak

Miközben az olasz politika a homofóbia szigorúbb jogi büntétéséről vitázik, egy szerdán bemutatott filmben a pápa kijelenti: a melegeknek is joguk van arra, hogy családot alkossanak. Ezzel Ferenc pápa gyakorlatilag a baloldali kormány tervei mellett állt ki.

Techet Péter
A katolikus egyház egy globális és szociális háttérhatalom, és ezt Ferenc pápa is tudja

Ferenc pápa ismét kiadott egy enciklikát, ami az 1891-ben megindult katolikus társadalmi tanításba illeszkedik: a pápa kiállt a szolidaritás és igazság mellett, mind a jelenlegi menekültkérdésben, mind a gazdaságban. A katolicizmus megint a nacionalizmussal és a kapitalizmussal szemben fogalmazza meg magát?

Miért közeledik Ferenc pápa inkább Kínához, mint Trumphoz?
Miért közeledik Ferenc pápa inkább Kínához, mint Trumphoz?

Miközben Donald Trump a Vatikánt is be akarja vonni a Kína-ellenes politikájába, Ferenc pápa még arra sem volt hajlandó, hogy fogadja szeptember végén a Rómában tartózkodó amerikai külügyminisztert. Eközben a pápai állam a kommunista Kínával fennálló megállapodásának megújítására készül.

Ferenc pápa szerint egy finom étel és a jó szex isteni
Ferenc pápa szerint egy finom étel és a jó szex isteni

Egy szerdán megjelent könyvben Ferenc pápa egy neves olasz kommunista gasztromozgalmárral többek között a nemi élet gyönyöreihez hasonlítja a jó ételt – mindkettő „isteni”.

Már 150 éve tévedhetetlen a pápa, de még most is vitákat szül a dogma
Már 150 éve tévedhetetlen a pápa, de még most is vitákat szül a dogma

1870 júliusában fogadta el az első vatikáni zsinat, hogy a pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen. A teológiai tézis nemcsak egyházszervezeti, de politikai jelentőséggel is bírt, a pápa számára még inkább biztosította az európai katolikusok feletti, az adott országaik felett átnyúló kontrollt. De sokaknak az egyházban se tetszett a dogma, a dogmát ellenzők táborát egy szlavóniai püspök vezette.

Vezető katolikus bíborosok állítják: a koronavírus-járvány egy világösszeesküvés része
Vezető katolikus bíborosok állítják: a koronavírus-járvány egy világösszeesküvés része

Elsősorban a jelenlegi pápával kritikus katolikus egyházi vezetők adtak ki nemrég egy nyílt levelet, amiben kétségbevonják a vírus súlyosságát. Szerintük a járványhelyzetet arra használják bizonyos „hatalmak”, hogy „egy világkormányt” állíthassanak fel.

Megfelezte a fizetését Ecuador kormánya: van is miért vezekelniük
Megfelezte a fizetését Ecuador kormánya: van is miért vezekelniük

Megfelezték az ecuadori kormány fizetését, ami ugyan követendő példa, de nem azon az áron. Az online húsvéton Ferenc pápa kiállt az általános alapjövedelem mellett, Kolumbia lakossága április 27-től a kijárási tilalom enyhítésére számít. A helyi statisztikák nem rosszak, de ennek súlyos az ára: a szabadságunkkal fizetünk érte.

1 2 3 4