falus ferenc
Megkérdeztük Falus Ferencet, miért veszélyesebb szerinte az augusztus 20-i tűzijáték a Pride-nál
Megkérdeztük Falus Ferencet, miért veszélyesebb szerinte az augusztus 20-i tűzijáték a Pride-nál

Falus Ferenc az Azonnali kérdésére azt mondta: a járványhelyzet állandóan változik és most a gyorsabban terjedő delta variáns miatt rosszabb, ezért javasol most szigorúbb óvintézkedéseket. A volt tiszti főorvos szerint a fertőzöttek számát tekintve már túl vagyunk az optimális mélyponton, egy felvonulás pedig kisebb kockázattal jár, mint ahol az emberek állnak egymás mellett, ráadásul a Pride-on kevés vidéki vett részt.

Berobban-e attól a járvány, hogy Budapesten harmincezren mentek ki a Pride-ra?
Berobban-e attól a járvány, hogy Budapesten harmincezren mentek ki a Pride-ra?

Közel harmincezren vettek részt a 26. budapesti Pride-on, ami tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Ekkora tömeg legutoljára a magyarországi Eb-meccseken vonult az utcán, amiért anno több járványügyi szakértő is kiakadt, noha a meccsekre kellett a védettségi igazolvány, míg a Pride-ra nem. De hogyan látják most? Szuperfertőző eseménynek számít-e a Pride?

Balogh Gábor
Amikor Gyurcsány vádolta gyilkos oltásellenességgel az ellenzéket, és a Fidesz kételkedett a vakcinában

Volt nemrég egy járvány, ami egészen – de tényleg egészen – pontosan úgy zajlott, mint a mostani. Hogy erről meggyőződjünk, üljünk be az időgépbe, és repüljünk vissza 12 évet az időben!

Hét idézet a hazai járványszakértőktől, amik igencsak rosszul öregedtek
Hét idézet a hazai járványszakértőktől, amik igencsak rosszul öregedtek

Az eleve be sem következő koronavírus-járványra csak májusra lesz vakcina, noha már tavaly nyáron véget ért, és ha lazítunk, nyakunkon a harmadik hullám. Nehéz eligazodni a médiában feltűnő szakértők gyakran egymásnak is ellentmondó nyilatkozatain, a járvány miatti hazai lezárások első évfordulóján el is mondjuk, miért!

Kilenc dolog, amit Magyarország felfedezett a járvány alatt
Kilenc dolog, amit Magyarország felfedezett a járvány alatt

Kenyérsütés, az öngondoskodás és a magyar vidék: 2020-ban számos olyan dolgot fedezett fel újra Magyarország, ami egy évvel ezelőtt még egészen szürreálisnak és elképzelhetetlennek tűnt. Megnéztük, mit adtak nekünk, magyaroknak ezek a vészterhes idők. Azonnali-lista!

A hármas metró szerelvényei közül legfeljebb egy lesz klimatizálva a nyárra
A hármas metró szerelvényei közül legfeljebb egy lesz klimatizálva a nyárra

Miért nem lesz idén se légkondi a hármas metró összes kocsijában a nyári hőségben, amikor idén ráadásul még maszkot is kell hordani? Az Azonnali utánajárt!

Tényleg most tetőzne a koronavírus Magyarországon? Ne éld bele magad annyira!
Tényleg most tetőzne a koronavírus Magyarországon? Ne éld bele magad annyira!

Vannak statisztikai modellek, amelyek szerint május közepére már teljesen lefuthat Magyarországon a koronavírus-járvány: bármilyen csábító is lenne ezeknek az adatoknak hinni, a magyar járványügyi szakértők szerint az ilyen prognózisokkal érdemes nagyon szkeptikusnak lenni. De miért nem tudjuk pontosan, mikor tetőzhet a járvány? Mi minden függ attól, hogy hogyan viselkedünk? És minek nekünk ennyi lélegeztetőgép? Epidemiológiai körkép.

Koronavírusos lett egy családtagom. Ápolhatom?
Koronavírusos lett egy családtagom. Ápolhatom?

Mi tegyünk, ha elkapta egy hozzátartozónk a koronavírust? Hogyan kell őt otthon gondozni? Hogyan csillapítson lázat? Mikor kell már mindenképp kórházba mennie? Az Azonnali szakembereket kérdezett.

Korona-kisokos: Mehetünk túrázni, kell-e a maszk és fertőző-e a kutyánk? Utánanéztünk!
Korona-kisokos: Mehetünk túrázni, kell-e a maszk és fertőző-e a kutyánk? Utánanéztünk!

Mire jó a házilag készített maszk? Mi lesz az apás szülésekkel? És elhagyhatjuk-e a lakást? Véget vetünk a kétségeknek.

Elég-e az intézkedéscsomag, amit bejelentett a kormány a koronavírus ellen?
Elég-e az intézkedéscsomag, amit bejelentett a kormány a koronavírus ellen?

A járvány jelenlegi stádiumában a kormány által bejelentett intézkedésekkel csak kis mértékben lehet lassítani a vírus terjedését, de azért jó, hogy észbe kaptak. Ennyi erővel viszont akár másfél évig is zárva tarthatnának az intézmények, mert addig tart a járvány, míg a lakosság kétharmada immunissá válik, mondja az Azonnalinak Falus Ferenc volt tisztifőorvos. Rajta kívül az ellenzéki pártokat is körbekérdeztük, mit szólnak a veszélyhelyzethez.

A magyar kórház csak betartotta a saját szabályait, amikor nem foglalkozott a koronavírus-gyanús beteggel
A magyar kórház csak betartotta a saját szabályait, amikor nem foglalkozott a koronavírus-gyanús beteggel

Bár első olvasásra nagyon felháborító Ercsey Dániel története, a kormánybarátsággal túlzottan nem vádolható Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos és egykori főpolgármester-jelölt, valamint a momentumos Havasi Gábor is egybehangzóan azt állítja: a protokoll szerint járt el a magyar egészségügy, mikor hazaküldte a koronavírus-gyanús beteget. Az persze más kérdés, hogy ez a protokoll jó-e.

A DK irodájában mondta el Falus Ferenc, hogy mit kéne tenni koronavírus-ügyben
A DK irodájában mondta el Falus Ferenc, hogy mit kéne tenni koronavírus-ügyben

A kormánynak ingyen adott tanácsokon túl az egykori tisztifőorvos és főpolgármester-jelölt más pártoknak is felajánlotta szakértelmét.