Erőss Gábor
Melyik zöld kancellárjelöltet támogatják a magyar zöldpolitikusok?
Melyik zöld kancellárjelöltet támogatják a magyar zöldpolitikusok?

A német Zöldek hétfőn döntik el, hogy Annalena Baerbockkal vagy Robert Habeckkel lesz-e esélyük az ország történetében először zöld kancellárt adni. De kit és mit támogatnak a két magyar zöldpártnál? Az LMP-seknél inkább Baerbock látszik befutni, az egyetlen nyilatkozó párbeszédesnél pedig Habeck.

Miért áll ki a józsefvárosi alpolgármester egy francia vitában a muzulmánok mellett?
Miért áll ki a józsefvárosi alpolgármester egy francia vitában a muzulmánok mellett?

Franciaországban Macron elnök kemény támadást intézett a laicizmus, azaz az állam és az egyház szétválasztásának nevében az iszlám ellen. Oktatási minisztere egyenesen „iszlamo-baloldalnak” nevezi azon kutatókat, akik az muzulmánokat érintő elnyomásra mutatnának rá. A kirobbant vita a francia baloldalt is megosztja. A tiltakozók nyílt levelét Erőss Gábor szociológus, Józsefváros párbeszédes alpolgármestere is aláírta. Megkérdeztük, miért.

A Párbeszéd az a párt, ahol még a tisztújító kongresszuson se történik semmi
A Párbeszéd az a párt, ahol még a tisztújító kongresszuson se történik semmi

Semmi meglepetés nem történt a Párbeszéd tisztújító kongresszusán: az eddigi társelnökök, Karácsony Gergely és Szabó Tímea maradtak a vezetők, a sajtót pedig az udvarra engedték csak be. Ott megtudtuk: a ellenzék 2022-es közös programjába beraknák a havi 100 ezer forintos alapjövedelmet.

Leginkább az Index kormánypárti olvasóit sajnálom
Leginkább az Index kormánypárti olvasóit sajnálom

Hogyhogy csak most eszkalálódott az Index-ügy, amikor Fidesz-közeli körök már rég megjelentek a lap körül? Lehetett volna-e előbb is tenni valamit? Mi lesz most? Ezt kérdeztük azoktól a politikusoktól és tüntetőktől, akik részt vettek az Index melletti szimpátiatüntetésen, miután a szerkesztőség nagyrésze felmondott. Videó!

Karácsony szerint újra összeállhatna a Párbeszéd és az LMP, az LMP szerint ez előremutató
Karácsony szerint újra összeállhatna a Párbeszéd és az LMP, az LMP szerint ez előremutató

A nagy szakítás után a nagy kibékülés jöhet a Párbeszéd és az LMP között: erről beszéltek az Azonnalinak párbeszédes és LMP-s politikusok is, akik nyitottnak mutatkoztak arra, hogy ismét valamilyen szorosabb együttműködés jöjjön létre a két zöldpárt között. De mi lesz akkor a Párbeszéddel egyre inkább összenőtt MSZP-vel? Ezt is megkérdeztük.

A német Zöldeknek nem tetszik az új bécsi kormány, a magyarok viszont elégedettek
A német Zöldeknek nem tetszik az új bécsi kormány, a magyarok viszont elégedettek

Noha a német Zöldek több tartományban is a jobboldallal alkotnak kormányt, és országosan is készek lennének a CDU/CSU-val összefogni, társelnökük bírálta az osztrák testvérpártot, amiért beálltak Sebastian Kurz mögé.

Másfél év alatt sem tudott dönteni a NAIH Kocsis Máté állítólagos pszichológiai vizsgálata ügyében
Másfél év alatt sem tudott dönteni a NAIH Kocsis Máté állítólagos pszichológiai vizsgálata ügyében

Tavaly februárban azt állította Kocsis Máté, hogy pszichológiai vizsgálatot csináltatott egy ellenzéki képviselőről, akinek a panaszára az adatvédelmi hatóság most válaszolt egy furcsát.

Zavar-e bárkit is Józsefváros dzsentrifikálódása?
Zavar-e bárkit is Józsefváros dzsentrifikálódása?

Józsefvárosban is elkezdődött az önkormányzati választási kampány, ám valamiért az egyik legégetőbb helyi kérdésről senki sem beszél: arról, hogy az új házak épülésével kiszorulnak a szegényebb lakók. A baloldali ellenzék jelöltjeit ezért kikérdeztük, mit szólnak a kerület dzsentrifikálódásához.

Politikusokat vizsgáztattunk a Pride-on, mennyit tudnak a melegekről
Politikusokat vizsgáztattunk a Pride-on, mennyit tudnak a melegekről

Queer? Fogalmam sincs, de megnézem a neten! Jelentkezhet-e transznemű politikus női kvótára? A Pride záróbuliján is fellépő Conchita Wurst milyen kvótára pályázzon? Mit jelent a Q betű az LMBTQI-ben? A meleg-szubkultúra elméleti kérdéseiben próbáltunk elmélyedni a Pride-on megjelent politikusokkal. Kunhalmi Ágnes kérésére megkérdeztük a Zitát is.

Hódmezővásárhely, graffitizték a hóba Kocsis Máténak a hivatal előtt
Hódmezővásárhely, graffitizték a hóba Kocsis Máténak a hivatal előtt

Durva fenyegetést kapott a józsefvárosi Fidesz az önkormányzat épülete elé lehullott hóban. Hódmezővásárhely, szól az egyáltalán nem burkolt üzenet. Az elkövető az az Erőss Gábor, akiről Kocsis Máté pszichológiai elemzést készíttetett.

1 2