előválasztás
Bede Ábel
A progresszív embereknek most a haladás érdekében egy konzervatív jelöltre kell szavazniuk

Bármennyire is fáj a sokáig favoritnak tűnő jelöltjük kiszállása, most minden progresszív szavazónak Márki-Zay Péterre kell szavaznia, hogy rövidtávú elképzeléseik megvalósuljanak, hogy gyakorlatban teljesüljön ideológiájuk fő célja, és azért, mert ez a hosszútávú érdekük is.

Dobrev szerint Márki-Zay Trump módjára viselkedik, és szétveri az ellenzéki összefogást
Dobrev szerint Márki-Zay Trump módjára viselkedik, és szétveri az ellenzéki összefogást

A DK miniszterelnök-jelöltje szerint Márki-Zay Trump populista politikáját használja: ne beszélj az ország számára fontos dolgokról, csak az ellenfeledről, és állíts róla minél nagyobb hazugságokat.

A kisvárdai jobbikos jelölt szerint hiába állítja Márki-Zay, ők nem voltak ott a budapesti kampányrendezvényén
A kisvárdai jobbikos jelölt szerint hiába állítja Márki-Zay, ők nem voltak ott a budapesti kampányrendezvényén

Nem ez az első eset, hogy Márki-Zay Péter olyat mond a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójának kampányában, amin egyesek kiakadnak. Összefoglaltuk, hogy mi történt eddig.

A parlamentben látná viszont a lemondott Fekete-Győr Andrást a Momentum ügyvezető elnöke
A parlamentben látná viszont a lemondott Fekete-Győr Andrást a Momentum ügyvezető elnöke

A párt vezetését Fekete-Győrtől ügyvezető elnökként átvevő Orosz Anna kérdésünkre elmondta, hogy baloldaliként nem látja akadályát a konzervatív Márki-Zay Pétert támogatni, és megnövekedett feladatai ellenére sem fog egyelőre lemondani az újbudai alpolgármesteri pozíciójáról.

Élőben, a kamerák kereszttüzében szavazott le Márki-Zayra Botka László szegedi polgármester
Élőben, a kamerák kereszttüzében szavazott le Márki-Zayra Botka László szegedi polgármester

Volt pártja, az MSZP nem támogatja a hódmezővásárhelyi polgármestert, így Szabó Sándor, a Csongrád 1-es kerület képviselőjelöltje ott sem volt az eseményen. Mihálik Edvin, a Csongrád 2-es kerület momentumos jelöltje azonban ugyancsak MZP mellett kampányolt most.

Döntő többséggel vonta meg a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum
Döntő többséggel vonta meg a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum

Brutális arányban szavazhatták le a Momentum Mozgalom előválasztáson utolsó helyen végzett elnökét.

Vági Márton
A jövő embere Márki-Zay Péter

Rendkívül szórakoztató lesz, ahogyan a fideszes szempontból kifogástalan hazafi hódmezővásárhelyi polgármestert próbálják majd Rogánék lejáratni. De az óbaloldal sem örülhet: ezért jó választás Márki-Zay a második fordulóban.

Karácsony Gergely a visszalépésről: Ma sokkal közelebb vagyunk 2022 megnyeréséhez, mint bármikor
Karácsony Gergely a visszalépésről: Ma sokkal közelebb vagyunk 2022 megnyeréséhez, mint bármikor

Közösen értékelte a Partizán műsorában az előválasztást a visszalépés után Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter.

Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! – a munka fele elvégezve: így reagált a Fidesz Karácsony visszalépésére
Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! – a munka fele elvégezve: így reagált a Fidesz Karácsony visszalépésére

A Fidesz szerint Karácsony most már igazán foglalkozhatna a budapesti közállapotokkal is, vagy ami még jobb, lemondhatna a főpolgármesteri pozíciójáról is. Orbán Viktor meg röviden csak úgy reagált Karácsony visszalépésére: „Pech.”

Az LMP után az MSZP sem áll be Márki-Zay mögé az előválasztás második fordulójában
Az LMP után az MSZP sem áll be Márki-Zay mögé az előválasztás második fordulójában

Mindkét párt azt mondja, az előválasztás második fordulóját megnyerő jelöltet támogatni fogják, de Karácsony Gergely visszalépését követően sem Márki-Zay Péter, sem Dobrev Klára mellett nem teszik le a garast.

2 3 4 5 6