ellenzéki együttműködés
Faszfejezésbe torkolló konfliktus a Momentumban Jancsó Andrea körül, a pártból is ki akarták rúgni
Faszfejezésbe torkolló konfliktus a Momentumban Jancsó Andrea körül, a pártból is ki akarták rúgni

Az Azonnali birtokába került dokumentumok szerint a pártelnökség kezdeményezésére több ügyben is etikai eljárás indult a Momentum korábbi IX. kerületi polgármesterjelöltje, Jancsó Andrea ellen, akit a küldöttek kétharmada ki is tessékelt volna a pártból. Mivel azonban ez nem volt elegendő a kizáráshoz, inkább a párt komplett ferencvárosi elnöksége távozott.

Fekete-Győr András: Ha nem lesz kétharmadunk, akkor is el fogjuk tudni lehetetleníteni a fideszes seggnyalókat
Fekete-Győr András: Ha nem lesz kétharmadunk, akkor is el fogjuk tudni lehetetleníteni a fideszes seggnyalókat

Hogyan büntetnék meg 2022-t követően Mészáros Lőrincet? Félnek-e Gyurcsánytól? Belelát-e a fideszes szavazók fejébe? Miért Budán indulnak a nagyágyúik? Hogyan nyelte le a DK a határon túli magyarok támogatását, a Jobbik pedig az európaiságot? Azonnali-nagyinterjú a Momentum elnökével!

Volner János az Azonnalinak: Ha úgy tetszik, most megvalósítottuk a DK szándékát
Volner János az Azonnalinak: Ha úgy tetszik, most megvalósítottuk a DK szándékát

Logikusnak nevezte az Azonnalinak Volner János az általa benyújtott választásitörvény-módosítási javaslatot, szerinte az ellenzéki pártoknak nincs okuk ágálni ellene, mert nem megy szembe a kommunikációjukkal. A volt jobbikos képviselő visszautasítja, hogy a Fidesz bábjaként cselekszik.

2022-ben abszolút többségünk lesz – ígéri az LMP új társelnöke
2022-ben abszolút többségünk lesz – ígéri az LMP új társelnöke

Kanász-Nagy Máté szerint csak akkor lesz kormányváltás, ha az ellenzék nem a pozíciókkal tökölődik, hanem a közös programmal. De mi legyen ebben a közös programban, és hogyan viszonyuljanak a NER örökségéhez? Miért érte meg az LMP-nek az önkormányzati összefogás, ha nem lett egy polgármesterük se? Mit keresett anno Kanász-Nagy az LMP-ből kivált Párbeszéd alakuló ülésén? Szavazzanak-e a csalódott LMP-sek a Kétfarkú Kutyákra? Nagyinterjú az új társelnökkel.

Egy időközi választás csak rosszat tenne Gödnek – az LMP-s alpolgármester az Azonnalinak
Egy időközi választás csak rosszat tenne Gödnek – az LMP-s alpolgármester az Azonnalinak

Fülöp Zoltán szerint teljesen szabályosan vezette azt a botrányba fulladó testületi ülést, amin a képviselők újra megszavazták a momentumos polgármester, Balogh Csaba felfüggesztését. De megköszönte-e már Baloghnak, hogy nem dobálták meg tojással azon a bizonyos ülésen, szerinte miben hazudott a felfüggesztett polgármester a nekünk adott interjújában, és miért működik most olyan hatékonyan a városvezetés, hogy kár lenne ezt elrontani egy időközi választással? Interjú.

Most már időközi választásra lenne szükség Gödön – a felfüggesztetett polgármester az Azonnalinak
Most már időközi választásra lenne szükség Gödön – a felfüggesztetett polgármester az Azonnalinak

Augusztus 11-én ismét felfüggesztette a gödi momentumos polgármestert, Balogh Csabát az ellene fordult képviselő-testület. De mit gondol Balogh a fegyelmi eljárásban ellene felhozott vádakról? Lehet-e még szerinte békésen rendezni a gödi konfliktust, és kihasználja-e a helyzetet a DK és a Momentum arra, hogy Gödön proxyháborút vívjanak? Hogyhogy nem torkollott tojásdobálásba a képviselő-testületi ülés? Interjú.

Botrányos ülésen függesztették fel újra a gödi polgármestert
Botrányos ülésen függesztették fel újra a gödi polgármestert

Többször is meg kellett szakítani az árulózó és új választást követelő lakosok miatt az ülést Gödön, mielőtt sikerült volna megszavazni, hogy újabb 30 napra felfüggesszék a momentumos polgármestert, Balogh Csabát.

Nem kerültünk egy platformra Orbánnal, mi még több pénzt akarunk!
Nem kerültünk egy platformra Orbánnal, mi még több pénzt akarunk!

Az uniós büdzsére vonatkozóan mondta ezt a Momentum-elnök, akit az ellenzéki kerekasztalt hirdető sajtótájékoztatóján arról is kérdeztünk: magyar pártnak drukkol-e a szombati szlovákiai választáson.

1 2