dokumentumfilm
A FreeSZFE is készít egy filmet saját magáról, a Partizáné csúszva, de kijön majd
A FreeSZFE is készít egy filmet saját magáról, a Partizáné csúszva, de kijön majd

A Partizán 2020 augusztusa óta forgatott az SZFE egyetemfoglalóival, a filmet viszont a diákok nyomására mégsem hozták ki. Az egyetemfoglalók azt mondják, nincs tiltás a filmen, csak joglemondó nyilatkozatokra van még szükség. Mindeközben a FreeSZFE-sek is forgatnak egy filmet saját magukról: ott ezeket elintézték. A Partizán állítja: a hallgatói önkormányzat vállalta, hogy a nyilatkozatokat az ő filmjükhöz is beszerzik. A film sorsa még nincs megpecsételve, de van, aki a transzparencia zsarnokságától tart.

Egy iskola története, amelyben már 1993-ban ott volt az egész kudarcos rendszerváltás
Egy iskola története, amelyben már 1993-ban ott volt az egész kudarcos rendszerváltás

A Szív utca a később a 2010 utáni tüntetéseket is dokumentáló Csillag Ádám közel 30 éve készített, kétrészes dokumentumfilmje. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor a jobboldali nacionalizmus a katolikus egyház féltő karjain visszatért a közoktatásunkba, és szinte azonnal listázni kezdett.

„Menjetek vissza a tavatokhoz, és ott dögöljetek meg!”
„Menjetek vissza a tavatokhoz, és ott dögöljetek meg!”

Természetfilmnek indul, hamisítatlan kelet-európai dráma lett belőle. Az Otthonom című román filmben minden benne van: nyomor, rasszizmus, szegregáció, kilátástalanság. Az alkotás a BIDF programjában nézhető meg.

Ez börtön, nem a Mónika Show
Ez börtön, nem a Mónika Show

Finnországi börtönökben a gyilkosságok érintettjei és az áldozatok családjai leülhetnek egymással szemtől szembe, hátha ez javít valamit a bűnösön. Csendes, empatikus film mondja el, hogyan és miért nem olyanok ezek a találkozók, mint ahogy a Mónika Show-n edződött eszünkkel azt elképzelnénk.

Ha patetikus filmet forgatsz Trianonról, azon Mucsi Zoltán sem fog segíteni
Ha patetikus filmet forgatsz Trianonról, azon Mucsi Zoltán sem fog segíteni

Néhol komolytalan, máshol fogyasztható: fiataloknak forgatott dokumentumfilmet a Hungarikumokkal a világ körül Trianonról. Habár néhol érződik a jelenlegi jobboldali kultúrharchoz való igazodás, második pozsonyi csata azért nem lett belőle. Megnéztük, elmondjuk, milyen!

Bástya elvtárs sztriptíztáncos unokája vagyok én
Bástya elvtárs sztriptíztáncos unokája vagyok én

Bár lehetne egy minszki vicc kezdete is A sztriptíztáncos és a tábornok című 2019-es dokumentumfilm alaphelyzete, az annál jóval több: évtizedek annak benne egymásnak randevút, és Belarusz mai állapota is groteszk metaforát kap általa. Az alkotás a BIDF programjában nézhető meg.

Transzneműség: mindig így kéne dokumentumfilmet rendezni átpolitizált témákról
Transzneműség: mindig így kéne dokumentumfilmet rendezni átpolitizált témákról

A HBO transznemű gyerekekről forgatott coming-of-age dokumentumfilmje úgy késztet a gondolkodásra, hogy nem beszél abszolútumokban, nem tolja az arcunkba a véső igazságot, és pláne nem bunkóz le, ha kételkedünk.

Tabudöntőgető felvilágosítás, vagy óda a drogokhoz? Híres emberek számolnak be az LSD-élményeikről
Tabudöntőgető felvilágosítás, vagy óda a drogokhoz? Híres emberek számolnak be az LSD-élményeikről

A Jó utat a tudatmódosítók világában az a film, aminek tulajdonképpen minden egyes kockája kiakaszthat egy régivágású konzervatív tévénézőt. A Netflix dokumentumfilmjében sikeres emberek beszélnek kendőzetlen örömmel pszichedelikus kalandjaikról.

Mennyire biztonságos digitálisan lebonyolítani egy választást?
Mennyire biztonságos digitálisan lebonyolítani egy választást?

Spoiler: egyáltalán nem az, de ettől még minden választópolgár számára ajánlott megnézni az HBO dokumentumfilmjét, a Kill Chaint, ami arról szól, hogy hogyan lehet meghekkelni az amerikai szavazógépeket és hogy mennyire sebezhetők a digitalizálódó demokráciák.

Talán jó politikai eszköznek tűnik álhíreket terjeszteni, de ezeket gyakran nagyon megszívja valaki
Talán jó politikai eszköznek tűnik álhíreket terjeszteni, de ezeket gyakran nagyon megszívja valaki

Mit szólnál, ha elterjesztenék, hogy pedofilhálózat működik a pizzériád pincéjében, aminek nincs is pincéje? Vagy ha egy családi tragédiádból gyártanának összeesküvés-elméletet? Nemrég jött ki egy dokumentumfilm arról, hogy is néz ki a 2010-es évek fake newsra építő politikája, és hogyan vesztettük el a bizalmunkat nem csak a politikusokkal, de bármivel és bárkivel szemben.

Kiváló dokumentumfilm készült a harmincéves román demokráciáról!
Kiváló dokumentumfilm készült a harmincéves román demokráciáról!

Iliescutól Johannisig itt van három órába csomagolva a rendszerváltás utáni Románia történelme: nincs ennél jobb szilveszteri program!

Fekő Ádám
Ha nem hiszünk Michael Jackson négy óráig mesélő áldozatainak, akkor itt az ideje másoknak sem hinni

Mivel a talán pedofil Michael Jacksont nagyon akarják szeretni az emberek, ezért hirtelen megtörtént, ami a #metoo mozgalom megjelenése óta soha: megkérdőjelezték az áldozatok történetét.

Új-Zéland és Kanada rádióinál is tiltólistás lett Michael Jackson
Új-Zéland és Kanada rádióinál is tiltólistás lett Michael Jackson

Még be sem mutatták az énekest újra pedofilvádakba keverő dokumentumfilmet, több ország nagy rádiói is inkább előre menekültek.

A munkásosztály létezik, csak oda kell nézni. Két cseh alkotó meg odanézett
A munkásosztály létezik, csak oda kell nézni. Két cseh alkotó meg odanézett

Áthágott munkaszerződések, minimálbér, borzalmas körülmények, kiszolgáltatottság. Nem csak cseh tünetek ezek, sőt. De egy cseh rendező és egy újságíró mutatják meg.

Miért akar valaki kárpátaljai magyarként Kelet-Ukrajnában harcolni?
Miért akar valaki kárpátaljai magyarként Kelet-Ukrajnában harcolni?

A Kilenc hónap háború egyszerre mutatja be egy háború jellemre gyakorolt hatását és a kárpátaljai magyarság kilátástalan helyzetét. Semmi drámaian lassított jelenet, semmi szépen beállított kép, csak a lehangoló valóság. És egyáltalán nem biztos, hogy nem érte meg még így is jobban a főhősnek, hogy bevonult katonának a kelet-ukrajnai frontra.