diplomácia
Elbeszélt egymás mellett a szlovák és magyar külügyminiszter, de a Beneš-dekrétumok ügyében egyezségre jutottak
Elbeszélt egymás mellett a szlovák és magyar külügyminiszter, de a Beneš-dekrétumok ügyében egyezségre jutottak

A szlovák fél szeretne mindenről előre tudni, amit Magyarország Szlovákia területén csinál, Szijjártó számokat sorolt és a Pozsony-Kassa autópályával menőzött. A Beneš-dekrétumok is szóba kerültek, szerencsére Korčok megnyugtatta Szijjártót, hogy már nincs velük gond. Pedig van.

Cseh külügyminiszter: Prága nem ismerheti el az afganisztáni tálib kormányt
Cseh külügyminiszter: Prága nem ismerheti el az afganisztáni tálib kormányt

A külügy ugyanakkor kommunikálna velük. Emellett 1,8 millió eurós humanitárius csomagot és közös uniós fellépést is sürgetnek, ez utóbbihoz az EU külügyminiszterei öt feltételt szabtak meg.

Kölcsönös nagykövet-visszahívásokat hozott Kína és Litvánia közt a tajvani diplomáciai kapcsolat
Kölcsönös nagykövet-visszahívásokat hozott Kína és Litvánia közt a tajvani diplomáciai kapcsolat

Kína visszahívja litvániai nagykövetét, és erre szólította fel Vilnius kínai képviseletét is, miután a balti ország diplomáciai képviseletet állítana fel Tajvanon. Nem ez az első összetűzésük: Litvánia nemrég kilépett az európai országok Kínával való együttműködéséből.

Szlovák külügyminiszter: Szlovákia nem Felvidék!
Szlovák külügyminiszter: Szlovákia nem Felvidék!

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium Kövér László keddi látogatása miatt, amit a Ivan Korčok külügyminiszter kimerítő részletességgel meg is indokolt.

Tóth Csaba Tibor
Kína attól vált erőszakosabbá, hogy tényleg fenyegetik

A százéves Kínai Kommunista Párt már akkor sem volt az a tiszta, forradalmi szervezet, amikor 1968 után sokan ezért csodálták, mára pedig a diktatúra még erősödött is az országban. Mindennek nem Hszi elnök nagyhatalmi ambíciója az oka, hanem a nyugati katonai bázisok fenyegetése és a Donald Trumppal induló, Joe Biden által továbbvitt amerikai harcos retorika.

Az USA és Írország nagykövetsége is elítéli a homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvényt
Az USA és Írország nagykövetsége is elítéli a homoszexualitást a pedofíliával összemosó magyar törvényt

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Véletlen-e, hogy a nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások közepén süllyedt el egy fontos iráni hadihajó?
Véletlen-e, hogy a nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások közepén süllyedt el egy fontos iráni hadihajó?

Könnyen lehet, hogy az izraeli hadsereg így akarja aláásni a diplomáciai közeledést Washington és Teherán között, de az sem lenne meglepő, ha csak egyszerű meghibásodás állna a háttérben.

Hétfő este érettségizik az európai integráció
Hétfő este érettségizik az európai integráció

A világ összes autokratája Brüsszelre figyel: ha a Belarusz feletti gép- és emberrablást nem követi kemény uniós fellépés, azzal a tagállamok nemcsak az EU a saját normáit, de Ursula von der Leyen bizottsági elnök komolyabb uniós geopolitikai fellépést ígérő missziólevelét is tűzre dobnák. Egy ilyen terrorcselekmény után el kell indulnia a vitának arról, hogy hogyan lehetne hatékonyabb az uniós külpolitika.

Mennyire kell tudnia angolul Magyarország miniszterelnökének?
Mennyire kell tudnia angolul Magyarország miniszterelnökének?

Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét, az ellenzék potenciális miniszterelnök-jelöltjét elkezdte támadni a Fidesz, amiért nem beszél olyan jól angolul, mint Orbán Viktor. De vajon mennyire akadály ez egy miniszterelnök esetén? Mit csinálnak a nemzetközi találkozókon és fogadásokon az ilyen politikusok? Korábbi diplomatákkal, külügyminiszterekkel és európai integrációs tárgyalásokon résztvevő politikusokkal jártunk utána!

Lukasenka akkor hajlandó előrehozott elnökválasztást tartani, ha az USA is így tesz
Lukasenka akkor hajlandó előrehozott elnökválasztást tartani, ha az USA is így tesz

Azonban Lukasenka elmondta, hogy Belaruszban nem lehet majd levélben szavazni, mert azzal szerinte visszaélnének az amerikaiak és elpusztítanák az országát.

1 2 3 4 5