diploma
Akinek oltás után pozitív a PCR-tesztje, fertőzöttnek minősül, és karanténba kerül
Akinek oltás után pozitív a PCR-tesztje, fertőzöttnek minősül, és karanténba kerül

A miniszter a kormányinfón az Azonnalinak a főpolgármesterrel készített interjújára is reagált.

Oké, hogy nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni, de hogy veszik azt át tízezrek a járvány közepén?
Oké, hogy nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni, de hogy veszik azt át tízezrek a járvány közepén?

Sok egyetem még nem tudja, hogyan is juttassák el a nyelvvizsga nélkül kiadható diplomákat jogos tulajdonosaiknak. De melyik intézmény az, amelyik ragaszkodik a személyes átvételhez, hol döntenek a postázás mellett, és hogyan oldják meg az eskütételt azokon a szakokon, ahol ez kötelező? Megkérdeztük az egyetemeket.

A kormány három hónapra 70 százalékban átvállalja a rövidített munkaidőben dolgozók bérét
A kormány három hónapra 70 százalékban átvállalja a rövidített munkaidőben dolgozók bérét

Palkovics László kedden ismertette az Orbán Viktor által már hétfőn is bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszát: kiderült, mennyibe fáj majd a tizenharmadik havi nyugdíj, és az is: mégis diplomát kaphatnak az egyetemet nyelvvizsga nélkül elvégzők. A munkavállalókat és a munkáltatókat is kisegítenék. Részletek a cikkben!

Demeter Márton
Mindegy, mik a szabályok a professzori kinevezéseknél, eddig sem tartották be őket

Ellenőrizhető, átlátható és előre kiszámolható kinevezési keretrendszerre lenne szükség az egyetemeken, most túl sok minden függ a kapcsolati tőkétől.

Ésik Sándor
Bukfencdoktorok

A magyar kormány jól láthatóan százéves nézeteket vall, és diplomát akar osztogatni arra egyébként érdemteleneknek. Olcsó és a hiúságot legyezgető kegy ez. Azonban a helyzet az, hogy a diplomákat, certifikátokat, titulusokat már bő 2-3 évtizede a piac árazza be.

Mi olyan nehéz egy középfokú nyelvvizsgában? Megkérdeztük a tüntető diákokat
Mi olyan nehéz egy középfokú nyelvvizsgában? Megkérdeztük a tüntető diákokat

Fiatalok mentek az utcára pénteken azért, mert 2020-tól a felsőoktatásba kerülés feltétele lesz a középfokú nyelvvizsga. Na de vajon miért gondolják a tüntetők, hogy olyan nehéz letenni egy ilyen vizsgát a középiskola alatt? Erről kérdezte az Azonnali a diákokat, míg a velük demonstráló Herczeg Zoltán divattervező azt is elárulta: nyelvoktatásban vagy divatban jobb-e Magyarország. Videó!

Az álmaik helyett inkább a munkalehetőségeket keresik a  görög fiatalok
Az álmaik helyett inkább a munkalehetőségeket keresik a görög fiatalok

Hiába lábalt ki Görögország a válságból végre valahára, a helyi munkaerőpiac továbbra is az egyik legrugalmatlanabb a világon.