demokratikus szocializmus
Z-generációs marxisták a TikTokon tesznek hitet „Karl apu” mellett
Z-generációs marxisták a TikTokon tesznek hitet „Karl apu” mellett

Egyre több követője van az osztályharcot hirdető TikTok-fiókoknak, az újbalos tiniknek a koronavírus-járvány is a kezére játszik. Egyelőre az alt-rightot is viszi a lendület.

Mit szólnak Sanders kiszállásához a saját aktivistái? Megkérdeztük őket!
Mit szólnak Sanders kiszállásához a saját aktivistái? Megkérdeztük őket!

Egy hete Bernie Sanders kiszállt a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből, hamarosan pedig hivatalosan is endorse-olta Joe Bident, Obama egykori alelnökét. De mit szól ehhez a sandersista keménymag? Leszavaznak-e majd Bidenre, kampányolnak-e majd neki is, és hogyan látják a Demokrata Párt jövőjét? Elmondják az Azonnalinak!

Véletlenül újmarxista ikont is adott a koronavírus: ismerd meg Britney elvtársat!
Véletlenül újmarxista ikont is adott a koronavírus: ismerd meg Britney elvtársat!

Az énekesnő a vagyon újraelosztásáról osztott meg egy gondolatot, ami eredetileg egy ismeretlennek számító Bernie Sanders-aktivistától származik, ráadásul vörös rózsákat is tett a kommentárja mögé. Ez épp elég volt az internetnek.

Ki lesz Trump kihívója? Felsorakoztak a rajtvonalhoz a demokrata elnökjelöltek
Ki lesz Trump kihívója? Felsorakoztak a rajtvonalhoz a demokrata elnökjelöltek

Egy hónap múlva a világ szeme újra Iowára fog szegeződni, ahol a demokrata párttagok összeülnek, és ezzel elkezdődnek az előválasztások Amerikában.