Demokratikus Koalíció
Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!
Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!

Kecskeméten tartott utcafórumot Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és egyben miniszterelnök-jelöltje csütörtök este. Az Azonnali a helyszínen volt: megmutatjuk, miről beszélt Dobrev a Hírös Városban!

Salgótarjánban is a DK jelöltje mögé állnak be Jakab Péterék az előválasztáson
Salgótarjánban is a DK jelöltje mögé állnak be Jakab Péterék az előválasztáson

Az ellenzéki jelöltek közül hiába a Jobbik jelöltje szerezte a legtöbb szavazatot 2018-ban, a Jakabék saját jelölt helyett inkább a DK helyi jelöltjét támogatják az ellenzéki előválasztáson.

Újabb körzetekben támogatja egymás jelöltjeit a DK és a Jobbik
Újabb körzetekben támogatja egymás jelöltjeit a DK és a Jobbik

Ezúttal Baranyában és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyezett meg a két párt. Baranyában a Jobbik a nemrég még MSZP-s párttag Szakács Lászlót támogatja, aki a DK színeiben indul el az előválasztáson.

A Momentum korábbi szóvivőjét támogatja a DK Pécsett
A Momentum korábbi szóvivőjét támogatja a DK Pécsett

Nemes Balázsnak a körzet jelenlegi országgyűlési képviselőjével, Mellár Tamással kell majd megmérkőznie.

Előválasztás Hegyvidéken: a DK-s Komáromi Zoltán legyőzné a momentumos Hajnal Miklóst
Előválasztás Hegyvidéken: a DK-s Komáromi Zoltán legyőzné a momentumos Hajnal Miklóst

A Závecz Research és az IDEA Intézet közös közvélemény-kutatása szerint a budapesti 3-as választókerületben megtartott ellenzéki előválasztáson jelenleg a DK-s Komáromi Zoltán a szavazatok abszolút többségét is megszerezné.

Újabb 16 körzetben kötött előválasztási megállapodást a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Újabb 16 körzetben kötött előválasztási megállapodást a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

A DK is beáll az LMP-s Csárdi Antal mögé az előválasztáson
A DK is beáll az LMP-s Csárdi Antal mögé az előválasztáson

Így a 2018-ban a körzetben győzedelmeskedő LMP-s politikusnak jelenleg csak egy kihívója maradt.

Előválasztás Újbudán: Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fej-fej mellett
Előválasztás Újbudán: Gy. Németh Erzsébet és Orosz Anna fej-fej mellett

Izgalmakat bőven tartogat a körzet: hibahatáron belül mérik a DK és a Momentum jelöltjét, ahogy a miniszterelnök-jelölti választáson is Dobrev Klárát és Karácsony Gergelyt.

Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Választási megállapodást kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd

Hat budapesti körzetet érintő megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd az őszi ellenzéki előválasztásra. Ennek értelmében a három párt három-három körzetben visszalépteti egymás javára a jelöltjeiket.

A Jobbik is beáll az MSZP-s Hiller István mögé a pesterzsébeti előválasztáson
A Jobbik is beáll az MSZP-s Hiller István mögé a pesterzsébeti előválasztáson

Így már négy párt is támogatja Hillert az előválasztáson: az MSZP és Párbeszéd mellett az LMP, és immáron a Jobbik is. Kihívója a DK-s alpolgármester, Nemes László lesz.

1 2 3 4 5