Demokratikus Koalíció
A Demokratikus Koalíció nagyvonalúan beáldozná a Momentum egyik elnökét, hogy elcsituljon a vita
A Demokratikus Koalíció nagyvonalúan beáldozná a Momentum egyik elnökét, hogy elcsituljon a vita

A DK kivárt egy napot, hogy érdemben reagáljon a fővárosi közgyűlés elmaradására, de megérte, mert a közleményével sikerült belerángatnia mindenkit a vitába.

Vági Márton
Identitáspolitika az O1G B-középnek

Az identitáspolitikára nagyjából a törzsközönséget leszámítva senki sem kíváncsi, de véleményem szerint az egész inkább kontraproduktív, és semmiképpen sem erősíti a kormányzókészség látszatát az ellenzéki padsorokban. Azt a látszatot, ami eddig is véleményes volt, és amin ezek a hisztik nem segítenek. A rendszer a választások előtt sem volt teljesen demokratikus, éppen ezért azt már azzal legitimálta az ellenzék, hogy egyáltalán elindult rajta.

Végre Gy. Németh Erzsébet is megkapta a maga ezerpontos kérdését
Végre Gy. Németh Erzsébet is megkapta a maga ezerpontos kérdését

A magyar politika egyik nagy túlélője pedig nem volt rest, megadta rá az ezerpontos választ.

Megállapodott az ellenzék a közös lista összetételéről
Megállapodott az ellenzék a közös lista összetételéről

Pont időben, a pártoknak február 26-ig kell leadniuk a listáikat a Nemzeti Választási Bizottság részére.

A DK szerint sokkal drágábban vették ugyanazt a lélegeztetőgépet Orbán fürkészei, mint brit kollégáik
A DK szerint sokkal drágábban vették ugyanazt a lélegeztetőgépet Orbán fürkészei, mint brit kollégáik

A DK-s Varga Zoltán a brit számvevőszék jelentése alapján azt állítja, a szigetországban ugyanazt a lélegeztetőgép-típust jóval olcsóbban vették, mint a magyar kormány, ráadásul ott időben leállították a további fölösleges beszerzéseket, miután a készülék használhatatlannak bizonyult.

Eljárás indult a férfi ellen, akinek a fejéhez gázpisztolyt tartottak Dobrev egri utcafórumán
Eljárás indult a férfi ellen, akinek a fejéhez gázpisztolyt tartottak Dobrev egri utcafórumán

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt indult eljárás az idős férfi ellen, akinek a fejéhez gázfegyvert tartottak. Az idős férfi nem ismerte el bűnösségét.

A Republikon Intézet szerint még az ellenzéki lista vezet a Fidesz-KDNP-vel szemben
A Republikon Intézet szerint még az ellenzéki lista vezet a Fidesz-KDNP-vel szemben

Az ezer fős mintán elkészített reprezentatív kutatás szerint az ellenzék együtt 3 százalékponttal vezet a teljes népesség, 5 százalékponttal a párválasztók körében.

Ne legyen több tabu – az ellenzéki pártok az AIDS elleni küzdelemről
Ne legyen több tabu – az ellenzéki pártok az AIDS elleni küzdelemről

Az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából a Háttér Társaság öt HIV-témájú kérdést intézett Magyarország összes parlamenti vagy a jövő évi választáson a parlamentbe készülő pártjaihoz. Sajnos elég felemás lett a végeredmény.

Közös kampánnyal fog nekivágni 2022-nek az ellenzék
Közös kampánnyal fog nekivágni 2022-nek az ellenzék

Mindezt a közös kampánytanács fogja koordinálni.

Bede Ábel
A progresszív embereknek most a haladás érdekében egy konzervatív jelöltre kell szavazniuk

Bármennyire is fáj a sokáig favoritnak tűnő jelöltjük kiszállása, most minden progresszív szavazónak Márki-Zay Péterre kell szavaznia, hogy rövidtávú elképzeléseik megvalósuljanak, hogy gyakorlatban teljesüljön ideológiájuk fő célja, és azért, mert ez a hosszútávú érdekük is.

1 2 3