demokrácia
Fontosnak érezzük a demokráciát, de csak alig több, mint harmadunk gondolja, hogy demokratikus az ország
Fontosnak érezzük a demokráciát, de csak alig több, mint harmadunk gondolja, hogy demokratikus az ország

Ezzel együtt viszont az Orbán-kormány koronavírus-válságkezelésével elégedettek voltak a magyarok, és az ellenzék demokráciaféltő vádjai sem ültek a közvéleményben, az Egyesült Államok globális befolyása pedig egyre csökken a nemzetközi közvéleményben: ez derül ki egy hétfőn publikált, 53 országban, köztük Magyarországon is lefolytatott nemzetközi közvélemény-kutatásból. Mutatjuk az eredményeket!

Ésik Sándor
A járvány megmutatta, miért fontos elmenni szavazni

A kétharmad simán elmehet azon, ha egy-két városban a járvány idején az állammal szemben tekintélyt szerző doktor azt mondja, hogy akkor én most elindulok a választásokon.

Ecsenyi Áron
A tudomány prostituált, deal with it

A tudomány nem megkérdőjelezhetetlen igazságok felolvasó kisdiákja: rendszeresen válik azok a prostituáltjává, akik a saját nézeteik igazolására használnák. Ettől még nem lesznek áltudósok, akik ezt csinálják.

Mennyire biztonságos digitálisan lebonyolítani egy választást?
Mennyire biztonságos digitálisan lebonyolítani egy választást?

Spoiler: egyáltalán nem az, de ettől még minden választópolgár számára ajánlott megnézni az HBO dokumentumfilmjét, a Kill Chaint, ami arról szól, hogy hogyan lehet meghekkelni az amerikai szavazógépeket és hogy mennyire sebezhetők a digitalizálódó demokráciák.

Mit vegyünk át a Balkánról, ha már lecsúsztunk oda?
Mit vegyünk át a Balkánról, ha már lecsúsztunk oda?

A Freedom House szerint mára a magyarországi demokrácia színvonala az egykori Jugoszlávia szerencsétlenebb sorsú volt tagállamaiéhoz hasonló. Mit vegyünk át onnan a hibridrezsimségen kívül?

Orbán elkezdett volna kilépni az EU-ból?
Orbán elkezdett volna kilépni az EU-ból?

Merész elmélettel állt elő egy holland egyetem jogászprofesszora. Christophe Hillion szerint a jogállamiság aláásása miatt EU-s szinten kereszttűzben álló Magyarország és Lengyelország gyakorlatilag kinyilvánította, hogy nem akar az EU tagja lenni, hiszen nem tartják be a tagságból fakadó kötelezettségeket, szóval jöhet a huxit és a polexit. Mennyire elrugaszkodott ez az ötlet, és jogállami, demokratikus lenne-e egy ilyen megoldás? Interjú Hillionnal.

Bakó Bea
Nem a vírustól kellene félni, hanem magunktól

Mi lesz, miután a járványtól való félelem annyira mélyen meggyökerezik az emberekben, hogy bármit megengednének a politikusaiknak, csak hogy azt megelőzzék?

Illés Gergő
A mélységes aggódás diplomáciája

Nemhogy teljesen felesleges, de még kifejezetten ártalmas is az EU-hoz vagy a többi tagállamhoz rohangálni segítségért a koronavírus-törvény miatt: ha változást akarunk, jobb, ha nem a nyugatra várunk, mert legfeljebb egy óvatos, aggódó közleményt kapunk cserébe.

Bencsik János
Az ellenzéknek csak statisztaszerep jut Orbán Viktor vásári komédiájában

Nehéz nem belátni, hogy minden, ami az elmúlt időszakban történt, a kormányt erősítette, az ellenzék pedig kiszámítható módon viselkedett. Orbán Viktor módfelett élvezi a színdarabot, ahol minden szereplő pontosan azt a szerepet játssza el, amit ráosztottak.

Fekő Ádám
A folytonos nemzeti konzultálás helyett akár kormányozni is lehetne

Nagyon családiasnak hangzik Orbán Viktor büszkélkedése a néppel közös kormányzásról, de ez még akkor is a képviseleti demokrácia ügyintézéssé aljasítása lenne, ha bárki is elolvasná a visszaküldött kérdőíveket.

2 3 4 5 6