demográfia
Orbán szerint a magyar gyermek többet ér, mint az, akit „Afrika belsejéből” hoznak
Orbán szerint a magyar gyermek többet ér, mint az, akit „Afrika belsejéből” hoznak

A demográfiai konferenciáról és az ellenzékről is értekezett szokásos Kossuth rádiós, péntek reggeli interjújában. Szerinte az LMBTQ-közösség emberhez méltó életéről gondoskodni kell, de a kormány azért kampányol, hogy ne határozhassák meg, mit tanítanak az iskolákban.

Kiköltözési hullám: a járvány alatt szinte minden német nagyváros népessége csökkent
Kiköltözési hullám: a járvány alatt szinte minden német nagyváros népessége csökkent

A pandémia előtti korszakban minden német nagyváros lakossága erőteljesen nőtt évről évre. 2020-ben ez a tendencia nemhogy megtorpant, de a legtöbb helyen megfordult.

Dorosz Dávid
Kína előbb fog megöregedni, mint hogy ideje lenne igazán meggazdagodni

Az eddig hegemón USA részben gyengül, a gazdasági növekedés által hajtott Kína pedig egyre jobban izmosodik. A képlet mégsem ilyen egyszerű: Peking alapvető problémákkal kénytelen szembenézni.

Horváth Csaba Barnabás
Elkerülhettük volna-e Trianont másféle nemzetiségi politikával?

Igaz, hogy a korban viszonylag haladó volt Magyarország nemzetiségi politikája, csak épp egy itteni románt nem az érdekelt, hogy hozzá képest mit szabad egy flamandnak Belgiumban.

Horváth Csaba Barnabás
Konstantinápoly elesténél kellene kezdenünk a Trianon feletti búslakodást

Végső soron az oszmán hódítás kényszerítette Magyarországot abba a szerepbe, amit 300 éve játszik, és annak köszönhetőek azok a demográfiai viszonyok, amik mentén meghúzták a trianoni határokat.

Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #8
Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #8

Egy 2050-es tankönyv fejezetét nem csak Orbán megítélésének későbbi változása, de a források hiányossága is meghatározza. Egry Gábor mégis kísérletet tesz arra, hogy a forráskritikai problémákkal is számot vetve vázolja fel, mi kerülhet be a 2010-es évekről egy harminc évvel későbbi, a műfaj miatt eleve leegyszerűsítően fogalmazó tankönyvbe.

Helló, posztboomerek, vajon ti jobbak vagytok, mint a boomerek?
Helló, posztboomerek, vajon ti jobbak vagytok, mint a boomerek?

Teljesen joggal sajnálják le a fiatalok a boomernek nevezett, 1970 előtt született generációt, akik szépen belesimultak a kádárizmusba, majd megalapozták az orbánizmust. Csakhogy az utána jövő posztboomer generáció se jobb: ők a Fidesz fiataljai, akik minden baromságot kiagyalnak Habonnyal és Rogánnal az élen. De megmenti-e a Momentum a legifjabb posztboomereket?

Lelassult a népességfogyás Székelyföldön, de Erdély többi régiója nagyon fogy
Lelassult a népességfogyás Székelyföldön, de Erdély többi régiója nagyon fogy

Csak a két magyar többségű megyében csökken jelentősen a népességfogyás, Erdély többi régiójában viszont óriási a különbség a halálozások és az élveszületések száma között, mutatja ki egy friss statisztika.

Pintér Bence
Gyereket szülni nem bajszos fideszesek által előírt kötelesség

A gyerekvállalást menővé, divattá kellene tenni egy olyan generáció és egy olyan nem körében, amihez Orbán Viktor és barátai mára egyáltalán nem értenek.

Így fog kinézni Magyarország 2034-ben, ha nem lépünk valamit
Így fog kinézni Magyarország 2034-ben, ha nem lépünk valamit

A kormány a „családvédelmi akciótervvel” csak elfedi a közelgő demográfiai katasztrófát: tizenöt év múlva egyre több eltartott fogja követelni az apanázst az egyre kevesebb aktív korútól. Miért a cigányság oktatása a magyar jövő legfontosabb kérdése a születésszámok növelése mellett? Számokkal magyarázzuk el!

Ésik Sándor
Ne idegesítsük fel magunkat Kövér László magyarkodásán!

Néhány generáción belül Európát a vegyesházasságok alapvetően át fogják alakítani. A „magyarság” egy része lesz csak az akkor születők identitásának, és rajtunk, mostani „fajmagyarokon” múlik, hogy mennyire lesz ez vonzó.

Csuja László
A népesség csökkenése nem hozza el a zöld utópiát, sőt

Az előző évszázad tanulságai alapján a kevesebb ember nem feltétlenül fogyaszt kevesebb energiát, kár tehát vulgárzöld alapon a népességcsökkenést propagálni.

Murguly Mátyás
Miért fölösleges teleszülni Európát?

A népességfogyás nem akkora tragédia, csak egy felfújt műbalhé. És hogy miért fújták fel? Hát a pénz miatt: kevesebb ember kevesebbet fogyaszt.

Hogyan házasodik a magyar?
Hogyan házasodik a magyar?

Újabb pénzosztást jelentett be vasárnap Orbán Viktor a gyereket vállalóknak, ezen a héten pedig kezdődik a házasság hete. De mennyien házasodnak Magyarországon mostanában, és ehhez képest mennyi a válás? Szívesebben házasodnak-e a magyarok, mint más EU-tagállamok polgárai? Összeszedtünk pár érdekes számot a házasságokról és a válásokról Magyarországról és az EU-ból.

Böcskei Balázs
Orbáni évértékelő: polgári Magyarország 2.0

Míg a migrációs tematikával a társadalom alsóbb rétegeit integrálták a szavazótáborba, addig Orbánék a táborbővülést a több gyermek vállalására képes középosztálytól várják.

Japán miniszterelnök-helyettese a nőket okolja a csökkenő népességért
Japán miniszterelnök-helyettese a nőket okolja a csökkenő népességért

A miniszterelnök-helyettes szerint félreértették a szavait, amik alapján nem az összes öreg, csak a nők miatt küszködik az ország demográfiai problémákkal.

Pintér Bence
Anyu, miért születtem meg? ORBÁN MIATT!

Mi lesz azokkal a párokkal, akik bevállalják a három gyereket, hogy megkapják a CSOK-ot, aztán még hazafias köteleségük teljesítése előtt szétmennek?

Drámai népességfogyást jósol a régiónknak és benne Magyarországnak az ENSZ
Drámai népességfogyást jósol a régiónknak és benne Magyarországnak az ENSZ

Sokan emigrálnak, szigorúak a bevándorlási szabályok és alacsonyak a születési ráták. Akár 1,5 millió ember is eltűnhet Magyarországról 2050-re.

Abortusz-kérdés: Dúró Dóra kötelezővé tenné a babaszívhang meghallgatását
Abortusz-kérdés: Dúró Dóra kötelezővé tenné a babaszívhang meghallgatását

Hahó, élek és veled vagyok! – ezt az üzenetet közvetíthetné a magzatgyermek a terhességmegszakítás előtt lévő nőnek Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint, ha az orvos az abortusz előtt meghallgattatná az anyával gyermeke szívhangját. A Jobbikból kilépett politikus Kövér Lászlót idézve azzal indokolta javaslatát, hogy ha nem kezeli az ország a népességfogyást, az az ezeréves magyar állam megszűnésével fenyeget.

Pintér Bence
Tegyük újra szexivé a babacsinálást!

Ha túl korán kezded, az a baj, ha túl későn, akkor meg az. Ha ki sem adod a kezedből a gyereket, az se jó, de ha bébiszittert fogadsz, akkor meg rossz anya vagy. Túl sokat ítélkezik a társadalom a gyerekvállalással kapcsolatban, ez pedig csak elriasztja a fiatalokat.

Nem Orbán van hatalmon, mégis százezerszámra mennek el a horvát fiatalok
Nem Orbán van hatalmon, mégis százezerszámra mennek el a horvát fiatalok

348 ezer ember költözött el eddig Horvátországból. Ez huszonháromszor több, mint ahányan a háborúban meghaltak 1991 és 1995 között.

Isztin Péter
Mind jól járunk, ha több lesz a magyar

Nagyobb piacot, több innovációt és kevesebb közterhet is hozhatna az áhított népességnövekedés. Ehhez viszont okosan kell ösztönözni a gyermekvállalást, és nem csak a leendő anyákra célozva.