demeter szilárd
Techet Péter
Miért akarnak a nácik a nácizmus áldozatainak tűnni?

Nemrég egy német fiatal lány hasonlította a koronavírus tagadását Sophie Scholl 1943-as ellenálláshoz, egy székely politológus pedig idén már gázkamrákban véli magát, mert szembeszáll a humanizmussal. De miért bújnak el korunk nácijai egykori ellenfeleik mögé?

Vass Csaba
Az erdélyieknek szerepe lesz abban is, hogy a Fidesz kisgömböce mikor pukkad ki

Ha az erdélyi magyaroknak valaki el szeretné magyarázni, miért káros a magyar kormány hatalomközpontosítási politikája, akkor csak szemléltetnie kell azt, hogy mi történne, ha mondjuk a román kormány tenné ugyanezt.

Demeter Szilárd
Tizenkilencre cinkelt lapot

Amennyiben Nietzschének igaza van, és mi öltük meg Istent, akkor most épp az embert trancsírozzuk, és nyitott társadalom mérnökeinek ígérvénye szerint megpróbáljuk újra összerakni másmilyenként. Nem fog menni.

Karafiáth Orsolya: Amikor pályáztam, „Dömötör” még nem volt a PIM igazgatója
Karafiáth Orsolya: Amikor pályáztam, „Dömötör” még nem volt a PIM igazgatója

„Elvtársnő a nénikéd” – üzeni Karafiáth Orsolya írónő Demeter Szilárdnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának.

Demeter Szilárd: Én nem szóltam a minisztériumnak Bartókról
Demeter Szilárd: Én nem szóltam a minisztériumnak Bartókról

Demeter Szilárd szerint a Térey-ösztöndíjnál nincs demokratikusabb a szakmában, az azt visszautasító írók mindegyikének helyére pedig öt hasonlóan tehetséges alkotó vár. Szerinte nem fenyegető, hogy két év után öt embert kiszórnak a programból, mivel egyáltalán nem baj, ha van egy kis verseny.

A külügy szerint Bartók egyértelművé tette, hogy nem akar részt venni az államilag finanszírozott kultúrában
A külügy szerint Bartók egyértelművé tette, hogy nem akar részt venni az államilag finanszírozott kultúrában

Megindokolta a külügy az Azonnalinak, miért vonták vissza Bartók Imre jelölését az Irodalom Éjszakájáról: úgy értették, nem akar részt venni az államilag finanszírozott kultúrában.

Miért Eurovíziós Dalfesztivál-alapon osztják az ösztöndíjakat az íróknak, és miért baj, ha valaki nem kér ebből?
Miért Eurovíziós Dalfesztivál-alapon osztják az ösztöndíjakat az íróknak, és miért baj, ha valaki nem kér ebből?

Egyik nap visszamondta egy író a PIM ösztöndíját, a másik nap a külügyminisztérium kirakta egy irodalmi rendezvényről. Bartók Imre példája mutatja, hogy nem alaptalanul szkeptikusak a magyar irodalmi élet szereplői a kultúrkampfos állami kultúrairányítással és a jelentkezés nélkül, beajánlás-alapon szórt ösztöndíjakkal.

Közösen jelenti fel a németek likvidálásáról ábrándozó közpénzmédiás műsort jobbikos és LMP-s
Közösen jelenti fel a németek likvidálásáról ábrándozó közpénzmédiás műsort jobbikos és LMP-s

Több tényállás miatt is feljelentést tesz Brenner Koloman és Keresztes László Lóránt, miután a németeket és a magyarországi németeket is súlyosan sértő mondatok hangzottak el a Petőfi Irodalmi Múzeum műsorfolyamában. Közben a német nemzetiségi listáról bejutott parlamenti képviselő, Ritter Imre mélyen hallgat, a német nemzetiségi önkormányzat rövid közleményben botránkozott meg.

Techet Péter
Miért akarják a NER tizedik évében a németeket likvidálni?

Vajon mit szólna az erdélyi Demeter Szilárd, ha ezt hallaná: „nagy lehetőséget szalasztott el Románia a békésebb jövő felé vezető úton a magyarság teljes likvidálásával”?

Bakó Bea
Demeter Szilárd demonstrálta, miért küzdünk a szájkarate ellen még mindig a Btk-ban

Ha bíróság kell ahhoz, hogy tudjuk: nem beszélünk egy műsorban egy népcsoport kiirtásáról, az nagyon-nagyon szomorú.

1 2 3