demeter szilárd
Fekő Ádám
Nem Demeter Szilárd ízlésével van a baj, hanem azzal, amit ez a Fidesz alatt jelent

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a kormánypárt emberei bármennyi közpénzt hajlandók rááldozni a hobbijaikra, épp ezért kéne vigyázni az ilyen kijelentésekkel.

Tizenöt évig ellenállt a fejlesztéseknek, Demeter Szilárd újíthatja meg a Hajógyári sziget egy részét
Tizenöt évig ellenállt a fejlesztéseknek, Demeter Szilárd újíthatja meg a Hajógyári sziget egy részét

Budapesti Las Vegas, kajak-kenu sportakadémia. A Hajógyári-sziget hasznosítása régóta várat magára, az eddigi tervek azonban elbuktak, nem utolsósorban azért, mert komoly természetkárosítással jártak volna. Azt még nem tudni, hogy Demeter Szilárd popkulturális központja mekkora léptékű fejlesztés lesz.

Tíz százalékra csökkent a zenészek jövedelme a járvány alatt
Tíz százalékra csökkent a zenészek jövedelme a járvány alatt

Eddig a kormánytól gyakorlatilag semmilyen érdemi támogatás nem érkezett a szektor megmentésére, de nekik először nem is pénzre, hanem tervezhetőségre lenne szükségük. A nyár a zeneiparnak ugyanis olyan, mint a kiskereskedelemnek a karácsony. Weyer Balázs, a zeneipart képviselő Music Hungary Szövetség elnöke beszélt az Azonnalinak többek közt arról, mennyiben partnerük állami oldalról Demeter Szilárd: interjú!

Ágoston Dániel
Demeter Szilárd újrahangolná a popkultúrát, ettől pedig minden zenész okkal fázhat

A fentről hajigált kultúrbombákkal szemben csak annak nincsenek masszív fenntartásai, aki annyira korlátolt, hogy nem képes a világot – így a zenét, a kultúrát és a művészetet is – politikai keretrendszeren kívül értelmezni.

A zeneiparnak most rohadt nagy szüksége lenne a tettekre
A zeneiparnak most rohadt nagy szüksége lenne a tettekre

A zeneipar volt a járvány okozta lezárások egyik első gazdasági áldozata, és valószínűleg ez fog a legkésőbb tudni talpraállni a válságból. Varga Balázs, a Tixa jegyiroda, valamint a Fekete Zaj fesztivál tulajdonosa több fronton is rálát a szakmára, amelynek szerinte megújulásra van szüksége, nagyobb egységre és innovatívabb hozzáállásra. Interjú!

Galavits Patrik
Hagyjátok (így) zsidózni Baranyi Krisztinát!

És mindenki mást is. A nem polkorrekt humor összekeverése a gyűlöletbeszéddel ugyanis azoknak árt a legtöbbet, akiket az igazságtalanságoktól akarnak védeni.

Azt is lehet, hogy akkor nem válaszolok, felállok és elmegyek! Berki Krisztián az Azonnalinak
Azt is lehet, hogy akkor nem válaszolok, felállok és elmegyek! Berki Krisztián az Azonnalinak

Miért indul a 2022-es választáson? Miért osztana „atyai pofonokat” a parlamentben? Ha egyszer indul, miért nem akar politikai kérdésekre válaszolni? A politikus jelzőt határozottan elutasító Berki Krisztiánnal beszéltünk az indulása apropóján, és bár a felénél haza akart menni, végül maradt, így az is kiderült, hogy miért egyes szám harmadik személyben beszél saját magáról. Nagyinterjú!

Varsányi Bence
Nácizzon csak nyugodtan, miniszterelnök úr!

A világháborús retorikával a kormány legalább három legyet üthet egy csapásra, de nem érdemes ezzel túl sokat foglalkoznunk.

Vass Csaba
Demeter Szilárd, az erdélyi kopó, aki magyar vizsla akart lenni

A magyar kormánypárt holdudvarán belül könnyen megszabadulnak azoktól az erdélyi magyaroktól, akik fullba nyomják a kretént.

Saját PIM-es beosztottjai is elhatárolódnak Demeter Szilárdtól
Saját PIM-es beosztottjai is elhatárolódnak Demeter Szilárdtól

A Petőfi Irodalmi Múzeum dolgozóinak jó része is elhatárolódik Demeter Szilárd vállalhatatlan és azóta visszavont cikkétől, amelyben Európát „Soros György gázkamrájaként” jellemezte a múzeum főigazgatója.

1 2 3