Dánia
Kitiltották Svédországból, válaszul elégetne pár száz Koránt a hírhedt dán provokátor
Kitiltották Svédországból, válaszul elégetne pár száz Koránt a hírhedt dán provokátor

Nem kis sérelemdíjat is követel a svéd államtól, amiért szerinte jogellenesen lett kitiltva az országból.

Ideológiailag színes koalíció alakult ki a körülmetélés tilalmáért Dániában
Ideológiailag színes koalíció alakult ki a körülmetélés tilalmáért Dániában

Miután több orvos is élesen bírálta a főleg a zsidó és muzulmán vallásban szokásos gyerekkori körülmetélést, liberális, zöld, konzervatív és szélsőbaloldali pártok álltak ki a beavatkozás tilalma mellett. Mi áll a vita háttérében? És miért biztos, hogy mégsem lesz betiltva a körülmetélés?

Techet Péter
Kelet-Európában a szuverenizmus nem a nép érdekében áll

A pénteken kezdődött EU-csúcson egyrészről Bécs, Hága, Koppenhága és Stockholm blokkolni próbálja a közös EU-hitelfelvételt, másrészről Budapest ellenzi a támogatások jogállamisági feltételekhez kötését. Orbán szuverenizmusa csak saját hatalmát, nem országa érdekeit képviseli.

75 százalékkal több embert ítéltek el nemi erőszakért Svédországban a beleegyezési törvény óta
75 százalékkal több embert ítéltek el nemi erőszakért Svédországban a beleegyezési törvény óta

A #metoo hatására bevezetett törvény egészen más szemszögből közelít a nemi erőszakhoz, és új bűnelkövetési kategóriát is megfogalmaz. Hamarosan a dánok is megalkothatják a sajátjukat.

Megtérítette Grönlandot a dán misszionárius, most vörös festékkel öntötték le a szobrát
Megtérítette Grönlandot a dán misszionárius, most vörös festékkel öntötték le a szobrát

Eszkimó Lives Matter: a szoborrongálós tüntetéshullám a békés Grönlandot is elérte, az áldozat ezúttal a szigetet megtérítő misszionárius, Hans Egede szobra.

A sorozat, ami megjósolta a dán politikát
A sorozat, ami megjósolta a dán politikát

A dán House of Cardsként is emlegetett Borgen hamarosan jön a Netflixre, és nemcsak a skandináv politika szakértőinek lesz érdemes nézniük. Elmondjuk, hogy miért!

A közlekedési kultúránkhoz mérten kéne kialakítani a biciklisávokat
A közlekedési kultúránkhoz mérten kéne kialakítani a biciklisávokat

Miért nincsenek kihasználva az új budapesti biciklisávok? Mit kéne tenni ahhoz, hogy többen üljenek kerékpárra? Az előrelépést sajnos a pártpolitika is hátráltatja. Biczók Pétert, a Város és Mobilitás Intézet igazgatóját kérdeztük.

Lábon lőttek a rendőrök egy késes férfit a dán keményvonalasok Koránt égető tüntetésén
Lábon lőttek a rendőrök egy késes férfit a dán keményvonalasok Koránt égető tüntetésén

Nem ez az első eset, hogy rátámadtak az iszlám vallást betiltani akaró Stram Kurs vezetőjére, Rasmus Paludanra.

Robotok végezhetik a koronavírus-teszteket nyár végére
Robotok végezhetik a koronavírus-teszteket nyár végére

A Dél-dániai Egyetem kutatóinak robotja ráadásul pontosabban is végzi a teszteket, mint az emberek.

Soha nem látott pénzesőt zúdítana az EU-ra von der Leyen
Soha nem látott pénzesőt zúdítana az EU-ra von der Leyen

Számszerint 1,1 billió eurót a következő hétéves költségvetésre, 750 milliárdot pedig a koronavírus utáni helyreállításra szánna a Bizottság, erről beszélt annak elnöke az Európai Parlamentben. A nagyszabású tervvel az EP-s mainstreamet sikerült lecsitítani, de a legfőbb kérdés továbbra is az: mit szólnak ehhez az általában szűkmarkú nettó befizetők? Mutatjuk a részleteket és az erőviszonyokat!

1 2 3 4 5