Csepel
Hiába van veszélyhelyzet, mégis sokan kerülhetnek az utcára májustól
Hiába van veszélyhelyzet, mégis sokan kerülhetnek az utcára májustól

A veszélyhelyzet ugyan a nyitás után is marad, de a szigorított védekezés nevű állapotnak április 19-el vége. A kiürítések is újraindulhatnak. A veszélyhelyzetet bevezető, márciusi kormányrendelet azért bonyolítja a végrehajtók dolgát is a koronavírus-válság alatt.

Csepelnek a kormány jövő évi költségvetésével nincs baja, csak Karácsony Gergellyel
Csepelnek a kormány jövő évi költségvetésével nincs baja, csak Karácsony Gergellyel

A 21. kerületi önkormányzat szerint míg a kormány a világ egyik leghatékonyabb védekezését mutatta fel eddig a koronavírussal szemben, addig Karácsony Gergely politikája olyannyira diktatórikus, hogy az még Demszky Gábor idején is elképzelhetetlen volt.

LMP: Nem állt át a Fideszhez a csepeli képviselőnk
LMP: Nem állt át a Fideszhez a csepeli képviselőnk

Csak azért szavazta meg a Fidesznek a csepeli LMP-s képviselő a bizottságok felállítását, hogy működőképes legyen az önkormányzat – reagált a párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté.

Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál
Németh Szilárd olyanért küldené Bangónét orvoshoz, amit a Fidesz is csinál

A honvédelmi államtitkár szerint a szocialista Bangóné úgy viselkedik, mint aki megőrült. Mindezt azért, mert az ellenzék új választást akar Csepelen, miközben a Fidesz is több helyen számoltatja újra az eredményeket.

Új választást követel a csepeli ellenzék
Új választást követel a csepeli ellenzék

Bangóné Borbély Ildikó szerint annyira egyértelmű, hogy elcsalta a választást a helyi Fidesz, hogy az újraszámlálással sem elégedne meg.

A Fideszre szavaztatnak le egy katolikus idősotthonban Csepelen, mondja az MSZP-s Bangóné
A Fideszre szavaztatnak le egy katolikus idősotthonban Csepelen, mondja az MSZP-s Bangóné

Egy apácák által működtetett idősek otthonában történt az eset. Mikor az MSZP-s Bangóné kiment a helyszínre, elmondása szerint az idősek zavarba esve kérdezgették a gondozókat, kire kell szavazni.

Hiába fellebbezett Németh Szilárd, az NVB szerint is megsértette a választási törvényt
Hiába fellebbezett Németh Szilárd, az NVB szerint is megsértette a választási törvényt

Németh Szilárdnak véletlenül sikerült nyilvánosságra hozni néhány csepeli Fidesszel szimpatizáló választópolgár adatát nemrég. Emiatt elmarasztalta a Fővárosi Választási Bizottság, most pedig a Nemzeti Választási Bizottság is.

Visszaléptette az MSZP a csepeli polgármesterjelöltjét, nem tudni, lesz-e összefogás
Visszaléptette az MSZP a csepeli polgármesterjelöltjét, nem tudni, lesz-e összefogás

A helyi MSZP szerint nem volt konszenzus a hatpárti tárgyalásokon Takács Mónika polgármesterjelölt mögött Csepelen, a legtöbb általunk megkérdezett szereplő szerint viszont csak a jelölt személyében volt konszenzus a tárgyalásokon. Hol az igazság, és ki az új ellenzéki jelölt Csepelen?

A fideszesek szerint a klímaváltozás még ráér, a migráció ellen viszont most kell tenni
A fideszesek szerint a klímaváltozás még ráér, a migráció ellen viszont most kell tenni

Mi a fontosabb probléma manapság: a migráció vagy a klímaváltozás? Erről kérdeztük a Fidesz csepeli fórumának résztvevőit, akik között volt, aki szerint a klímaváltozás ellen könnyebb tenni, hiszen ha meleg van, akkor nem kell kabátot venni, és kész.

1 2