COP26
Kis lépés az emberiségnek, túl kevés a klímavédelemnek
Kis lépés az emberiségnek, túl kevés a klímavédelemnek

Két hétig tárgyaltak Glasgowban a világ vezetői és szakemberek, hogy egy olyan klímaegyezményt hozzanak tető alá, amivel 2, de leginkább 1,5 Celsius-fok alatt lehet tartani az átlaghőmérséklet-emelkedést. Megnéztük, hogyan teljesítettek ebben!

Meglepetés: Kína és az USA közösen küzdene a klímaváltozás ellen
Meglepetés: Kína és az USA közösen küzdene a klímaváltozás ellen

Az épp folyó klímakonferencián adtak ki egy közös nyilatkozatot, hogy a jövőben együttműködnek a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért.

Ungár Péter
Csak új vezetők tudják megoldani a klímaválságot

Ahogy kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna, úgy a globalizáció felivelő szakaszában szocializálódott vezetőkből sem lesz zöldpolitikus. Vagy legfeljebb akkor, amikor már valóban túl késő.

Háromszáz parlamenti képviselő követeli a nemzetközi Zöld Megegyezést a glasgowi klímacsúcstól
Háromszáz parlamenti képviselő követeli a nemzetközi Zöld Megegyezést a glasgowi klímacsúcstól

Hangsúlyozzák: a klímavédelem nem szólhat az átlagpolgárok és szegény országok ellen, a zöld kapitalizmus ezért tévút.

Hiába a hangzatos beszédek a klímacsúcson, a széndioxid-kibocsátás folyamatosan nő
Hiába a hangzatos beszédek a klímacsúcson, a széndioxid-kibocsátás folyamatosan nő

Az ENSZ 26. klímacsúcsán (COP26) a G20-ak hiába írtak alá egy szerződést, miszerint a jövőben külföldön nem fogják finanszírozni a fosszilis energiahordozók kitermelését, csak 2020-ban közel 600 milliárd dollárt fordítottak erre.

Miről kellene tárgyalniuk az országoknak az ENSZ klímacsúcsán?
Miről kellene tárgyalniuk az országoknak az ENSZ klímacsúcsán?

Október 31-én kezdődik az ENSZ 26. klímacsúcsa Glasgowban. A két hétig tartó tárgyalás célja nem kicsi, hiszen az országoknak meg kéne állapodniuk, hogy milyen konkrét lépéseket tesznek azért, hogy betartsák a párizsi klímaegyezményben vállaltakat. De mi a probléma a jelenlegi vállalásokkal? Miért fontos a mostani klímacsúcs? És kinek kéne a legtöbbet tenni a klímaváltozás mérsékléséért? Elmagyarázzuk!