cigány
Bogdán László halálára: öt ember, aki a cigány-magyar együttélés előremozdításáért dolgozott
Bogdán László halálára: öt ember, aki a cigány-magyar együttélés előremozdításáért dolgozott

Az ilyenkor szokásos nekrológ helyett úgy tisztelgünk Cserdi elhunyt polgármesterének emléke előtt, hogy bemutatunk öt olyan személyt az elmúlt száz évből, akik a cigányok és a magyarok közelebb hozásán fáradoztak. Bogdán László munkája szervesen illeszkedett az ő tevékenységükhöz.

Fekő Ádám
A magyarokat George Floyd érdekli, a cigány kisebbség meg nem

A sokezer kilométerrel arrébb megölt George Floydra tudunk közösen emlékezni az interneten, hiszen úgysincs semmi tétje, de a környezetünkben tapasztalt problémákkal már nem foglalkozunk ilyen lelkesen.

Schiffer András
A szurkolók nem nácik, a cigányok nem bűnözők!

Azért erkölcstelen a „cigánybűnözőzés”, mert nincsen kollektív bűnösség. A „munkaalapú” társadalom mantrázása helyett pedig észre kellene venni, hogy a bűnözés társadalmi jelenség.

Mi történik a lemorzsolódott diákokkal?
Mi történik a lemorzsolódott diákokkal?

Amíg a NAT-on háborogtunk, lezajlottak a középiskolai felvételik. De mi lesz azokkal, akik 16 évesen kihullanak az oktatásból? Rajtuk keresztül termeli újra az oktatási rendszer a szegénységet. Talán többet is tehetnének az érdekükben az intézmények ötévenkénti átnevezésénél és a kötelező olvasmányok újragondolásánál.

Nehéz lehet a Fidesz dísznémetének és díszcigányának lenni
Nehéz lehet a Fidesz dísznémetének és díszcigányának lenni

Hol van a cigányságával haknizó Járóka Lívia által ígért harcos érdekképviselet Gyöngyöspata-ügyben? Miért nem képes megválaszolni pár újságírói kérdést Ritter Imre német nemzetiségi képviselő a németek kiirtásáról ábrándozó műsor kapcsán? Ja, hogy addig tart a díszcigánykodás és a dísznémetkedés a Fideszben, amíg nem kell a párttal és kormánnyal szembemenni?

Így fog kinézni Magyarország 2034-ben, ha nem lépünk valamit
Így fog kinézni Magyarország 2034-ben, ha nem lépünk valamit

A kormány a „családvédelmi akciótervvel” csak elfedi a közelgő demográfiai katasztrófát: tizenöt év múlva egyre több eltartott fogja követelni az apanázst az egyre kevesebb aktív korútól. Miért a cigányság oktatása a magyar jövő legfontosabb kérdése a születésszámok növelése mellett? Számokkal magyarázzuk el!

Ha a nácik nem vonulnak a cigánysorra, nem vonulnak a liberálisok sem
Ha a nácik nem vonulnak a cigánysorra, nem vonulnak a liberálisok sem

Az ellenzéknek – főleg a nemzeti összetartozás napja előtt – azzal kéne foglalkoznia, hogy a cigányság leszakadásának okát, az ország egzisztenciális és értékrendbeli töredezettségét és a fenntarthatatlan társadalmi, gazdasági szisztémákat tudatosítsa. Ehelyett a rasszista felvonulásokon pörögnek, amelyek azonban csak tünetei a problémáknak.

Tüntettek a cigányok ellen, tüntettek a szélsőjobbosok ellen, aztán mindenki hazament Budapestre
Tüntettek a cigányok ellen, tüntettek a szélsőjobbosok ellen, aztán mindenki hazament Budapestre

Kedden romaellenes tüntetést tartott a Mi Hazánk Törökszentmiklóson, míg a Momentum szervezésében ellentüntetés is volt, ahol egyéb ellenzéki pártok politikusai is feltűntek. Kérdés azonban, hogy mennyire kéne exponálniuk magukat ilyen helyeken a fővárosi politikusoknak, ha a következményekkel aztán nem nekik kell együtt élniük.

Böcskei Balázs
Ellenzéki Szabó család

Öt-hat éves zsidózás, erőtlen lelkületű vezető, mondjon le, parkolás, haverok, buli, Zugló. Mi lesz pénteken?

„Egyértelmű, hogy a Fidesz a legnagyobb ellenség” – mondja a Mi Hazánk ifja az Azonnalinak
„Egyértelmű, hogy a Fidesz a legnagyobb ellenség” – mondja a Mi Hazánk ifja az Azonnalinak

Miért kezd el egy fiatal ma politizálni? Az Azonnali új interjúsorozatában utánajártunk a kérdésnek. A huszonhat éves Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Ifjai országos szervezője szerint a kormány túlpropagálja a migránsügyet, a cigányság és a zsidóság is a nemzet részét képezik, de nincs baj azzal, ha Toroczkai „cigányfertőzött területekről” beszél. Az pedig nincs rendben, ha sárral dobálják a Jobbikot.

1 2