Björn Höcke
A német liberális pártelnök is kiáll a szélsőjobboldal szavazataival megválasztott türingiai miniszterelnök mellett
A német liberális pártelnök is kiáll a szélsőjobboldal szavazataival megválasztott türingiai miniszterelnök mellett

Türingiában szerdán egy liberális politikust választottak a szélsőjobboldali AfD képviselőinek voksaival tartományi miniszterelnökké. Az FDP már megalakulásakor se állt távol a nemzeti szocializmustól, ennyiben nem meglepő, hogy a német történelem első liberális tartományi kormányfője után az FDP elnöke is elfogadhatónak tartotta, hogy az AfD voksaival kerültek Türingiában vezető pozícióba.

Így tette szélsőjobboldalivá az AfD Voldemortja az eurókritikusként indult pártot
Így tette szélsőjobboldalivá az AfD Voldemortja az eurókritikusként indult pártot

2013-as alapításakor még poroszos professzorpártnak nevezték az AfD-t, ami mára már a CDU-főtitkár szerint is egyértelműen náci párt. Hogyan lett szélsőjobboldali és keletnémet erő a nyugatnémet konzervatív értelmiség projektjéből? A párt alapítója és korábbi arca, Bernd Lucke elmesélte a sztori egy részét.

CDU-főtitkár: az AfD egy náci párt
CDU-főtitkár: az AfD egy náci párt

Miközben Türingiában az AfD a kereszténydemokratákkal és liberálisokkal alkotna kormányt, a CDU főtitkára keménen visszaüzent: az AfD egy náci párt, amely a CDU ellenfele.

A szélsőbal és a szélsőjobb is tarolt Türingiában
A szélsőbal és a szélsőjobb is tarolt Türingiában

A baloldal elvesztette kormányzóképes többségét, míg jobbról az AfD rondít bele a képbe: senkinek sincs többsége a türingiai tartományi parlamentben.

Maradhat-e kommunista politikus egy keletnémet tartomány élén?
Maradhat-e kommunista politikus egy keletnémet tartomány élén?

Vasárnap választ Türingia, a keletnémet tartomány, ahol az AfD szélsőjobboldali szárnyának vezére, Björn Höcke vezeti helyben a pártot. De a magát '90 után újragondoló kommunista utódpárt is őrzi a pozícióit, olyannyira, hogy ők adják a tartomány népszerű miniszterelnökét, Bodo Ramelow-t is. De vajon sikerül-e újráznia? Helyszíni fotóriport!

Miért szavaznak az AfD-re a keletnémetek? Egy szászországi napilap főszerkesztője elmondja
Miért szavaznak az AfD-re a keletnémetek? Egy szászországi napilap főszerkesztője elmondja

Oké, hogy a keletnémeteknek most jobb a dolguk a magyaroknál vagy a lengyeleknél, de mentálisan sokkal nehezebb volt a rendszerváltás nekik: egyik pillanatról a másikra az NSZK állampolgárai lettek, és mindent el kellett dobniuk, ami az NDK-ban jó volt, mondja Jan Emendörfer, a 150 ezer eladott példányszámú Leipziger Volkszeitung főszerkesztője az Azonnalinak. De hogy függ össze ezzel az AfD sikere, és hogyan tudósít a pártról a helyi sajtó? Ez is kiderül.

A szélsőjobboldaltól hangos a média, de közben a Zöldek is szárnyalnak Kelet-Németországban
A szélsőjobboldaltól hangos a média, de közben a Zöldek is szárnyalnak Kelet-Németországban

Ősszel három volt NDK-s tartományban is választások lesznek. A szélsőjobboldali AfD mindhárom helyen az első helyre is esélyes. Az ettől való félelem azonban elnyom egy másik hírt: a keletnémeteknél eddig mindig nagyon gyenge Zöldek is szárnyalnak.

Már az AfD vezetése is berezelt a saját szélsőjobboldalától
Már az AfD vezetése is berezelt a saját szélsőjobboldalától

Egyre fokozódik az ellentét az EU- és idegenellenes párt vezetése és a tagságban nagyon befolyásos szélsőjobboldali platform között.

Szakad az AfD? Külön keletnémet AfD-t szervez a párt egyik radikálisa
Szakad az AfD? Külön keletnémet AfD-t szervez a párt egyik radikálisa

Az AfD keleti fenegyereke szerint hiába a volt NDK-s területek adják a bázist és a legtöbb szavazót, az irányt a nyugatiak határozzák meg. Például most azzal, hogy kiszorítanák a széljobbot, amelynek egy része önálló keletnémet AfD-t szervezne.

Kezdenek az AfD-nek is kínosak lenni a szélsőjobbosai, de az elnökség tehetetlen
Kezdenek az AfD-nek is kínosak lenni a szélsőjobbosai, de az elnökség tehetetlen

Alexander Gauland AfD-társelnök „nemzetiszocialista badarságról” beszél, az AfD egyik tartományi szervezete pedig éppen most zárta ki elnökét, aki a holokauszttagadókat támogatta megelőzőleg. A szélsőjobboldali befolyás azonban töretlen a párton belül.

1 2 3